VASS JUDIT
HUNN,
éltem és élted világ csúfjára,
értől a pocsolyáig lépked
hétöles álmunk dadogásba.
bennünk a szándék már nem is szándék
úrverte, cudar, gyeplő-fogta álom,
hajnalok nyílnak odakintre,
estéllik itt bent millió halálon.
Voltunk egy ágban szabadulás, béklyó,
bilincsem hull a térdeplőkre,
vedd csak magadra, szerelmetes fajtám,
kertem virágzó lelkek temetője.
Elvándorol innen a bánat,
eliszkol az öröm messze földre,
lehettél volna bölcső sírig,
álom maradsz már mindörökre.
VASS JUDIT
AZ ANGYAL
mely jegyezte botlásai számát,
számolt az esendőséggel is persze.
Ne hagyj el hidegvér, mondogatta,
kinek volt a feladathoz mersze.
A gyalázatot lemosdom,
habár tulajdon síromon
virágozzék is béke.
Mert egy angyal számol ezzel is.
De rosszul számoltak mind a ketten,
a fej meg a szív néha egyezhetetlen.
Feladat, alkat, alkalom…
Angyal mereng egy angyalon,
s aztán kitörli könnyes szemmel
becsületét a krónikákból.
A teremtést győztesek írják:
merénylet, alkat, alkalom.
Szedd rendbe lélek magadat.
Gyalázat sarjad hantokon.
VASS JUDIT
ASZTALRA
terítő, testbe lélek
nem kozmikus, de emberarca van.
Ma próbaképp,
holnap a tűző nap miatt
megölsz egy uzsorást,
aztán egy idegent,
ahogy épp a cselekményből fakad,
amiben nem is az akció,
inkább a rettenet elgondolása lüktet:
„az ember mindig bűnös egy kicsit”,
és talán ott kezdődik a borzalom,
azon a vasárnapi asztalon,
ahogy állva eszed a főtt tésztádat,
mert minden megszokható − beszélik −,
akár az idegenség,
egy nyitott ablakon át
a világ dokumentumfilmje ─
jaj rettenet.
VASS JUDIT
BETŰ ÉS TÉNY
kettős történelem,
és néha fontosabb
a csend,
s az, amit tehetnél,
de mégsem teszel,
mert halálnál halálabb
kelepcét tud az élet,
nem őrzik krónikák,
vagy mellébeszélnek,
Hamlet hülye
és eszelős,
s mellesleg
sorozatgyilkos,
Claudius tisztán jön ki,
de ekkor jön
Sékszpír Vilmos,
s a néző megtudja,
amit a lánynak
nem mondhat el,
olyan megható
az a pantomim búcsú,
s ahogy a végén
vérben-mocsokban
terül el…
De jön Fortrinbras,
halálon nem matat.
Halványra nem betegíti
se gond, se gondolat.
BETŰ ÉS TÉNY
külön világot él
tett és nemtevés
galaxisára
embert-istent
ki nem beszél
ez Jákob lajtorjája
tolnak-előznek
angyalok
még hány fok
van hátra
nem tudhatod
s csak ennyit írsz
mert rím és ráció
így kívánja
ergó
ott volna jobb
hol még és már
nem ingadoz
a hátha
de ez van
betűk és tények
síkos lajtorjája
VASS JUDIT
AKARNOKOK
tora ez a kor,
kétfele húzók sara-árja.
Középre lépnél ─ nem lehet.
Sodor a túlzás orgiája.
Kilép az agy csontkeretéből,
az ellepett partokon
gondolkodom, tehát vagyok,
míg köröttem haldokol
Haragszik tán a Gazda …
gyerekkorom vidéke ismeretlen.
Kié a világ, ha szétfeszíti
túltengők hullámverése,
elönt a sár…
de hisz tanultuk,
és persze tudjuk, mi a vége.
Volt partokon ülök
múlt vihart sodor
a szennyes víz felszínére,
gátjainkra örvényt
elvadult egek tengerárja.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod.
Az nem lehet, hogy mindhiába.
