Grünwald Béla festőművész Som községben született1867. május 16-án . Apja Grünwald Sámuel földbérlő volt Som-Daránypusztán, Som-Simonmajorban és az Iregszemcse melletti Csehi-pusztán, de Somban szatócs üzlete is volt. Édesanyja Morvay Mária Emília. Fogékony gyermekéveit Somban és Daránypusztán töltötte. Elemi iskoláit 1878-1882-ig a székesfehérvári piaristáknál, a gimnáziumot Budapesten végezte.
1882-ben beiratkozott a Mintarajziskolába, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke volt, 1886-ban végzett. Ebben az évben a Müncheni Akadémiára került Hackl professzor tanítványának, itt fél évig volt. 1887-től 1890-ig a párizsi Julián Akadémiára járt. 1891-ben visszament Münchenbe, és a Hollósy-körhöz csatlakozott.
1894-ben Egyiptomban járt. 1896-ben Nagybányára ment, a művésztelep egyik alapítója lett. Ekkor munkásságára főleg Ferenczy Károly volt nagy hatással. Sorra születtek kiemelkedő művei.
Életében jelentős fordulatot jelentett 1899, mert ekkor vette feleségül Bilcz Irén Matildot, egy görögkatolikus pap lányát Nagybányán. 1902-ben feleségével négy hónapot Tuniszban dolgozott. 1904 őszén elnyerte a Fraknói–féle római ösztöndíjat. Nem kétséges, hogy Iványi-Grünwald Béla termékeny művész volt, hisz egymás utáni években sok új képével jelentkezett.
Meglepően könnyed, magabiztos lett festészete. Az elmúlt évek során tett útkereső kísérletei meghozták a kellő eredményt. Majdnem 1 évet töltött Feleségével Rómában. Túlnyomórészt olyan műveket alkotott, melyek teljes fordulatot jelentettek eddigi művészetéhez képest.
Iványi Budapesten ismerkedett meg Kada Elekkel, Kecskemét művészetet kedvelő és pártoló polgármesterével. Ekkor beszélték meg egy Kecskeméten létesítendő művésztelep létrehozását, ami 1911. őszére el is készült. Az Iványi vezette művész társaság birtokba vette a telepet, s ezzel megnyílt a kecskeméti Szabadiskola. A művészek megbízást kaptak az új kecskeméti középületek díszítésére.
Iványi 1914-ben Fényes Adolffal Velencében járt, ahol megcsodálhatta Tintoretto művészetét. 1920. után Munkácsy Mihály és Paál László tradíciójához kapcsolódó képeket festett, de festményeinek minősége egyre jobban hanyatlott. Trianon után ismét a somogyi táj vonzotta magához, Balatonlellén, a Kandó villában élt és alkotott, felváltva Budapesttel. Családi nevének Iványi-Grünwaldra való módosítását a Magyar Királyi Belügyminiszter 252.379/VIII. 1929. számú rendeletével engedélyezte, ami 1929.X.23-án került anyakönyvi bejegyzésre, de már 1906-tól használja képei aláírásánál.
1930-ban Corvin-koszorút kapott munkásságáért. 1899-ben kötött házasságából született 1902-ben Béla István fia Nagybányán, aki később ifj. dr Iványi-Grünwald Béla néven jelentős történész lett, és 1939. júniusától Londonban élt. 1965. január 22-én halt meg Colchesterben. A bekövetkező második világháború, a fia iránti aggódás megviselte Iványi egészségét, és 1940. szeptember 24-én Budapesten halt meg, a Fiumei útisírkert 41. parcellájában nyugszik. Felesége később Londonba ment, és ott hunyt el 1958 tavaszán.
Som község kiemelkedő szülöttének az Ady Endre és a Petőfi Sándor utcák találkozásánál állított emléktáblát 1998. május 6-án. Emlékszobáját Somban 2007. június 30-án, míg új síremlékét 2007. szeptember 24-én avatták fel a Fiumei úti sírkertben. 2017. szeptember 24-én bronz mellszobrát adták át a község központjában, a Közösségi ház kertjében. Életét és munkásságát Somogy Megye Önkormányzatának Értéktár Bizottsága 2018. 09. 19-én „Somogyi Értékké” nyilvánította.”
A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán nevelkedett, a családja 1951-ig élt itt. Apja, Lázár István, uradalmi ügyintéző volt, édesanyja Pentz Etelka. Felsőrácegresre járt át iskolába, majd Sárszentlőrincre. Tízéves korában a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, egy idős tanár magántanítványa lett, Sárszentlőrincen.
1950 októberétől Szekszárdra járt középiskolába, a Garay János Gimnáziumba. Ide apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására sikerült mégis. Szüleit, akik a földosztással szegényebbek lettek, mint a környék lakói, mégis osztályidegennek számítottak, 1951-ben kitették a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek.
1954-ben érettségizett. Ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára járt. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” – emlékezett vissza
1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságírója volt. 1961-ben megszerezte a magyartanári diplomát.
Az újságnál 1963-ig maradt: utána a Dunántúli Napló és Tüskés Tibor segítségével az irodalmi folyóirat Jelenkor munkatársa lett. 1965-ben Budapestre költözött, itt az Élet és Irodalomnál helyezkedett el tördelőszerkesztőként. 1971-től 1989-ig szabadfoglalkozású író volt.
A Magyar Fórum alapító tagja (1989. október 1.), ennél a lapnál egy szűk évig főmunkatárs. A következő években a Magyar Napló, a Pesti Hírlap és a Magyar Nemzet munkatársa; 1992-től a Hitel olvasószerkesztője.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja volt (1991–1994). A Magyar Írószövetség tagja (1969-től).
Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt.
2006. december 22-én hunyt el Budapesten.
A leginkább meséiről ismert író első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban. Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Írásai jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, illetve ő maga is írt hangjátékokat. Műveinek nyelvezete egyéni és játékos. Jellegzetes hangvételű meséi mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek körében népszerűségnek örvendettek, örvendenek. Az 1964-ben megjelent A kisfiú meg az oroszlánok című kötetét Réber László illusztrálta, aki ekkortól kezdve az íróval rendszeresen együttműködött. Egyetlen regénye az 1971-es A fehér tigris. Meseregényéért, az 1979-es Berzsián és Didekiért 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátéka elnyerte szerzőjének a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.”
Az 1920-as évek végén magyarosított vezetéknévhez Radnót falu nevét választotta, ahol – a Felvidéken, Gömör vármegyében – volt kocsmáros a nagyapja, Glatter Jónás, s itt született az apja. Hivatalosan a Radnóczi név használatát engedélyezték. 1945 februárjában Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós múzsája és felesége felhívta az akkori belügyminisztert, Erdei Ferencet, hogy közbenjárjon a névváltoztatás ügyében, hogy mire hazaér Radnóti, az új nevét tudja használni. De nem ért haza, 1944. november elején megölték.
