Vass Judit oldala Posts

szeptember 2, 2024 / Évfordulók

NEMES NAGY ÁGNES

NEMES NAGY ÁGNES

KÖZÖTT

A levegő nagy ruhaujjai.

A levegő, amin szilárdan

támaszkodik madár s madártan,

az érvek foszló szélein a szárny,

egy percnyi ég beláthatatlan

következményű lombjai,

az élő pára fái, felkanyarodva

akár a vágy, a fenti lombba,

percenként hússzor lélegezni

a zúzmarás, nagy angyalokat.











És lent a súly. A síkon röghegyek





nagy, mozdulatlan zökkenései,





amint feküsznek, térdenállnak





az ormok és a sziklahátak,





a földtan szobrai,





a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,





aztán megint a tömbök és a formák,





meszes csonttól körvonalig





kővé gyűrődött azonosság.















Az ég s a föld között.










A sziklák roppanásai.





Amint a nap átlátszó ércei





már-már magukba, fémmé a követ,





ha állat járja, körme füstölög,





s köröznek fent a sziklafal fölött










az égő paták füstszalagjai,





aztán az éj a sivatagban,





az éj, amint kioltja s kőmivolta





magváig ér, fagypont alatti éj,





s amint hasadnak és szakadnak





a porcok, forgók, kőlapok,





amint feszítik véghetetlen,





széthasgató önkívületben





a fehér s a fekete mindennapos





néma villámcsapásai –










A nap s az éj között.










A szaggatások, hasgatások,





a víziók, a vízhiányok,





a tagolatlan feltámadások,





a függőlegesek tűrhetetlen





feszültségei fent és lent között –










Éghajlatok. Feltételek.










Között. Kő. Tanknyomok.





Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,





Két sorba írva, tóban, égen,





két sötét tábla jelrendszerei,





csillagok ékezetei –










Az ég s az ég között.










Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.





Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.





 Lakóháza a XII. kerületi Királyhágó utca és Böszörményi út sarkán. 33 éven át szerkesztőségi és baráti összejövetelek rendszeres színhelye volt a harmadik emeleti lakás





Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947–1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.





Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954–1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.





A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az „Ekhnáton jegyzeteiből”-t.





Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.





 Az 1970-es–1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.





1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.





Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.





1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.” (Wikipedia)





https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemes_Nagy_%C3%81gnes i


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	Évfordulók			

		

			

				LESZNAI ANNA
			

		

		

			

				






„Zempléni Lesznai Anna (szül. Moscovitz Amália, innen a barátai által használt Máli beceneve) (Alsókörtvélyes, 1885. január 3. – New York, 1966. október 2.) magyar költő, író, grafikus, iparművész, a Nyolcak vendégtagja….





Gyermekkora élményvilága egész életében elkísérte, apja birtokán a parasztasszonyoktól tanulta meg a népi hímzést, majd iparművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten Bihari Sándor, Párizsban Lucien Simon tanítványaként. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Első kötetére (Hazajáró versek) felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is.
1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt.






Közel állt a Nyolcak művészeti csoporthoz, tulajdonképpen „kültag” volt. 1911-ben a csoport tárlatán folklorisztikus ornamentikájú textíliákkal szerepelt. Néhány első kiadású Ady-kötet címlapját is ő tervezte. Barátai közé tartozott Ady mellett Kaffka Margit, Balázs Béla és Lukács György. Baráti szálak fűzték a Nyugat, a Huszadik Század és a Vasárnapi Kör legjobbjaihoz.






1919-től bécsi emigrációban élt; Gergely Tibor festőművész felesége lett. 1930-ban hazatértek Budapestre. 1932-ben önálló kiállítása volt az Ernst Múzeumban.






Az 1930-as évek végén megint emigrációba kényszerült, 1939-től az Amerikai Egyesült Államokban élt. New Yorkban művészetet oktatott. Utolsó éveiben gyakran hazalátogatott.
Végakaratát teljesítve hamvait hazahozták.





A legjobb magyar költőnők között tartják számon. Lírai verseinek fő motívumai a kert, a föld, a fa, a virág, a „százkeblű lét” ősi egységét idézi. Meséskönyveit maga illusztrálta, erős hangsúlyt kap a szöveggel együtt a kép is. 





Önéletrajzi regénye, a Kezdetben volt a kert emlékezés és korkép egyben.” (Wikipedia)

Róla formálta Aliz alakját Balázs Béla a Lehetetlen emberek c. regényében (vj)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lesznai_Anna


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				ZEUSZ 1
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA





ZEUSZ





Egyrészt szégyen, hogy csak most jut eszembe megírni, holott Ő az egyik istenkategóriás kolléga, akitől a legtöbbet tanultam ezen a pályán, másrészt talán nem véletlen: most van a legnagyobb szükségem derűs nyugalmára.





