SZIMULTÁN
A hatalmas szerelemnek
régen leesett a hó.
Te lehetsz írja sebemnek,
véled esett el a ló.
Szemeid szép ragyogása
jajj, de nagyon messze van,
Kossuth Lajos azt üzente:
két rozmaring bokor van.
Azt hallottam, kisangyalom,
mivel ölelsz engemet.
Szeretőd, amire ké-ért:
kitörted a kezedet.
A csitári szimulánsok
azt hiszik, hogy szerelem.
El ne higgyed, kisangyalom,
elfogyott
a regiment.
MERT
nem boldogok a szelídek.
A pofon fáj, az ökölbe szorult lélek
csattanó tenyér akarna lenni,
míg zsebre dugja magát,
hisz a csattanás utáni kéj
visszaüt álmatlanul az éjnek,
szóval, nem boldogok a szelídek.
A fegyelem derékra süllyed,
bokáig rágja súlyát az ideg,
végül bevesz egy nyugtatót,
a mennyeknek országa ez,
vagy alkoholista lesz
az igazságért háborúságot szenvedő,
vagy kérget növeszt,
és felreped minden nevetése,
az üdvösség nem jutalom az erényre,
de reumás-sérves állapot.
Mert nem könnyűek a szelídek,
és nem boldogok.
Neveltetés ez, vagy gének,
tán önirgalom, valami ellenméreg,
plusz még az isten se könnyebb.
Bizony mondom, nem boldogok,
míg örökségül bírják a földet.
Aztán majd meglátják:
lesz-e pihenése, kéjes nyújtózása
tűrő ökölnek, csöndnek.
VOJTINA ÖRÖK
KÁRPÁT-DEMENCIÁBAN ÉLTEM ÉN IS
Volt egyszer, hol nem volt egy Kazinczy Ferenc nevű nyelvújító, aki vitába keveredett a debreceni nagyhírű kollégium hagyományőrzőivel, mert ők féltették az magyar nyelvünket az újítók szikéjétül. Ha valaki nem tudná, Kazinczyék győztek. Az magyar nyelv már csak ilyen: hagyja magát beavatkozni. Úgy geopolitikailag is, ebben a tejjel-mézzel folyó Kárpát-frekvenciában. Lásd például: eredetileg idegen szavak („dzsisznau”) jövevényszókká kisebbségesednek, aztán meg teljesen elmagyarosodnak a disznók, már alig van köztük igazmagyar.
Volt egyszer, hol nem volt, egy Csokonai Vitéz Mihály, az a bizonyos, aki szerint az is bolond, ki poétává lesz Magyarországban, és akit az nagyhírű kollégium Sedese, ma úgy hívnánk diákönkormányzata, kiakolbólintott az líceumból, politikai vagy pedagógiai okokbul – fene se tudja már (dehogynem), de minden bizonnyal az igen tisztelt tanári kar szíves közreműködésével.
Na, hogy szavam egymásba ne öltsem, fogta magát ez a Csokonai, és meghót vót tüdőgyulladásban. Bánta már a nagyhírű kollégium az maga szigorúságát, és pályázatot hirdetett a híres-nemes ivadék síremlékére. Fogta magát Kazinczy Ferencünk, mert azért ő is a mi medencénk kölyke, bár nem vót nagy rajongója a mi Mihályunknak, beküldé az maga művét a közbeszerzési pályázatra, emígy: „Árkádiában éltem én is.” Gondolta vót, a költők görög honneve (Árkádia) méltó emlék lesz azon a síron. Ámde gyanakodott erősen a tisztelt tudósi kar Hajdú-Biharban, felüté az szótárt, és találta vala az „árkádia” szó alatt az „szamárlegelő” kifejezést is. És születék is üstöllést a konteó: Kazinczy csak gúnyolódik Debrecen városán.
Ezt biza’ csak azért idézém, hogy az vetélkedésből fakadó konteó szülte háborúskodás még ennél is régibb Kárpát-vehemenciában, de most inkább hagynám a honteófoglalás korát. Nem bírja az fülem az ólmot.
Szóval: pletyka- és konteó nagyhatalom voltunk, vagyunk, leszünk. Ott ülünk mindannyian, „mai magyarok” a portánk előtti padon, sok kis öregasszony, szípre vasalt demenciában, és vesszük az mi szánkra mind, azki az utcánkba’ téved, vagy csak úgy eszünkbe jutja.
Mondasz valamit, és egy óra múlva az ellenkezője jut vissza hozzád.
Kárpát-demenciában éltem én is.
A világ vége pedig akkor gyün el, amikó’ az angolok leszoknak a smók tókról, arról, hogy az időjárásrú’, meg egyéb veszélytelen dolgokrú’ csevegjenek társaságban.