Élete
Gyermekkora, családja
Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten, a mai újlipótvárosi Kádár utca 8.-ban, asszimiláltzsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881–1909) és utónevet nem kapott fiú ikertestvére életébe került. Édesapja, Glatter Jakab (1874–1921) kereskedő (a kornak megfelelő szóhasználattal: kereskedelmi utazó) volt. Egy nővére volt, Klára.
Édesapja, családtagjai tanácsát követve, 1911-ben újból megnősült, felesége az erdélyi zsidó származású Molnár Ilona (1885–1944) lett, aki Radnótit úgy szerette, mint saját gyermekét, megteremtette számára a kellemes családi légkört. A költő az öt évvel fiatalabb féltestvéréhez, Ágihoz is rendkívül ragaszkodott, aki később Erdélyi Ágnes (1914–1944) néven lett ismert újságíróként és szépíróként. Radnóti többször megjeleníti alakját műveiben. (Molnár Ilona és Erdélyi Ágnes mindketten Auschwitzban haltak meg, 1944-ben.)
Tanulóévei
1915-től 1919-ig a lipótvárosi Szemere utcai elemi iskolába (a Falk Miksa utca 7. szám alatt lakásukhoz közel) járt. 1919-től 1923-ig a budapesti 5. kerületi Magyar Királyi Állami Bolyai Reáliskolában folytatott alsófokú középiskolai tanulmányokat, majd 1923-tól 1927-ig a 6. kerületi (ma VII. kerület) Izabella utcai Székesfővárosi Községi Négyévfolyamú, 1927-től br. Wesselényi Miklós Fiú Felső Kereskedelmi Iskola (ma az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Izabella utcai épülete) tanulója volt, 1927. június 11-én kereskedelmi érettségit tett. Diákkorában kiváló atléta volt, több versenyen is érmet nyert és a labdarúgásban is jeleskedett.
1921. július 21-énagyvérzésben meghalt édesapja. Radnóti csak ekkor tudta meg, hogy az őt felnevelő asszony nem az édesanyja, és testvére, Ágika, a féltestvére. Nagynénje nem tudta felnevelni, így anyai nagybátyjához, Grosz Dezső vagyonos textilkereskedőhöz került, akit a Budapest Főváros Árvaszék 1921. október 20-án nevezett ki gyámjának. Radnóti a kívánságára ment kereskedelmi iskolába, hogy cégét majd vihesse tovább, mikor nagybátyja már nem tudja.
Újabb három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Radnóti azt is megtudja, hogy születésekor nem csupán édesanyja, hanem utónevet nem kapott ikertestvére, öccse is elhunyt. Ezt a traumát a költő élete végéig magában hordozta, több versében is megemlítette, az Ikrek hava című prózai munkájában írt róla. A téma az 1940-es önéletrajzi vázlatában is felmerült: „Iker gyerek vagyok, öcsém és édesanyám meghaltak születésemkor. Anyámat az ikerszülés ölte meg, nem bírta a szíve, öcsém gyönge volt, elszívtam tán tőle az életerőt. Tizenkét éves voltam, meghalt apám is. Az anyámat nem ismertem, az apámra valójában alig emlékszem, néhány éles, de összefüggéstelen képet, emléket becézek róla magamban…”
1923-ban került Ilka és Ernesztin nénihez, anyai dédnagynénjeihez, a budapesti V. kerületi Lipót körút (ma Szent István körút) 5. szám alatti lakásba. Egészen házasságkötéséig, 1935-ig lakott itt.
Első publikációját, egy prózai írást 1925. szeptember 15-én közölte az Új Századok című diáklap Mi szeretnék lenni? címmel. Ekkortájt már érdeklődött az irodalom iránt, költeményei különféle diákfolyóiratokban jelentek meg. Miután az Új Századok megszűnt, főként a Haladás című diáklapban publikálta munkáit. Tanárai azonban irodalmi érzékére nem figyeltek fel.
A természettudományi tárgyak iránt kevésbé vonzódott, matematikából korrepetálásra szorult, magántanára Hilbert (Komlósi) Károly lett, akinek személyében Radnóti nemcsak kiváló matematikatanárt tisztelhetett, hanem egyúttal atyai jó barátját is, vele tudott beszélgetni irodalomról, költészetről, verseit is megmutatta neki. Élete végéig tartotta a kapcsolatot vele, második munkaszolgálata után, 1943-ban levélben számolt be neki életéről.
1927–28-ban elvégzett egy tanévet a csehországiLiberec (Reichenberg) textilipari főiskoláján. Akarata ellenére, gyámja kívánságára ment ide tanulni: „Az iskola egy marhaság. Egy szót sem értek az előadásokból, németül folyik. Egyrészt ezért, másrészt pedig nagyon nehéz szakdolgokat tanítanak. Hiányzik a reál VIII. osztálya. […] Egész vicces, mikor kék munkásruhában ott állok egy bömbölő gép előtt, olajtól és verejtéktől csurogva rángatom a fogantyúkat. Mivel nincs gyakorlatom, következetesen elrontok mindent…” Azonban a mintatervezésben sikereket könyvelhetett el: „De van egy szép tárgy is, a Musterzeichen. Mintatervezés. Ezeken az órákon nekiengedem a fantáziámat, és olyan szövetterveket produkálok, hogy a prof. sír a gyönyörűségtől. (Ilyen növendékem még nem volt! – mondja.)” Fennmaradt rajzaiból kitűnik fejlett rajzkészsége. Tanulmányai helyett inkább rajzolt és verseket írt.
Mialatt Reichenbergben tanult, levelezésben állt Gyarmati Fannival, azonban szerelmes lett egy német lányba, Klementine Tschiedelbe is, akit költeményeiben Tininek nevezett. A lány sokáig emlékezett magyar udvarlójára, 1937 októberében Budapestre jött és találkozott az ekkor már nős költővel. Ezen látogatást követően írta meg Radnóti Emlék című költeményét.
1928 júniusában hazatért Liberecből, majd nagybátyja nagykereskedésében, a Brück és Grosznál helyezkedett el, ahol könyvelői és kereskedelmi levelezői munkával volt megbízva. Nagybátyja ellenzése ellenére bölcsészkarra készült. 1928 októberében barátaival 1928 címmel irodalmi folyóiratot indítottak. A lapnak két száma jelent meg, s Radnótitól két verset (Sirálysikoly, Szegénység és gyűlölet verse) közölt. 1929-ben a fiatal csoportosulás Jóság címmel önálló antológiát jelentetett meg, amelyben Radnóti már tizenkét verssel szerepelt.
Az Új Századok1927. február 1-jei száma közölt tőle négy verset, ebben először használta a Radnóti nevet, pontosabban Radnóti-Glatter Miklós formában.