Zeusz nem véletlenül kapta a nevét: képzeljünk el egy két méter magas, szakállas, hatalmas testet, amint fehér köpenyben hömpölyög a folyosókon, fehér zsebe csupa vörös folt. Amikor kérdezem, mitől, csak annyit dörög le onnan, fentről: „Ott morzsolom szét a diákjaimat.” De erről majd később.





Akkori igazgatónk úgy érezte, szükség van tantestületünk pedagógiai továbbképzésére, és meghívott egy szakembert, sajnos olyat, aki leginkább csak képről látott gyereket. Na, mindegy, ülünk a tanáriban, délután fél hatkor, csendben javítjuk a dolgozatokat, olvasunk, alszunk, miközben valaki, valamilyen embertípusról duruzsolja nekünk a tutit. (A tutit már az első mondatban felismerjük, azonnal agyvédelmi fokozatra kapcsolunk, jómagam immáron 37 éve.)





Egyszer csak fehér hegy emelkedik a „slampos diktatúra” légkörébe… „János – súgom döbbenten ─ hova mész?” Csodálkozva rám néz: „Mindennek van határa ─ ennek itt.” – és kihömpölyög. 





Ő volt a párttitkár és az egyik igazgatóhelyettes. De erről majd később.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	Vers			

		

			

				SZALKSZENTMÁRTON
			

		

		

			

				






VASS JUDIT










SZALKSZENTMÁRTON





szűk volt és hideg.





Már nem is az öregeimnél laktam,





csak a közelük kellett,





de hogy miattam fűtsenek,





azt nem akartam.





Fűtöttek nekem Pesten,





alám pörkölt, akinek tetszett,





a felhők jöttek-mentek,





próféciák ropták a táncot,





engem egy szokatlan





gondolat  bántott,





azzal tisztába kellett jönni.





Segesvár, fehér és kék dzsidások,





vagy fészket, családot rakni,





mert a minden kellett,





s nem volt elég már semmi.





Szóval jól jött a nyugalom,





mint vadnyomnak a hirtelen erdő,





s gondoltam azt is,





jó lenne úgy menni el,





hogy melegeinktől érik a szőlő,





a nagy szüret.















A felhők jöttek-mentek,





Szalkszentmárton szűk volt és hideg.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	Egy meg nem írt regény			

		

			

				EGY MEG NEM ÍRT KONTEÓ
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





EGY MEG NEM ÍRT KONTEÓ





KÁRPÁT-DEMENCIÁBAN ÉLTEM ÉN IS





Volt egyszer, hol nem volt egy Kazinczy Ferenc nevű nyelvújító, aki vitába keveredett a debreceni nagyhírű kollégium hagyományőrzőivel, mert ők féltették az magyar nyelvünket az újítók szikéjétül. Ha valaki nem tudná, Kazinczyék győztek. (Egyesek szerint Kazinczyék megrontották a magyar nyelvet. Hinnye, akkor mi mindannyian Petőfi és Arany rossz magyarságán nőttünk fel?)





Az magyar nyelv már csak ilyen: hagyja magát beavatkozni. Úgy geopolitikailag is, ebben a tejjel-mézzel folyó Kárpát-frekvenciában. Lásd például: eredetileg idegen szavak („dzsisznau”) jövevényszókká  kisebbségesednek, aztán meg teljesen elmagyarosodnak a disznók, már alig van köztük „igazmagyar”.





Volt egyszer, hol nem volt, egy Csokonai Vitéz Mihály, az a bizonyos, az ki szerint az is bolond, ki poétává lesz Magyarországban, és az kit a nagyhírű kollégium Sedese, ma úgy hívnánk diákönkormányzata, kiakolbólintott az líceumból, politikai vagy pedagógiai okokbul – fene se tudja már (dehogynem), de minden bizonnyal az igen tisztelt tanári kar szíves közreműködésével.





Na, hogy szavam egymásba ne öltsem, fogta magát ez a Csokonai, és meghót vót tüdőgyulladásban. Bánta már a nagyhírű kollégium az maga szigorúságát, és pályázatot hirdetett a híres-nemes ivadék síremlékére. Fogta magát Kazinczy Ferencünk, mert azért ő is a mi medencénk  kölyke, bár nem vót nagy rajongója a mi Mihályunknak, beküldé az maga művét a közbeszerzési pályázatra, emígy: „Árkádiában éltem én is.” Gondolta vót, a költők görög honneve (Árkádia) méltó emlék lesz azon a síron. Ámde gyanakodott erősen a tisztelt tudósi kar Hajdú-Biharban, felüté az szótárt, és találta vala az „árkádia” szó alatt a „szamárlegelő” kifejezést is. És születék is üstöllést a konteó: Kazinczy csak gúnyolódik Debrecen városán.





