Giordano Bruno „Bárhol is tartózkodott azonban, mindig
konfliktusba keveredett…
1592.
május 26-án Brunót letartóztatták, eretnekséggel vádolták, kihallgatásai során
utolsó írásait visszavonta, és hajlandó volt eskü alatt megtagadni
„tévedéseit”, csakhogy szabadon engedjék. De a velenceiek számára túl kényes és
bonyolult volt az eset. Bruno szerzetesként – mivel egykor engedelmességi
fogadalmat tett és hivatalosan soha sem bocsátották el a rendből – a Római
Inkvizíció joghatósága alá tartozott, így végül 1593 elején Rómába vitték.
Tanait nem vonta vissza, ezért hosszú per után a 1600. február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánította
és elevenen elégettette Rómában, a Campo de’ Fiori-n.[4][5] Bizonyos
források szerint[forrás?] kivégzése
előtt kivágták nyelvét, hogy ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez…
Sajátosan panteista-naturalista-monista,
esztétikai enthuziazmust (enthuziazmus: ihlet, elragadtatás, lelkesedés)
képviselt. Sok szempontból tekinthető Spinoza és Schelling előfutárának
is…
Felfogása szerint az univerzum mozdulatlan,
egyszerre lehetséges és valóságos, lélek, ősok, lényeg, cél és végtelen.
Végtelenül sok világból áll, anyag és forma együttese, melynek alapja a passzív
anyag. Ezzel azonos az Isten, más néven az aktív forma vagy
világlélek, világszellem. A világszellem az univerzumot belülről való
kibontakozással (explicatio ab intra) hozza létre. Ettől a
világszellemtől vagy Istentől különbözik – az egyetemes gondviselés értelmében
– a természet fölött lévő Isten.
Az univerzum és a tér szükségképpen
végtelen, ugyanis az abszolút őselv természetének és méltóságának csak így
képes megfelelni. Rendszerében nincs központi jelentősége a Naprendszerünknek…
Cusanus rendszeréből a szélsőséges
panteizmus következtetését vonja le. Isten transzcendenciáját már teljesen
megszünteti, az istenség azonosul a természettel. („Natura est deus in rebus.”)
Isten a végtelen teremtő természet (natura naturans), mely a dolgok
csodálatos rendjét mutató érzéki természetben (natura naturata) fejezi
ki magát. Az anyag az isteni világlélektől elválaszthatatlan. A világegyetem
végtelen és örökkévaló, melyben a különböző formák egymást föltételezik, s a
szabadság és a szükségszerűség is teljesen egybeesnek. Így valósul meg a
természettel azonos istenségben az ellentétek egybeesése, a coincidentia
oppositorum.” (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Giordano_Bruno
„But Bruno made a mistake that cost him his life: went
to teach the art of memory, a Venetian nobleman, Giovanni Mocenigo, who, in
1592, wrote a complaint against him to the local Inquisition:
“I, Giovanni Mocenigo, bring
on the debt of conscience and by order of the Confessor, heard many times from
Giordano Bruno when we interviewed him at his home that the world is eternal
and there are infinite worlds… that Christ committed the alleged miracles and
was a magician that Christ did not die willingly, and as far as I could trying
to avoid death, retribution for the sins do not exist, that the soul, created
by nature, moving from one living being to another. He talked about his
intention to become the founder of a new sect called “New philosophy.” He said
that the virgin could not give birth, the monks are a disgrace to the world
that they are donkeys that we have no evidence whether our faith
merits before God.”
https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fearth-chronicles.com%2Fhistori%2Fhe-tried-to-cover-up-the-vatican-burned-giordano-
lásd még.:
https://www.google.com/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Fwww.ujakropolisz.hu%2Fcikk%2Faz-emlekezet-kepzelet-