Versei először 1929 júniusában jelentek meg kötetben, a Jóság című antológiában, Radnóti Glatter Miklós név alatt. Glatter nélkül, először 1929 decemberében használta. Berda József: Öröm című verseskötetéről írt bírálatot, amely a Kortársban jelent meg ezen név alatt.
A nyári szünidőt a rokonoknál, Trencsénben töltötte. 1929. december 13-án a budai I. kerületi Verbőczy István (ma Petőfi Sándor) Reálgimnáziumban tett különbözeti érettségi vizsgát avégett, hogy felsőoktatási tanulmányokat folytathasson. Az érettségi elnöke Pintér Jenő volt, akiben a korszak nagy hatású, konzervatív felfogású irodalomtörténészét tisztelték.
1930 márciusának elején jelent meg Pogány köszöntő című, első verseskötete a Kortárs kiadónál. 1929–30-ban részt vett a Kortárs című, avantgárd szellemiségű folyóirat megalapításában és szerkesztői munkájában. 1930 júliusának végén Grosz Dezső feleségének rokonainál nyaralt a csehszlovákiai Trencsénben, itt tudta meg azt is, hogy a numerus clausus miatt a szegedi egyetemre vették fel és nem a pestire. 1930 augusztusában eltöltött néhány napot Nagyváradon is, nevelőanyjánál és féltestvérénél, Áginál.
1930-ban egyik alapító tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma nevű baloldali diákcsoportnak. Radnóti verseskötetei közül kettő: a Lábadozó szél (1933) és az Újhold (1935), valamint Kaffka Margit művészi fejlődése (1934) című doktori értekezésének második kiadása is a Kollégium kiadásában jelent meg. Radnóti a Kollégium falujárásainak is résztvevője volt, a parasztság nyomorát így saját szemével láthatta meg. A kiszállásokon a népköltészettel is kapcsolatba került, élményei és az innen merített tájszavak az Újmódi pásztorok éneke, s legjobban talán a Lábadozó szél című kötetének némely versén érzékelhetők. Nem vállalt viszont közösséget a népi írók mozgalmával.
Szegedi egyetemistaként részese volt az 1930–31-es években zajló zsidóellenes egyetemi incidenssorozatnak, melyben a korszak népszerű ifjúsági szervezete, a Turul Szövetség egyetemista csoportjai inzultusokkal és tüntetésekkel fejezték ki ellenérzésüket az egyetemen tanuló zsidó származású diákok magas aránya miatt.
1930. szeptember 12-én kereste fel Sík Sándor költő piarista paptanárt, neves cserkészvezetőt és irodalomprofesszort, s egyhamar a privát szemináriumába került be, amelyet Sík a piarista rendházban tartott. A beszélgetések kellemes légkörben folytatódtak, a résztvevők között voltak Radnótin kívül Baróti Dezső, Ortutay Gyula és Tolnai Gábor is. Sík Sándor a fiaként szerette Radnótit, s egyúttal nagy hatást is gyakorolt rá, gyakran tettek közös sétákat a Tisza-parton, s a költő későbbi katolizálásában is döntő szerepe volt. Radnóti egyetemi éveit követően is fennállt közöttük a kapcsolat, Sík több munkájába is bevonta a költőt, többek között az 1943-as Himnuszok könyvébe és egy 1940-es imádságos könyv munkáiba is.
Zolnai Béla irodalomtörténész, nyelvész is nagy hatással volt Radnótira. Zolnai kiválóan ismerte a francia kultúrát, s szerkesztette a Széphalom című szegedi irodalmi folyóiratot. Ugyan szigorú vizsgáztató hírében állt (1932-ben Radnóti a francia alapvizsgán megbukott nála), kapcsolatukat kölcsönös megbecsülés övezte. Radnóti ismertetőt írt tanára könyvéről a Nyugat 1940. március 22-i számába Szóhangulat és kifejező hangváltozás. Zolnai Béla új könyve címen. 1943-ban, amikor Radnóti felvette a katolikus vallást, keresztapjául Zolnait kérte fel.
Szegeden került kapcsolatba az illegálisan működő kommunista párttal is. Hont Ferenc felkérésére kompozíciót írt Téli kórus és Acélkórus címmel a szegedi munkás szavalókórus számára. Elkerülte a szegedi letartóztatási hullámot, ám a titkos nyomozati jelentésekben Radnótit mint a társadalomra veszélyes elemet említik. Idegen volt számára a mozgalmi munka, s Gyarmati Fannit, aki kapcsolatban állt az illegális kommunista párt Rajk László-féle csoportjával, is óvta tőle: „Látod Drága így néznek ki a mi kommunistáink. Gyuri [Bálint] is, Lakatos [Péter Pál] is, Forgács [Antal] is. Ne tartozz közéjük Drága szívem. Divat ez most. Az igazi robbanó elemek hallgatnak most.”
Második verseskötete 1931 márciusának végén látott napvilágot, a Fiatal Magyarország kiadásában. Címe: az Újmódi pásztorok éneke. A kötet harmincegy verséből tizenkilenc Szegeden íródott. A könyvet 1931. április 11-én a budapesti ügyészség „az 1929. évi VII. t. c. 2. szakaszának I. pontjába ütköző szemérem elleni vétség és az 1879. évi XL. t. c. 51. szakaszába ütköző vallás elleni kihágás…” címén elkoboztatta, a királyi főügyész egyúttal azt is indítványozta, hogy a sajtótermék összes fellelhető példányát, valamint magát a kéziratot is foglalják le. Házkutatást rendelt el mind a szerzőnél, mind a kiadó nyomdatulajdonosnál is. A szegedi lakásán tartott házkutatás hatására írta meg Radnóti az 1931. április 19. című költeményét, amelynek alcíme és kezdő sora egyezik: „Új könyvemet tegnap elkobozták”.
1931. július 3. és augusztus 30. között járt először Párizsban. Barátjánál, Szalai Imrénél szállt meg, aki a Kortárs c folyóirat körében ismert meg. Hatást gyakorolt rá az akkor megnyílt Gyarmatügyi Kiállítás (Exposition Coloniale), ahol többször is megfordult. Európa a huszadik század elején kezdte felfedezni Afrika művészetét, eme érdeklődés még 1931-ben is lankadatlan volt: „Most nagy a négerláz itt Parisban és hatalmas kötet néger anthologiák jelennek meg.” Ez Radnótiban is felébresztette a kíváncsiságot Afrika művészete iránt. Számos néger-tematikájú verset írt, ezek közül az Ének a négerről, aki a városba ment című a legismertebb. 1943–1944 fordulóján egy kötetnyi néger mesét fordított le, ezek a korábban kiadatlan, hasonló tematikájú versfordításaival közösen a Karunga, a holtak ura című kötetében láttak napvilágot, 1944-ben.
