LABORFALVI RÓZA
„Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha.” (Széchenyi István)
„Jókainé Laborfalvi Róza, Benke Judit színésznő. Jókai Mór felesége, a realista magyar színjátszás úttörője, aki kiemelkedő drámai színésznőként beírta magát a magyar színház történetébe…
Apja, laborfalvi Benke József (1781–1855)[2] székely származású erdélyi színész-nemesember volt, édesanyja pedig Rácz Zsuzsánna színésznő. Döbrentei Gábor biztatására 1833-ban lépett színpadra a budai Várszínházban…
1834-ben a kassai társulatban szerepelt Benke Rozália néven. 1837-ben átszerződött a Nemzeti Színházba (akkor még: Pesti Magyar Színház), ahol tragikai szerepeket játszott. 1837. augusztus 22-én a színház megnyitása alkalmával Belizárban (Antónia) rendkívül sikert aratott. Sokat dicsérték mélyzengésű hangját, szavalótehetségét, alakját és kifejező tekintetét.
1848. március 15-én, Katona József Bánk bánjának az előadásán találkozott a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral, egy kokárdát tűzve a férfi kabátjának hajtókájára. 1848. augusztus 29-én feleségül ment hozzá. A házasság nagy botrányt kavart, az író családja és barátai (például Petőfi Sándor is) nehezen törődtek bele a kapcsolatba, különösen, mert a feleségnek volt egy házasságon kívül született, ekkor 12 éves lánya, Benke Róza (1836-1861), akinek az apja a kor ünnepelt színésze, Lendvay Márton volt. 1849-ben megmentette Jókait a felelősségre vonástól, bújtatta őt, később menlevelet is szerzett számára. (Klapka Györgytől kapott komáromi menlevelet. vj)
Laborfalvi visszavonulásáig, 1859-ig szinte egyeduralkodó volt, akadt olyan pályatársnője, aki azért ment külföldre, mert nem érvényesülhetett mellette. 1857. szeptember 3-án az ő vendégjátékával (és Jókai beszédével) nyitotta meg kapuit a Miskolci Nemzeti Színház. 1859 után csak jótékony célú előadásokon lépett föl. Utolsó fellépése 1869. március 7-én volt Predszláva szerepében Szigligeti Ede A trónkereső c. darabjában.
Miskolcon 1883. november 30-án, művészi pályafutása félszázados évfordulóján egy búcsúfellépés erejéig ismét színpadra lépett, ekkor a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Három év múlva tüdőgyulladást kapott, melyből felépült, de újabb komplikációk léptek közbe és 1886. november 20-án, hajnali négy órakor meghalt a Sándor utca 36. számú házban.
Temetése impozáns részvét mellett folyt le november 22-én a Nemzeti Színház előcsarnokából, ahol Paulay Ede mondott fölötte mélyérzésű gyászbeszédet. Az irodalom nevében ifj. Ábrányi Kornél mondott istenhozzádot, a Népszínház előtt Lukácsy Sándor búcsúztatta. Sírja a Kerepesi úti temetőben van.” (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Laborfalvi_R%C3%B3za