VASS JUDIT
EGY PERCRE
mértékbe kényszerítve
két snitt között megáll az út
portrék tekintetébe
árnyékot lop a fény
a súlyos pillanat
a szobrok félig-lépte
egy percig nem halad
aztán megindul újra
de nem látja senki
csak aki még innen
visszatekinti
hol fáj a sor a talpalatnyi
a térd a szemhéj-horizont
és nem pereg le semmi
csak hajló nyakizom
VASS JUDIT
VIRÁG
„Грабитель входит без ключа,
А дура плачет в три ручья –
Над днем без славы и без толку.”
Se arc, se rím
nem hajaz virágra.
Konok öntörvény
anarchiája
ez a kort vétett Szapphó,
kibe kulcs nélkül
lép be rabló,
orgyilkos történelem.
Cirill betűket olvasok újra,
szemem három patakba sírja:
nem!
Nem kell
vad egetek sztyeppéje,
múltam korbácsa sem.
Nem kell rab-álmotok se.
Csak néha fellapozva
kezembe veszem.
VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY
PARTIUM
In memoriam Szendrey Júlia, Kaffka Margit, Lesznai Anna, Brüll Adél, Szabó Magda, szóval a partiumi lányok
Ízlelgetem a szót: „A RÉSZEK”. Mire megint alaposabban körbenézek, jelentését veszíti majd ez is. A szó elszáll, a betű megmarad, de jelentéseink kivesznek belőle, felülnek a végtelen időre, mint Kaffka Margit lompos szoknya-versei, talán odaát még kiejtik az író-olvasón, ki tudja. Kultúránk még él, „bizantinikusan”, ahogy Babits mondja, de „az ifjúságot nem érdekli többé”.
És jót súgtak-búgtak a Nyugat-asztal kerek lovagjai, mert pletykál ám a hím is, Móricz is odavág az „asszonyi” jelzővel, miközben égbe meneszti. Ment is szegény Margit hamarosan. Színek és évek… egy magát túlélő idézet: „Ott laknak, onnét terpeszkednek el közönséges, rideg és korlátolt életformáik egyre nagyobb befolyásával ezen a nyomorult városon. És engem figyelnek onnét most, a múltamat fürkészik, a lépteimet lesik előre elítélő rosszakarattal.”
PARTIUM. Na, soroljuk csak fel őket:
JúliaMargitAdél ǁ Anna a négyzeten és ǁ Magda a sárga ruhában.
Műszempillákkal ─ ezt azért tegyük hozzá, a ruha pedig fehér volt, de a verslábakon az nem állt volna jól. Ám Margitot, Magdát nem lehetett kinézni holmi kis nőiségért, lobogtatni persze, mint feminista zászlót, azt igen.
És Margit vagy Magda csak úgy menet közben magára tekert egy függönyt szoknyának, lédásan körbepillantott, de azért margitosan-magdásan várta őt. Talán nagyŐvel, mert el kell jönnie, talán egy buja spanyolban, ám a partiumi lányok foga valahogy entellektüelre vásott, szóval, Margitunk is ellibbent egy biológus karján, hogy metszetekben keresse a kisimult boldogságot, és egyre jobban állt rajta függöny-abrosz s egyéb lebernyegek, álmodott is még újabb gyermekeket, de eljött a buja, a halálosan perverz spanyol nátha alakban, elragadta Margitot, és vitte magával fiát.
De miért pont Margit, amikor végre boldog? Ilyet nem kérdez kálomista, se katolikus-félvér, se Margit, se Anna, legfeljebb, ha MAGDA, A PARTIUMBÓL.
Műszempillákkal. Ragaszd csak szemedre, ha jő a halál.
VASS JUDIT
Homage Bari Károly
CSILLAG
partra vont halak
miénk a szégyen
a mindig-marad
legalsó foka
hova a fények
csak rácsot vetve esnek
és merőlegest
remények fáradt testének
hol arcunkba öklöz
egy alattomos bánat
és étkei vagyunk
a félelem
örök szörnyhalának
VASS JUDIT
IZGÁGA
európai vagyok
leszek és voltam.
A merülő csendet
nem bírom
se élve, se holtan.
A merülő csend
csak pihenés,
a többi lobogó rohanás.
Ki tudja,
mi vár odaát?
Míg forog a föld,
pörög az értelem,
hullámzik ég,
a viharos bölcs elem.
És néha jó
egy kis keleti méla.
De nem jó az önfogság
zsarnok tartozéka. f