Radnótira hatással volt a francia főváros liberális viselkedéskultúrája is, például az, hogy kézen fogva sétáló szerelmespárokat lehetett látni az utcán, akik néha még csókolóztak is. A költő elsősorban nyelvtanulás céljából utazott ki, így augusztus elején az Alliance Française nyelvtanfolyamára beiratkozott. Ott ismerkedett meg Maki Hirosi japán orvossal, aki a Férfinapló 1932. február 17. című költeményében szerepel.
1931. december 8-án sor került verseskötete perére zárt tárgyalás keretében. A Töreky-tanács elsőfokú ítélete az Arckép és a Pirul a naptól már az őszi bogyó című verseiért vallásgyalázás miatt nyolcnapi fogházbüntetésre ítélte. A költő az ítélet ellen fellebbezett, ehhez Sík Sándor levelét is mellékelte. A szerzetes megvédte tanítványát a vallásgyalázás vétsége ellen, véleménye minden bizonnyal mérvadó volt, hiszen az 1932. május 19-i fellebbviteli tárgyalás során az ítélőtábla Gadó-tanácsa ugyan helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a büntetés végrehajtását azonban egy év próbaidőre felfüggesztette. Sík Sándoron kívül Zolnai Béla is kiállt a költő mellett. Utóbbi éppen a peres ügy idején közölte egyik versét a Széphalom című szegedi folyóiratban.
Sík Sándor felkérésére 1931 decemberében egyetemi előadást tartott a kortárs magyar líráról. 1932 tavaszán írta Ének a négerről, aki a városba ment című költeményét.
1932. június 15-én Nagyváradra utazott egy hétre húgához és nevelőanyjához. Ott-tartózkodása során a nagyváradi Újságíró Clubban is többször megfordult.
Radnóti 1932 júniusában a Valóság című folyóirat munkatársa volt. Ebben a hónapban három hetet töltött Tátraszéplak fölött egy kis kunyhóban a Dóczi fivérekkel (György és János) és Bálint Györggyel. Itt önképzőkört szerveztek maguknak, esténként gyertyafénynél Dóczi György a Tőkéből olvasott fel, amit hosszúra nyúló viták követtek. Ezen nyaralás emlékét idézi fel Radnóti Férfinapló 1932. július 7. című műve.
Ősszel tanári alapvizsgát tett. Részt vett az Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportjának, valamint a Hétvezér utcai munkásotthon szavalókörének munkájában is.
1932. december 1-jén publikált először a Nyugat című folyóiratban. Az Estefelé című versét közölte. 1932 decemberében magyar nyelv és irodalomból, illetve francia nyelv és irodalomból tett középiskolai tanári alapvizsgát.
A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma 1933. február elején kiadta Lábadozó szél című kötetét. A címlap linómetszetét Dóczi György készítette. A kötetről több kritika is megjelent, ám Radnóti számára a legfontosabb, Babits Mihályé volt, az összes közül legfájdalmasabb. Babits a Nyugat 1933. február 16-i számában megjelent Új népiesség című írásában taglalta a könyvet Sértő Kálmán kötetével egyetemben, kifogásai között szerepelt Radnóti költői nyelvének keresettsége és erőltetett népi fordulatai. A kritikán Radnóti felháborodott, noteszébe 1933. február 17-én a következő bejegyzést írta: „Megjött az új Nyugat. Babits brutálisan nekimegy új könyvemnek.” Egyidejűleg két, verseskötetben meg nem jelent gúnyverssel „állt bosszút” Babitson, ezeknek kézirata Radnóti hagyatékában maradt fenn. 1933. február 19-én a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának művelődési programja keretében tartott előadást Az új magyar költészet és irodalmi problémák címmel.
1933. július 17-én egy hétre Nagyváradra látogatott húgához és nevelőanyjához. Ott-tartózkodása során a Nagyváradi Naplóban megjelent féltestvérének, Erdélyi Ágnesnek a verse, amit neki ajánlott, ennek címe: Nyújtsd harcos kezed, Testvérem.
1933. szeptember elején Gyarmati Fannival Dalmáciába utaztak. Az egyik kirándulás alkalmával ismerkedett meg Kapetánovics Pero montenegrói földművessel, akinek hatására írta Montenegrói elégia című költeményét.
1934 májusában sikeres doktori szigorlatot tett. Júniusban summa cum laude minősítéssel a bölcsészettudományok doktorává avatták. Kaffka Margit művészi fejlődése című doktori értekezését az egyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézete és a Művészeti Kollégium is kiadta. Elkészítette francia szakdolgozatát, majd Müller Lajos nyomdász jóvoltából a Gyarmati Könyvnyomtató Műhelyben külön kötetben is megjelent Ének a négerről, aki a városba ment című költeménye. A Nyugat 3. nemzedéke munkatársa lett.
1935 májusában magyar nyelv és irodalomból, illetve francia nyelv és irodalomból szakvizsgázott, majd az 1935/36-os tanévben tanítási gyakorlatot szerzett a budapesti Báró Kemény Zsigmond Reáliskolában. Ugyancsak 1935 májusában jelent meg Újhold című verseskötete, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadásában, Buday György fametszeteivel illusztrálva. A kötet 22 verset foglal magába, ezek nincsenek ciklusokra osztva.
1935. augusztus 11-én feleségül vette Gyarmati Fannit, dr. Gyarmati Dávid Dezső és Weisz Aranka lányát, s a Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást. Gyarmati Fanni ott élt haláláig. A nyarat az apósa által bérelt, Diana út 15/B. szám alatt lévő családi házban töltötték.
Gyarmati Fannival 1936. augusztus közepén egy hétre Bécsbe utaztak. Egyetemi tanulmányait 1936 szeptemberében fejezte be: 23-án és 26-án pedagógiai és filozófiai (írásbeli és szóbeli) vizsgáit sikeresen letette, s magyar–francia szakos középiskolai tanári oklevelet nyert. Mindezek ellenére soha nem tudott középiskolában elhelyezkedni, állandó munkahelye sem volt, alkalmi munkákból kellett megélnie, a nagybátyjától kapott apanázson felül.
1936-tól 1944-ig
Radnóti Miklósemléktáblája egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 1. szám alatt, Kiss György alkotása
1936-ban rendszeres résztvevője volt a Tóth Árpád Társaság felolvasóestjeinek. 1936. szeptember 29-én újból szerepelt a Rádióban, ahol Vas Istvánnal közösen olvasta fel verseit. Következő kötete 1936. november elején jelent meg, Járkálj csak, halálraítélt! címmel, s a Nyugat kiadásában látott napvilágot. Címét Gyarmati Fanni ajánlotta. A könyv költségeit Radnóti előjegyzési íveken próbálta előteremteni.