Ezt biza’ csak azért idézém, hogy az vetélkedésből fakadó, konteó szülte háborúskodás még ennél is régibb Kárpát-vehemenciában, de most inkább hagynám a honteófoglalás korát. Nem bírja az fülem az ólmot.





Szóval: pletyka és konteó nagyhatalom voltunk, vagyunk, leszünk. Ott ülünk mindannyian, „mai magyarok” a portánk előtti padon, sok kis öregasszony meg vínember, szípre vasalt demenciában, és vesszük az mi szánkra mind, az ki az utcánkba’ téved, vagy csak úgy eszünkbe jutja.





Mondasz valamit, és egy óra múlva az ellenkezője jut vissza hozzád.





Kárpát-demenciában éltem én is.





A világ vége pedig akkor gyün el, amikó’ az angolok leszoknak a smól tókról, arról, hogy az időjárásrú’, meg egyéb veszélytelen dolgokrú’  csevegjenek társaságban.





Meg es halunk mind.





ADDIG IS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDANNYIÓNKNAK!


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				ÉS MEGINT ELÖLRŐL
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA















ÉS MEGINT ELÖLRŐL





Ha belegondolok komoly, küldetéstudatos nekiveselkedéseimnek, s a mostani, véresen komoly pedagógiai vitáknak az üdvözítő módszerekről, csak mosolygok. Mintha legalábbis vérre menne, mint a pozsonyi csata.





Vérre megy ─ tudom. És megint elölről: NAT2020.





Ha valami, az idei „távoktatás” bebizonyította: a NAT használhatatlan, kőkorszaki ostor egy már régen nem létező diáktípus idomításának, képzavarral: agymosásának. Tisztelet a kivételt jelentő egy-két reálos fejezetnek. Amire igazán szükség lenne techicizált, robotizálódó korunkban, a humán félteke fejlesztésére (magyar, történelem), na, az maga a múltba vesző zsákutca. Adatokkal túlterhelt, a gondolkodást, korunk létkompetenciáit fejleszteni teljességgel alkalmatlan tohuvávohu, de legalább a pozsonyi csatát megnyertük ─ igaz, nem digitálisan.





Nem is volt lehetőség valódi távoktatásra, hiszen a tanterv-érettségi présben a tanároknak még az online óra valódi követelményeinek is meg kellett volna felelniük. Hogyan!?…Akik nekibuzdultunk, belepistultunk a  digitális tananyagfejlesztésbe. A tavaszt így csináltam végig ─ nem sok sikerrel, de sok tanulsággal. A diák nem is értette: mi ez a könnyű feladat, hogy szabadon kereshetek az interneten, mindent használhatok ─aztán kettest kapott, mert a gondolkodtató részre már nem jutott motivációja. Nem is nagyon akart gondolkodni, hiszen olyan szövegekről kellett volna, amelyek nem inspirálták. Persze inspirálhatták volna – egy másik oktatási környezetben. És megint elölről: kötelező olvasmányok. És megint elölről: a nemzeti nem szinonímája az ásatagnak. Vagy legalábbis nem kellene, hogy az legyen.





Mellesleg az internetes forrásokat sem tudják használni, volt, aki azt sem vette észre, hogy a kiadott anyagba belinkeltem forrásokat, amelyekre csak rá kellett volna klikkelni. És akkor még nem beszéltünk, vagy hiába a források etikus használatáról. Tehát ebből is fejlesztettem online anyagot, de akkor már a kinyúlás szélén voltam. Mert hiába van a hüvelykujjukban az applikációk sora, úgy tévelyegnek valódi─ és áltudomány digi-rengetegében, mint Makó Jeruzsálemtől.





Most ősszel már vigyáztam az egészségemre: online órákat tartok, főleg frontálisan, csak időnkét visszakérdezek, hogy lássam, itt vannak-e még, követnek-e még. Nincs hókuszpókusz, tananyagfejlesztés. Hát mi vagyok én ilyen présben, ilyen „megbecsülés” mellett? Tényleg krisztusi „módszertant” kívánna, de annak, úgy tudom, nem ez a terepe. Ne rángassuk bele a szegény názáretit mindenbe! Egyébként sem parancsolt, hanem azt mondta, ha akarsz, velem jössz. Szabadon választható, fakultatív etika.