Meg es halunk mind.
A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA
MÓSZERTAN
Bocsánat, én már csak így hívom a módszertant, pedig nem vetem meg, sőt nagyon fontosnak tartom. Még azok után is, hogy három szak/félévig kellett hallgatnom dögunalmas előadásokat a korszerű tanítási módszerekről, majd utána vizsgáznom bemagolandó fogalmakból. Még azok után is, hogy egy digitális konferencia egy hótunalom ppt-vel kezdődött. Még azok után is, hogy egy drámapedgagógia órán döbbenten figyeltem, milyen élvezettel, vettek részt a gyerekek egy tragikus témájú mű részletének megjelenítésében. Poén volt bőven. Vagy a paródiát tanulták volna?
Nemrég ejtettem kétségbe egy gamifikáció-párti kollégámat azzal, hogy elmeséltem, a csodamódszer többek között a multik csapatépítő tréningjeiből jön, ahol a jó pénzért „beszélő gép” havonta, félévente nagy trakta mellett lazítva játszhat, aztán mehet vissza zombinak. Egy másik kollégám, akinek bementem gamifikációs órájára, ami amúgy érdekes volt digitális szempontból, egy félév múlva felsóhajtott: „Nem tudnak semmit. Most kénytelen leszek frontálisan lenyomni a torkukon…” (sic!)
Szóval, mindent a maga helyén és idejében. Leginkább általános iskolában lenne szükség gamifikációra, csoportmunkára, egyéni fejlesztésre, divatos szóval: érzékenyítésre, szocializációra. A középiskolás is szívesen lazít, de a többség már számonkéri az „output”-ot is. Mert pontvadászatra kényszerítik, és mert nem minden tantárgy alkalmas minden módszerre.
Egyetlen jó módszertanoshoz volt szerencsém, EÁ-hoz, aki úgy tartotta az órát, hogy azzal egyben a módszert is szemléltette élvezetesen, és közben tanultunk is – tanárként, emberként is. Megsaccolom, mennyi időbe tellett felkészülnie, utána pedig részletes értékelést írnia mindannyiunk dolgozatára. Hm…
Nézem az interneten a látványos órákról a fotókat, videókat, az élménypedagógiát, és azon gondolkodom, ezek a varázslók vajon hány órában tanítanak, mekkora osztálylétszámmal?
És eszembe jutnak jobb sorsra érdemes kollégáim a 22-26 hat óráikkal 35-37 fős osztályokban, plusz helyettesítés, plusz egyebek, de nem panaszkodni jöttem, csak csodálkozni. Előadók, tananyagfejlesztők, munkafüzet-helyettesítők, emelt érettségire, nyelvvizsgára felkészítők egyszemélyben, javítók, nevelők – ez ugye egy egész élet. Urambocsá’ családjuk van, urambocsá’ pihenniük is kellene, hogy másnap élményszerű legyen a mindegy-milyen-módszerrel tartott órájuk. Mert minden módszer fokmérője: tanult-e az órán valamit a gyerek, és kupálódott-e emberileg. Vagy tévednék?
A diák joga a nyugodt, kiegyensúlyozott tanár. Fiatal, még lelkes kollégáimnak üzenem innen, mert a szünetekben nincs rá időm: „Fiatalok! Tiétek a jövő! Úgy volt, hogy a miénk lesz.” (Sándor György, ’70-es évek.)
EGY MEG NEM ÍRT MEGÁLLÓ
ÖRÖKTÁV
Araszolgatunk. Ahogy egy utas oly szellemesen megjegyezte egyszer: „az Örs és a Pillangó közti termékeny örökkévalóságban.” Olvasnám a híreket, pontosabban szemezgetném sorok közt az elhallgatott tényeket, vagy hámoznám le róluk az ilyen-olyan oldali elfogultságokat – mondjuk elég reménytelen.
Persze, a klíma a legfőbb téma, megállapíthatom, hogy máris megindultak „testvéri tankok” Greta ellen, méghozzá minden oldalról. A legbájosabb tankok a populista politikát amúgy bőszen átkozó, ún. értelmiségiek „árnyalt” bölcsködései, észre sem véve, hogy épp a másik oldal nótáját fújják – vagy nagyon is tudják, vagy ami ugyanolyan rossz: épp hódolnak a szó alkímiájának, de lám, már gyártom magam is a konteót…azt hiszem, nagyon elegem van a magamfajtából. Az internetnek köszönhetően mondhatjuk bele a világba „végső igazunk”. Nincs szerkesztőség, ami visszadobná szakmai érvekre hivatkozva.