1937. január 18-án ezerpengős Baumgarten-jutalomban részesült. Január 30-án jelmezbált rendezett Vajda Ernő és neje Reismann Mariann a Windsor panzióban. Radnóti és felesége Molnár FerencLiliom című darabja szereplőinek, Liliomnak és Julikának öltöztek be. Február 6-án felolvasott költeményeiből a Tóth Árpád Társaság rendezvényén.
1937. június 20-án feleségével megérkezett Párizsba. Indulásuk előtt belépett a Magyar PEN Clubba, ezzel jogosulttá vált, hogy részt vehessen a nemzetközi PEN Club, ekkoriban a francia fővárosban tartott rendezvényein.
Megismerkedtek Pierre Robin francia költővel. Részt vettek július 24-én a Spanyol Köztársaság melletti szolidaritás jegyében rendezett antifasiszta tömegtüntetésen. Ez ihlette Hispánia, Hispánia című versét, amelyet 1939-ben Pierre Robin franciára is lefordított.
Július 14–15-én jelen volt az Írók Nemzetközi Egyesülése a Kultúra Védelmében nevezetű baloldali írószervezet által megrendezett kongresszus záróülésén, július 17-én tértek haza a francia fővárosból. 1937 és 1938 között összesen kilenc irodalomtörténeti előadása volt hallható a Rádióban.
1938 nyarán egy hetet a francia PEN Club meghívására, további három hetet magánemberként újra Párizsban töltött, feleségével.
1938. december elején jelentkezett újabb verseskötettel, Meredek út címmel. A Cserépfalvi Könyvkiadó által megjelentetett kötet, akárcsak az Újhold, könyvészetileg is kiváló, a Magyar Bibliophil Társaság megválasztotta az év legszebb könyvének. Radnóti ebben a indította el Eklogák sorozatát, itt található az Első ecloga. 1939. február 3-án a Rádióban felolvasta Gaal József és A peleskei nótárius című előadását.
A Radnóti- és az Ortutay házaspár, illetve Wagner (Tamássi) György – akit a Holnap-körben ismert meg – és neje 1939. július 8-án a közösen Párizsba utaztak. Radnóti többször kirándult vidékre, Pierre Robinnel is találkozott. Augusztus 7-én érkeztek vissza Budapestre.
Sík Sándor felkérésére írt át régi magyar nyelvről modern magyar nyelvre egy katolikus imakönyvet 1939 októberében, amely 1940-ben jelent meg Dicsőség! Békesség! címmel Sík Sándor neve alatt. 1939 őszén megpályázta a Baumgarten Alapítvány könyvtárosi állását, ám nem járt sikerrel, az állást Devecseri Gábor kapta meg. 1940 májusának végén az Almanach-Kiadónál jelent meg az Ikrek hava című elbeszélés-naplója és ezzel egyidejűleg a Válogatott versek (1930–1940) című kötete. Utóbbi könyvének végére a régi versein felül kilenc új költeményét is beillesztette. Hozzákezdett Guillaume Apollinaire verseinek fordításához. 1940-ben megjelent a Vas Istvánnal közösen fordított Guillaume Apollinaire válogatott versei.
1940. szeptember 9-én kezdte meg első munkaszolgálatát a IX. kolozsvári hadtestparancsnokság X. munkaszolgálatos zászlóaljában, a 209/16. munkásszázadban. Leveleit ekkor a következőképpen címezte: Szinérváralja 243. Mu. Vez. Csoport 209/16. különleges munkásszázad. Bevonult Isaszegre, majd innen ment tovább Veresegyház, Szada, Gödöllő, a partiumi Nagykároly érintésével Szinérváraljára, ahová október 5-én érkezett meg, majd folytatták útjukat Szamosveresmartra. A második bécsi döntés alapján elbontották a román erődítésrendszer drótsövényeit a vasoszlopokkal együtt a magyar–román határvonalon (ún. Carol-vonal). Október 22-től irodai munkát végzett. Százada Dobrára ment, de Radnótit otthagyták az irodán, az I/2 utászszázadhoz beosztva. Nagybánya, Veresmart, Szamosborhíd, Szatmárnémeti, Krasznabéltek, Ákos, és Tasnád érintésével került vissza Budapestre december 18-án. Sárga karszalagot első munkaszolgálata alatt hordott, ezen időszakról naplót vezetett.
A Beck Judit festőművésszel 1941 tavaszán kezdődött viszonya körülbelül egy évig tartott. Hogy mely verseket ihlette kapcsolatuk, az vita tárgya, azonban az ismert, hogy Radnóti Harmadik eclogája hozzá szól. Beck Juditnak egy 26 évvel a halála után sugárzott interjúja szerint ő ihlette a Két karodban és a Zápor című verseket is.
1941. június 14-énEsztergomban meglátogatta Babits Mihályt Vas Istvánnal és Ortutay Gyulával, ekkor találkozott vele utoljára. Babits ekkor már nem tudott beszélni, s alig két hónappal később, 1941. augusztus 4-én elhunyt. Halálára írta Radnóti a Csak csont és bőr és fájdalom című költeményét. 1941. július végén Runyára utazott a feleségével, hogy meglátogassa unokanővérét. 1941 októberében sajtó alá rendezte József Attila fiatalkori verseit, Galamb Ödön visszaemlékezésének függelékeként Makói évek címmel. November 1-jén részt vett Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál rendezett néma tüntetésen. 1942-ben a Hungária Kiadó gondozásában megjelent külön kötet formájában Naptár című versesfüzete. Március 15-én részt vett a Történelmi Emlékbizottság kezdeményezte háborúellenes tüntetésen a Petőfi-szobornál.
A Hungária Kiadóvállalat jelentette meg 1941 decemberében Naptár című ciklusát, amely tizenkét verset tartalmaz, a tizenkét hónapot átölelve. A verseket 1939 januárja és 1941. február 28-a között írta. 1942. március 15-én a Történelmi Emlékbizottság háborúellenes tüntetést kezdeményezett Budapesten, a Petőfi-szobor előtt, ezen Radnóti is jelen volt.
Nézeteit a zsidóságról Komlós Aladárnak, az Ararát című zsidó évkönyv szerkesztőjének címzett 1942. március 17-i keltezésű levelében ekképpen írta le: „Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának.”
1942. március 31-én a Rózsavölgyi és Társa céggel megállapodást kötött, hogy La Fontaine 15 meséjét magyarra fordítja. Henry de MontherlantLányok című regényének első két kötetét Radnóti lefordította (ez 1942-ben meg is jelent Cserépfalvi kiadásában), a harmadik kötethez azonban nem kezdett már hozzá, mivel akkor második munkaszolgálatára hívták be, ami 1942. július 1-jén vette kezdetét.