És hol vannak a valóban digitális tankönyvek? Láttam ilyet, magyar fejlesztés ─ na, ilyenre kellene költeni például az adófizetők pénzét, hogy mást ne mondjak. (Gyerekkoromban még számítástechnikai nagyhatalom voltunk. Tudom, mert szemben velünk volt az agytröszt irodája. Azóta összeszerelő műhely.)





Vérre megy. A jövőjükre. A jövőnkre. Na, ez aztán a „távoktatás”. Távol a jelen kívánalmaitól.





Már unom idézni Aranyt:










„Hajt az idő nem vár, elhalunk mi, vének,





Csak híre marad fenn karunk erejének;





Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,





Aki ésszel hódít, nem testi erővel.”


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				AZ UKRÁN BETEG
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA





AZ UKRÁN BETEG





Az ukrán beteg epitheton ornansát B-től kapta, és attól kezdve csak így hívtuk, az osztály és én. A mi betegünk aludni járt a suliba ─ már, ha beért.





Amolyan karinthys figura, aki ösztönösen érzi, a hely nem neki való, egyszerűen nem áll jól rajta. Néha benéz, magára ölt egy hevenyészett bérlet-arcot, körülnéz, sztoikusan megállapítja, hogy megint ugyanazt a filmet játsszák, ugyanazokkal a szereplőkkel, és továbbra is nagyon hosszú.





Talán beért volna többször, ha a 90 fokos testtartást kívánó ismeretszerzés helyett a büfében állva, egy kávé mellett fogadhatja a tanárokat lazán-komoly csevejre életről-halálról, de leginkább a butaság természetrajzáról.





Az ukrán beteg végigaludta az óráimat, négy évig hitte, hogy adrenalin-emelő helyzetekre (lásd bukásveszély vagy érettségi, ergó stressz) van szüksége, hogy kihozza magából a legtöbbet, s mivel ez négy évig bejött, bíztunk is benne eleitől fogva, helyesebben az eszében, és hagytuk aludni, mert valami rejtélyes módon, egy ismeretlen dimenzióban folyton ébren volt, olvasott, verset írt, és emlékezett az átaludt tananyagra, az egyszerűség kedvéért nevezzük így azokat, akikkel érdemes tölteni az időt ülve, állva, alva.





Nem tudhatta, hogy az álomlétből előbb vagy utóbb kipofoz minket a nagybetűs, de ezt most már fedje balladai homály, annyira abszurd, hogy mindezek után 89 százalékos emelt magyart csinált. Hja, a goethei istenek és az ő kedvenceik.





Többen, köztük ő maga, állítják, hogy mostanában bejár az egyetemre, és bár a hírnek elég sci-fi szaga van, többen tanulni is látták.





Ő lesz az alvó pszichológus, végig dől majd a pamlagon, a beteg odaül mellé, magától meséli búját-baját, néha megsimogatja a nagy gyógyító szelíd homlokát, s megnyugszik. Csendben, vigyázva, hogy ne reccsenjen a szék, ne csikorduljon az ajtó, kilép a rendelőből, és egyre könnyebbedő szívvel tér vissza őrizni a nagy varázsló álmát, mert az ukrán beteg tudja: csak az a jó beszélgetés, amelyik után a beteg lelkéről potyognak a kövek. Dream on…


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				S MERT VAN A JÓSKA
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:





S MERT VAN A JÓSKA





S mert van a Jóska, jobb íze van a torockói napnak, mikor szembe süt reggel, már másodszor.





De nem baj, már csak tíz perc ez a maradék tíz méter a tetőre, és kibírható, mert Jóska már ott áll, s komolynak is vehető arccal szól le: „Hozzak vizet, tanárnő?” Nincs rajtam szemüveg, és egyébként is vakít a Székelykő, de szentségelő zihálás közben is érzem a már megszokott, ironikus-apás csillogást a szemében. Zavarba hoz ez a gyerek, na megállj, ha felérek… Az a hülye is, aki ezt a sziklát ide tette…





Délután érkeztünk. Micsoda jó szó ez a „lenyűgöző”, beleérezheted a nyomasztót és a vonzót egyszerre. Mondom: „Oda” csak együtt ─ nem játék. Tábortűzig szabadidő. Sétálunk a faluban, meg sem kísérlem a leírást, nem vagyok én egy Jókai, se Mikszáth. Hirtelen csillogni kezd a sziklatömeg, ereszkedő, apró szentjánosbogarak az alkonyatban. Mi ez? Megáll bennem az ütő … mégis felmentek. Jaj.