Megáll előttem két láb, a férfi jól hallhatón magyaráz a nőinek, nem nézek fel, de idegesít a hajnali csendet zavaró duma, különösen, hogy mellettem egy nő épp mobilon tárgyalja ki családi konfliktusait, gondolom barátnőjének, és egyben világgá kürtölve férje „töketlenségeit”. Közöm? Közünk? De nem fogja be a száját.
A férfilábra figyelek inkább, ha már szűrnöm kell a zajokat. Valami elektromos áramról beszél, Németországról, lengyel tengerpartról, az Ohm-törvényről. Kezdene érdekelni, számomra ismeretlen tényekről beszél higgadtan, politikai felhangok nélkül. Ritka élmény. De nem értem a részleteket, csak az utolsó mondata marad meg, mikor leszállok: „A szakember kivesző állatfajta … világszerte nyomják fullba a hülyeséget.”
A villamosig rágom a mondatot, virtuálisan körbenézek a szakmámban, hát ja. Meg nem is. De azért megfogadom erősen: „Cipész a kaptafához!” (Juteszembe: Nem tud valaki egy jó cipészt, olcsót? Juteszembe Csoszogi, az öreg suszter: ezeket már nem lehet sarkalni. Kukába velük! Éljen a fenntartható fejlődés! ) Jó ez „a Pillangó és Örs közti termékeny örökkévalóság.” Mindig tanulok valamit. Öröktáv.
Nemrég olvastam egy tudós írását a mesterséges intelligenciáról, amit azzal fejezett be: „Azért az örök életről álmodozni fölösleges.” Hál’istennek. Már kezdtem félni, hogy megélem. Öröktáv. Kösz, nem. Vissza a kaptafához – mindhalálig.
VOJTINA ÖRÖK
HAJNALI RETTEGÉS
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
te is a hajnali munkát
mikor a költő s a csillagtündérek
kihúnyva lassan haza térnek
fényes körútjain a végtelennek
s te nekilátsz
a levelező rendszereknek
rettegve-reszketve klikkelsz
dzsímélre-hivatalra
hogy menne minden üzenet
meg a világ is a francba
jaj megbocsássatok
hatvan jaj hatvan éves lettem
s itt érem magam a rettenet tetten
hogy valami nagy-nagy
bumm-bele kéne
ebbe a kvantumos dili-digi térbe
mondjuk hogy ne üzenjetek
de látva lássatok
kérdezzétek élőben hogy vagyok
most éppen vacakul
mert tegnapról mára araszoltan
kapcsolok hogy mégis
egy ismeretlen törvény kapuja voltam
a la kafka
s most itt ülök Pesten és csak nézek
kiút se erre se arra
most röhögjek vagy sírjak
na lássuk
kik és mi a fenének írnak
EGY MEG NEM ÍRT KOMMENT
GRETA ÉS AZ ÁRNYALTAK
Van-e globális felmelegedés? Van. Lehet, hogy amúgy is lenne, de a tudósok 97%-a állítja, hogy emberi tevékenység következménye (is). Van-e káros üvegházhatás? Van. Igaz-e, hogy a föld számos pontján már súlyos vízhiány van? Igaz. Igaz-e, hogy nemcsak a háborúk, hanem a vízhiány és az aszály miatt, tehát gazdasági okokból indulnak meg milliók emigrálni? Igaz.
A kulturált vita gyakorlásaképpen 10-es osztályban tavaly a globális felmelegedést adtam fel témaként. A diákok választhattak a klímaszkeptikus magatartás és ellentéte köszött. Egy moderátor segítségével kellett kulturáltan vitatkozniuk, erős érvekkel. Az egyik vitázó, mikor a végén mindketten kaptak fél-fél percet álláspontjuk összefoglalására, azt mondta: „Akárhogy van is, erkölcsi kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtenni.”
És itt van Greta. Alig jelent meg, jöttek a konteogyártók: „ballib összeesküvés”, a karaktergyilkosok: „autista”, fanatikus Szent Johanna, pánikkeltő. Erős érv. Nem nagyon szeretjük a fanatikusokat. Az olajbiznisz oligarchái rögtön megérezték a veszélyt, ki is mondták, nyilván rámozdultak, nyilván aktívan tevékenykednek is a háttérben, hogy semlegesítsék.
És jönnek az árnyaltak, mondván: felesleges pánikkeltés. Vészhelyzetben, például természeti katasztrófákban, valóban nagy veszélyt jelent a tömegben kitörő pánik. Lásd tűzesetek. Most még vészhelyzet előtt vagyunk talán, de ha nem, akkor is erkölcsi kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt. Ezt kívánja a józan ész és felelősségtudat.