Szentendrére kellett bevonulnia, egy ideig itt állomásozott, míg július 13-án el nem indultak. Püspökladány, Nagyvárad és Székelyhíd érintésével érkeztek meg Margittára, július 15-én. Telefonoszlopok földbe ásásával foglalkoztak. Július 21-én, kimenője alkalmával nevelőanyjával és féltestvérével, Ágival találkozott. Radnótival Margitta-környéki falvakban, többek között Micskén, Bisztraterebesen, Hagymádfalván, Szilágynagyfaluban és Szilágyzoványban végeztettek nehéz fizikai munkát. A nagyváradi csapatkórházban, augusztus 22-én foghúzáson esett át. Október 15-én elérték Hatvant, ahol a Hatvany család cukorgyárában dolgozott munkavezetői beosztásban. November 19-én a százada Pest felé vette az irányt, Radnóti kimenőt kapott, s az éjszakát is otthon tölthette. November 23-ától egy újpesti ládagyárba osztották be, hétvégék alkalmával hazalátogathatott, néha még azt is megengedték, hogy otthon aludjon. Karácsonytól újévig töltötte szabadságát otthon. 1943. február 23-án a gépüzembe helyezték át.
1943. március 16-án megaláztatás áldozatává vált: egy villamosmegállóban belekötött egy önkéntes, s az Albrecht laktanyába vitte, ahol Radnóti haját kopaszra lenyírták és megalázó tornagyakorlatokat kellett végeznie. Munkaszolgálata során sárga karszalag viselésére kötelezték. A tíz hónap történéseit naplójában örökítette meg. Március 23-án munkahelyi baleset érte, ennek következtében a kezét nem tudta használni, innentől fogva kapuügyeletesi feladatkört bíztak rá.
1943 márciusának végén megbízást kapott Cserépfalvi Imrétől, hogy József Attila hátrahagyott verseit gondozza.
1943. április 23.
Mélyen tisztelt Zolnai Béla Professzor Úr!
Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magamban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom esztendős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették – ezért gondoltam így. S azért – bár tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam –, mert azt hittem, hogy ez a megőrült és aljas világ csak rendbe jön addig, megszűnik a zsidóüldözés, magánügy lesz az én megkeresztelkedésem is, nem gondolhatja senki spekulációnak vagy menekülésnek. A világ ugyan ma őrült és aljas igazán, de spekulációnak vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés, hisz semmi reális előnye nincs. Erkölcsi aggályaimat így elmosták a burjánzó törvények és rendeletek. Sík Sándor keresztel május 2-án, vasárnap, a Szent István Bazilikában. Szeretném Professzor Urat felkérni a keresztapaságra. Mély tisztelettel és szeretettel köszönti régi tanítványa.
Radnóti Miklós
1943. május 2-án az izraelita vallást elhagyta, s Gyarmati Fannival közösen a római katolikus vallásra tért át: a budapesti Szent István-bazilikábanSík Sándor papköltő keresztelte meg. Keresztapjának Zolnai Bélát kérte fel, aki egykoron Szegeden francia nyelvre tanította. Mivel azonban ő nem tudott jelen lenni, Ortutay Gyula helyettesítette, aki időközben a fővárosba költözött.
A költő már korábban is elhatározta, hogy a krisztusi korba érvén, harmincnegyedik életéve betöltése előtt felveszi a keresztséget. Ezen döntését nem befolyásolta politikai megfontolás, a zsidótörvények miatt már előnyben ezáltal nem részesülhetett, lelki igénye, meggyőződése okán döntött így. Tudta, hogy nagybátyja nem örül annak, ha felmenői hitét elhagyja, Radnóti ebből kifolyólag úgy érezte, hogy megkeresztelkedését követően nem tarthat igényt a havi járandóságára. Grosz Dezsőhöz intézett levelében megköszönte addigi anyagi támogatását, amelyről a továbbiakban lemondott.
A Magyar Nemzet 1943. szeptember 19-ei száma közölte Páris című versét, egyúttal Páris, délután öt óra címmel egy fordításrészlete is megjelent Jules RomainsLes hommes de bonne volonte (Jóakaratú emberek) című regényéből. 1943. szeptember 21-én munkaszolgálatos társai levelezőlapon gratuláltak a költőnek ezen esemény alkalmából.
Orpheus nyomában. Műfordítások kétezer év költőiből címmel láttak napvilágot válogatott versfordításai 1943 nyarán, a Pharos kiadónál. A kötetben szereplő nyomtatott dedikációja Ortutay Gyulának szól. Szabó Lőrinc mellett Radnótit tartják nemzedékének egyik legkiválóbb műfordítójának. Fordítási munkamódszere megfigyelhető munkáinak vázlatán. Ezekből kitűnik, hogy sokáig dolgozott rajtuk, folyamatosan csiszolgatta őket, akárcsak verseit.
1943. október 5–től 15-éig Mátraházán, a Magyar Államvasutak Takarék és Segélyszövetkezete üdülőjében pihent Ortutay Gyulával. Az ifjúság számára itt dolgozta át CervantesDon Quijote című művét. Erre Cserépfalvi Imre kérte fel (a kötet karácsonykor jelent meg). Rimbaud egyik versét is lefordította. 1943 karácsonyán jelentette meg a Franklin Kiadó La Fontaine verses meséiből készített válogatását. 1943-ban közreműködött az ugyanennél a kiadónál megjelent Conrad Ferdinand Meyer válogatott költeményeit tartalmazó kétnyelvű kötetén is. Ugyancsak 1943 karácsonyán a Pharos kiadó adta ki Huizinga: Válogatott tanulmányok. Tudomány, irodalom, művészet című esszékötetet, Tolnai Gábor válogatásában és Radnóti fordításában. Bálint György felesége, Csillag Vera tervezte a könyv tipográfiáját és borítóját.
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
”
– Nem tudhatom (részlet), 1944. január)
1944
Vízkereszt napján, 1944. január 6-án kezdte el ShakespeareVízkereszt, vagy amit akartok című drámájának fordítását. Az első két felvonással májusra elkészült; jelenleg csak ezen két felvonás kézirata ismert, ám feltehetőleg lefordította a harmadik felvonást is.
1944. február 1-jén rendes tagjává választotta a Magyar Filozófiai Társaság, az ennek hiteléül szolgáló okmányon gróf Révay József és báró Brandenstein Béla aláírása szerepel. Két héttel később, február 15-énBaróti (Kratochfill) Dezső – színleg – kibérelte Radnótiék Pozsonyi úti lakását, hogy ezzel az esetleges kisajátítást elkerüljék. Március 19-én Heimlich (Hernádi) Lajos zongoraművész fiának keresztelője a német megszállás miatt elmaradt, a fiú keresztszüleinek Heimlich a Radnóti házaspárt kérte fel.