„Tanárnő, ott fent lovak nyargalnak”…büntess, ha mersz, gondolom, de inkább számold meg őket ─ és irigyeld…de nem mutathatod ─ még hátra vannak Tündérkert gonosz varázsú pontjai, kell a gyeplő. Vacsoránál megbeszéljük, aki feljön, csak velem együtt, hajnali fél hatkor, mert hosszú az út a csúcsra, és kétszer kel fel közben a nap.





Hajnalban 35-ből 30-cal eredünk neki, nem sejtve, hogy a sziklahegy lábánál már lóg a nyelvünk, s csak akkor kezdődik még a felfelé. Félidőben visszanézek ─  a falu fényfolt, semmi mozgás. Nyomás, így soha nem érsz fel. Már kevesen vagyunk, mint egy maratonban a szétszórt mezőny. Már nincs visszafele. Ciki lenne. Az a hülye is, aki ezt a sziklát ide tette…





Hallom, öles léptek. Ja. Nem is értettem, miért nincs ott a hajnali induláskor ez a belevaló, mokány  gyerek. Elsétál mellettem, odalihegek valami szemrehányó „megbeszéltük”-et, de fölösleges, már fent repül a napban.





Nem baj, már csak tíz perc ez a maradék tíz méter a tetőre, és kibírható, mert Jóska ott áll, már nem kérdez, csak leugrik nyújtani a kulacsot, és magától hozza a lépegetőt bokatörésem után, évek múlva. „Rá kell gyúrni, tanárnő.”





És lovak nyargalnak az alkonyi égen. Mert vannak ezek a Jóskák, Józsefek.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				M
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:





M





Fekszem a hordágyon gipszelésre várva, egyszer csak fehérköpenyes arc, M. Na, de tanárnő! Így kell találkoznunk? Miért nem tetszett telefonálni?





Otthon ölben visz fel az emeletre. Emlékszel, amikor hazazavartalak, mert fehér farmerban jöttél ballagásra? Ja. Négy évig gyűrte az idegeimet. Ezt most melyikünk mondja? 





Az erdélyi túrán a sziklákon mászott fel a Székelykőre. Megfogadtam, ha élve megússza, felpofozom. Megúsztam.





Hívom előadásra a suliba. Képeket mutogat balesetveszélyes helyzetekről a gyerekeknek. Az egyiken A-val, azon a bizonyos túrán, fél kézzel lógnak egy magas hídról. Most látom először. Ezt is megúsztam, doktor úr. Harmadikban az osztálykiránduláson rajtakaptam őket egy üveg borral. Einstand. Másnap reggel látom, ott ülnek mind a füvön, M széles gesztusokkal vezényli a lázadást. Na, mi a baj? Más osztályok részegen zuhannak le a hegyről, mi meg egy rohadt üveg bort sem ihatunk meg!





A telefonban hallom, ahogy a fiára rászól. Maradj egy picit csendben, légy szíves. Velem szinte ordít: Tanárnő! Meg ne halljam, hogy fizet az orvosoknak!





Felpattan, amikor egy nagyon köszönömmel asztalra teszem a borítékot. Utánam rohan az ajtóig, és kezembe erőszakolja. Köszönöm, de nem. Ez már nem M. Egy másik. Sőt, fiatalabb. Hm.







Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 2, 2024	 / 	
	Vers			

		

			

				ESTE
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





ESTE















a kertben nem aludtam.





Kicsit fejembe szállt a bor,





s láttam,





amúgy is morfondírozol,





megint elemel a távol.










Az ittből





egyszer csak elhatárol





egy szóköznyi csend.










Újabban szokásoddá vált





egyedül, ott bent





fűzni tovább a mondatot,





észre se vetted,





hogy már áthallgatod,





kérdések közt a válaszok





nem válnak testté,





se hang, se kézmozdulat





nem jelzi többé





a ki nem mondottakban.










Pedig épp mondani akartam:





ismerem ezt





a zajban egyre csendesebb,





lassúbb ütemre váltó percet.










Igen, tudom, van az úgy,





hogy a világ nélkül könnyebb ─





így igaz.










De már jöttek.










A megírt jelenetnek





csak makacs közönye voltam.





Ha visszapergetem magamban,





megint öklöt szorít az esztelensége.





Dühödten  újraszüllek,





s nagyon vigyázok,





Galileában ne vegye senki észre,





ki fia-borja vagy.










Elfenekellek,





ha nem húzod meg magad.


Hozzászólások (0)