Én nem tudom, Greta és mozgalma hogyan végzi. Ismerve a történelmet, a politikai eszköztárat…hát igen, elég pesszimista vagyok. De amire felhívja a figyelmet − felelőtlen gazdálkodás a föld erőtartalékaival − talán még időben van. Talán az ő hangos kiáltása is segít felgyorsítani a tudományos kutatást, hiszen tudjuk, embermilliók morális tudatára hatni: lehetetlen, talán tényleg csak a tudományban bízhatunk. Greta ezt teszi, és többet. Nekimegy a káros kibocsátásokért leginkább felelős nagyhatalmaknak és az ENSZ-nek. Trump észre sem veszi, Angela Merkel legalább leül vele beszélgetni. Lehet, hogy Trump az őszintébb.
Nyilván vannak felnőtt segítői. Nyilván. De Greta mindent kockáztat: érted és értem. Greta 16 évesen azt mondja a cinikusoknak: „How dare you?” Én meg 60 évesen, kevésbé kulturáltan ezt: „Fuck you.”
„Erőnk szerint a legnemesbekért…”
VOJTINA ÖRÖK
jobb a teakörnyezet,
s bár nem jobb az elégia,
titkolt irigységbe kortyol
a sub rosa bitóillata.
Nem tartjuk el a kisujjunkat,
nem zörgetjük a kanalat,
Indeed, mondjuk a Zagyva-parton,
s a Cam csak folyik a College alatt.
Mint édesanyánk, ringat és mesél,
de mi úgy vagyunk, hogy ezer éve
görcsbe rándít a pillanat ─
megélhetnénk, ha nem futna miértbe,
mert mégis csak arra és gyáván,
miért is szebb a yorki márvány,
Szent Márk terén a tér mért téresebb…
na jó, tudjuk,
de nem válaszoljuk meg.
Kicsit még húzzuk az időt,
mosolygunk, indeed, s nem iszunk 5 előtt.
VOJTINA ÖRÖK
IN MEMORIAM
FALUDY GYÖRGY
KILÓG
az ember
mindenféle sorból,
ha nem terelődik nyájba.
Lapít az ég is
négykézláb a szélben,
ha habzik a falka
szája.
Feszít kerítés,
égre szögelt holdfény,
a nap pokolbéli tájra,
feszül a szótag –
jobbra-balra ékek,
csavargók felpeckelt szája.
Kilép az ember
mindenféle helyből,
vitorlát bont a benti tájra,
túlél a messze,
emléktelen álom,
és hazát köt porzó sarujára.
MIKA WALTARI
finn író
1908. szeptember 19.
„Én, Szinuhe, írom e sorokat, Szenmutnak és asszonyának, Kipának a fia. Nem azért, hogy Kemet földjének isteneit dicsőítsem, mert az istenekből elegem van. Nem akarom dicsőíteni a fáraókat sem, mert megelégeltem az ő tetteiket is. A magam kedvére írom csupán. Nem keresem isteneknek és uralkodóknak kegyét, nem vezet félelem vagy a jövő reménysége. Életemben oly sokat láttam és vesztettem, hogy nem gyötör hiábavaló félelem, és a halhatatlanság reményére éppúgy ráuntam, mint ahogyan ráuntam az istenekre és a királyokra. Mindezt csupán a magam kedvére írom, és ez különböztet meg minden más írótól, a múltban és a jövőben egyaránt. Mert mindent, amit valaha leírtak, vagy az istenek, vagy az emberek kedvéért írtak le.” (Mika Waltari: Szinuhe. ford.: Gombár Endre)
„A rendkívül termékeny és sokoldalú finn író elsősorban történelmi regényeiről híres, egyik legismertebb műve az ókori Egyiptomban játszódó Szinuhe (Sinuhe, egyptiläinen, 1945). Magyar vonatkozás, hogy jelentős összeggel támogatta a fóti gyermekvárost.
SZINUHE
Waltari regénye egy Szinuhe nevű orvos történetét meséli el, aki thébai magánéleti botránya és bűnei miatt (egy Nefernefernefer nevű nő kicsalja tőle minden vagyonát, még a szüleinek szánt sírhelyet is, Szinuhe szülei meghalnak, és nem tud nekik örök életet biztosítani a túlvilágon) szégyenletesen elmenekül Egyiptomból, de anyagi sikereket ér el, és fontos tapasztalatokat szerez idegen országokban, többek között Babilonban és a minószi Krétán. Babilonban ismeri meg Mineát, a király egyik újonnan rabolt háremhölgyét, aki ráveszi, hogy szöktesse el onnan. Szinuhe ezt meg is teszi, és szerelemre ébred a krétai származású lány iránt. Ezért Hattin keresztül Krétára utaznak, hogy Minea felszabadulhasson istenének tett szüzességi esküje alól. Azon az éjszakán azonban, mikor erre sor kerülne, Mineát feláldozzák…” (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mika_Waltari