Versei és naplója kéziratát 1944. március 20-án elvitte az Országos Széchényi Könyvtárba, hogy biztonságban tudja őket. 1944. április 4-énVas Istvánnal együtt a budapesti piarista rendházba mentek, hogy Sík Sándorral találkozzanak. 1944. április 21-én Sík meglátogatta és meggyóntatta Radnótit a Pozsonyi úti lakásban. Ebben az évben Karunga, a holtak ura címmel megjelentek néger mesefordításai, a kötetben egyúttal hasonló tematikájú versfordításai is helyet kaptak.
Május 4-én Sík Sándor utolsó alkalommal tett látogatást Radnótiéknál, a Pozsonyi úton. Valószínűleg ekkor mondta tanítványának, hogy „Kell az áldozat”. Két héttel később, Május 19-én megírta Töredék című költeményét, s ugyanezen a napon kézhez kapta újabb behívóját, amely már a harmadik munkaszolgálatára szólt. Május 20-án vonult be Vácra, társaival még aznap továbbmentek Sződligetre. Innen öt levelezőlapot és öt levelet küldött haza.
Május 27-én gyalog mentek tovább Vácra, majd onnan marhavagonokban indultak Szerbiába. Június 1-jén Zaječarba érkeztek, s a német Todt-szolgálat Lager Berlin nevű központi tábora felé vitt az útjuk, ez a jugoszláviai Bor közelében állott. Június 2-án Lager Heidenauba szállították teherautóval. Ott rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott. Fehér karszalagot kellett viselnie, a keresztény vallásúak megkülönböztetéseként.
A Lager Heidenau parancsnoka engedélyt adott arra, hogy a munkaszolgálatosok minden vasárnap kulturális műsort állíthassanak össze. „Másodiknak jelentkezett Radnóti Miklós, aki elszavalta a Nem tudhatom című versét. Utána mások is szerepeltek még, de a végén megkértük Radnótit, hogy szavaljon még (…) mondja el még egyszer a Nem tudhatom című verset, mert az a szívünkhöz szólt, a mi akkori érzéseinket fejezte ki, és nagyon tetszett mindenkinek.”
Feleségének két tábori levelezőlapot küldött Borból, az elsőt július 23-án, a házasságkötésük évfordulójára, a másodikat – ez egyben utolsó levele is volt – augusztus 16-án; ebben azt írta: „…köszönöm, Édes, az együtt töltött kilenc évet…”
Augusztus elején elszállították a Lager Rhönbe, hogy fogfájását kezelhessék. Augusztus 29-én már közeledett a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizánok. A támadások elől, erőltetett menetben küldték a Lager Heidenau foglyait a Lager Brünnbe. Ebből az alkalomból írta Radnóti Erőltetett menet című versét. A Lager Brünnben két hétig dolgozott, sáncépítési munkálatokban vett részt. Szeptember 15-én a Lager Berlinbe, a központi táborba vezényelték a Lager Brünn és a Lager Heidenau lakóit.
Két turnusban indultak haza a Lager Berlin munkaszolgálatosai, Radnótit eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az első csoportba, amely korábban indult. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították, mindenki megmenekült. Az első csoport létszáma is jócskán megfogyatkozott, mire a nyugati magyar határhoz értek. Mielőtt útnak indult volna, Radnóti noteszéből (a Bori notesz) átmásolta külön lapokra öt versét, amelyeket a lágerben írt. Ezek a következők voltak: Hetedik ecloga, Levél a hitveshez, À la recherche…, Nyolcadik ecloga, Erőltetett menet. A verseket barátjának, Szalai Sándornak (1912–1983) adta át – aki később szociológus professzor lett – azzal, hogy juttassa őket haza. Versei a tábori élet sötét körülményeit mutatták be vagy feleségéhez, Fannihoz szóltak. Itt írta a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset.
Cservenkán a csoport kétfelé oszlott, Radnótié a Veprőd, Ószivác, Zombor, Bezdán, Kiskőszeg, Darázs, Mohács útvonalon haladt. A költő a Harmadik Razglednicát Mohácson írta, 1944. október 24-én. Innen marhavagonban mentek tovább Szentkirályszabadjára, ahol az utolsó, a negyedik Razglednicát írta, amely egyben utolsó verse is. Ez kelt 1944. október 31-én.
Szentkirályszabadján a bori keret visszavette az SS-től a foglyok felügyeletét. Szentkirályszabadja után Radnóti sorsa nem ismert, hogy Abdáig mi történt vele, nem tudni, a két település közötti útvonalról a vélemények különbözőek.
1944. október 30-án, a bori deportáltak verseiből egész lapos válogatást közölt a temesvári Déli Hírlap című újság, Költők a szögesdrót mögött főcímmel. Radnótitól a Hetedik ecloga és az A la recherche jelent meg. A Hetedik eclogának itt Az alvó tábor címet adták. A két verset Szalai Sándor tette közzé, azon öt vers közül, amelyeket a költőtől kapott meg külön papírlapokon hazajuttatás céljából. Szalai a második bori menetoszlopba volt beosztva, annak foglyait a partizánok kiszabadították. Szalai átjutott Romániába, s Temesváron megjelentette Radnóti két versét, még a költő életében.
Jegyzőkönyv a gyilkosság bűntette miatt ismeretlen tettesek ellen indított bűnügyben ismeretlen holttestek szemléjéről és boncolásáról: Abda, 1946. június 19.
Orvosi vélemény: A tömeges gyilkosság elkövetésének időpontját mintegy 1,5-2 évvel datáljuk vissza: a rothadás fokát, a ruházat állapotát a talajviszonyokkal hozva összefüggésbe. A lövések általában hátulról előrehaladó irányúak (tarkó-arc), voltak azonban ellenkező irányúak is. A bűncselekmény 22 egyén életének erőszakos módon való kioltásában állott.
A 12. számú holttest. Ruházat: Hosszú steppelt szürke kabát, kötött nadrág, turista bakancs. Külvizsgálat: A holttest derékban kettévált, igen kevés, szappanná vált lágyrész, nyitott testűrökkel. Tarkópikkely baloldalán belövés, fejtetőnél kilövés. Hajzat világos barna, felső fogsorban elől hiányos fogazat, alul 1-1 sárga korona. Vélemény: Tarkón, fejtető irányú koponyalövés, rögtöni halállal. Jegyzet: A ruházatából előkerült iratköteg huszonöt tételből áll. A papírlapokon az írás elmosódott, szétázott, nehezen olvasható. A dokumentumok szélén egységesen vörös vérfolt.
[…]
A tisztiorvos megjegyzése: A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra…
Halála
A már járni sem tudó Radnótit a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház sem fogadta be. Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester négyfős kerete 1944. november 4-én vagy november 9-énAbda község határában, a Rábca partján lőtte agyon a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt. A negyedik Razglednica sorai „Tarkólövés. – Így végzed hát te is…” az ő végzetét is előrevetítették. Az áldozatokat a Győrhöz közeli Abda község határában tömegsírba temették.
Holttestét, illetve annak (Szemenyei-Kiss Tamás szerint) feltételezett darabjait 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét (az ún. Bori noteszt), benne utolsó verseivel.
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)
Végtisztesség
Posztumusz kötete 1946-ban jelent meg Tajtékos ég címmel. A kötetet Radnóti tervezte meg, a végső formáját azonban felesége, Gyarmati Fanni adta. Ő kiegészítette a kötetet azokkal a versekkel, amelyeket a költő Szalai Sándornak 1944 nyarán, Borban átadott. Így a Levél a hitveshez, a Hetedik ecloga, az Erőltetett menet, a Nyolcadik ecloga, és az À la recherche… is bekerültek a kötetbe.
1946. június végén exhumálták az abdai tömegsírt, ennek során személyi dokumentumok, levelek, fényképek kerültek elő. Noteszát, a bori noteszt is megtalálták, ez tartalmazta a bori verseket. 1946. június 25-én temették el a győri zsidó temetőben Radnótit huszonegy társával együtt, ez volt a költő második temetése. Szemenyei-Kiss Tamás az Ecce homo (Kanadai Magyar Hírlap, 2011) című művében leírja, hogy a győri (második) exhumálása idején Gyarmati Fanni már nem látta a férjét és több olyan tárgyat is mutattak neki, amelyek nem voltak soha Radnóti tulajdonában. Ezért aztán a harmadik eltemetésekor (a Fiumei Úti Sírkertben, augusztus 14-én) már nem volt biztos abban, hogy valóban a férje maradványait tartalmazza a gyalulatlan, zárt koporsó. Szemenyei-Kiss Tamás kutatásai alapján a feltételezett gyilkosok egyikét sem végezték ki Radnóti megölése miatt, büntetésüket a bori lágerekben tanúsított kegyetlenségükért kapták a katonák (akiket a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájába temettek). Marányi Ede „Fehér Lajos” néven először Argentínába szökött, majd 1962-ben visszatért Európába, ahol nemsokára meghalt. Sírja jelenleg a németországi Bermattingen falu temetőjében található.
1946. augusztus 12-én özvegye, Gyarmati FanniOrtutay Gyulával, Tolnai Gáborral és Baróti Dezsővel Győrbe ment, hogy a férje másodszorra exhumált holttestét azonosítsa, az abdai tömegsírról letépett egy szamárkórót. „Egy kórót téptem a gödörről, ami összevissza hányt földdel ott árulkodott előttünk. Miklós sokkal hitelesebb sírjának éreztem, mint azt, ami majd itt adódik Pesten.”
Radnóti Miklós harmadik temetése 1946. augusztus 14-én volt, Budapesten a Kerepesi temetőben, a 41. parcella 41. számú sírjában helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást egykori professzora, lelkiatyja, Sík Sándor végezte. Barátai nevében Ortutay Gyula mondott búcsúztatót.
Viszockij énekli egy dalában: „Nem hiszek a sorsnak, magamnak még kevésbé.”
A lottót sokáig a hülyék adójának tekintettem, de egyszer Z azt mondta: „Ennyi esélyt kell adni a szerencsének.” ─ azóta lottózom ugyanazokkal a számokkal. Jó számok. Rendszeresen kidobják őket, csak nem egyszerre. Csapda. Nem merem abbahagyni.
Mivel fegyelmezett, sőt, túlfegyelmezett alkat vagyok, nagyon vigyázok, hogy ne váljak függővé: kivéve a pedagógiát és a cigit. A tornát is csak mértékkel művelem, egy intenzív szakasz után fel kellett ismernem, hogy az egészséges életmód is tud drog lenni: főzés közben is lábujjhegyre álltam vádlim erősítendő, s a leves kavarása közben a konyhaszekrényre ragasztott angol szavakat ismételtem. Nehéz volt leszokni, mikor észrevettem, hogy tanóra közben is edzeni kezdtem. Az osztály mit gondolt, nem tudom.
A hülyék adója tehát esély a metafizika oltárán. Ezért néha veszek sorsjegyet. Két napja 500 forintot invesztáltam egybe, s nyertem 7000, azaz hétezer forintot. Rögtön vizionálni kezdtem a sorsjegy ígérte 50 milliót. Mit is csinálnék vele? Befektetém? Abbahagynám a tanítást a KSH szerinti magyar átlagkereset majdnem feléért?
Hm. Racionális ember lévén, zsebre duktam a hivatástudatot, szóval ott hagynám az iskolát, a rabszolgalétet, amit a küldetéstudattal emelek a minimállét fölé…azután elkezdtem alkudozni magammal: nem, maradnék tanár, csak félállásban, az 13 óra, plusz ugyanennyi készülés, ergó: 26 óra…jól hangzik, de ekkor közbeszólt a kategorikusz imperatívusz (ásná el a görcs azt is, aki belém nevelte): „Ez menekülés, nem hiteles.” Nem folytatom, ezt úgyis csak tanár érti. Sors-jegy. „és nincs vég semmiben.”
a költő: Angyalokról ne beszélj. Angyalok nincsenek.
Se a lélek, se a test feltámadásában nem hiszek.
Géczi János (Monostorpályi, 1954. május 4. –) József Attila-díjas író-költő és képzőművész. Egyetemi oktató (élettudomány-történet, művelődéstörténet, neveléstörténet, szimbólumtörténet, antropológia).
Élete
1954-ben született Monostorpályiban. Az általános iskola elvégzése után a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia tagozatára járt, ahol 1972-ben szerzett érettségit.
1972-ben sikeres felvételt nyert a József Attila Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) kutató biológus szakára, de tanulmányai megkezdése előtt még teljesítenie kellett egy év sorkatonai szolgálatot. Harmadéves korától az Antropológia Tanszéken tevékenykedett Farkas Gyula vezetése mellett. 1978-ban szerzett biológia-szakos diplomát.
1979–1988 között az Országos Oktatástechnikai Központban (Veszprém) volt a biológia tantárgyi szerkesztője. 1988–1999 között az Oktatáskutató Intézet könyvkiadóját vezette. 1990-től az Iskolakultúra szerkesztője. Közben 1991–1996 között az Országos Közoktatási Intézet munkatársa. 1993-2000 között a Vár ucca 17 szerkesztője. 1995-től a pécsi Janus Pannonius (utóbb: Pécsi Tudományegyetem) teljes, majd félállású oktatója, habilitált docens, majd 2003-tól 2017-ig a veszprémi Pannon Egyetem munkatársa, az MFTK Filozófia, Történelemtudomány és Antropológia intézet vezetője, az utolsó 7 évben a kar stratégiai dékánhelyettese. 2021 óta az MTA doktora.
Tagja volt a nagysikerű 100 szóban Veszprém történetíró pályázat zsűrijének, melyet 2022-ben a világon első alkalommal hirdettek meg középvárosban.
Esszék (válogatott munkák I. kötet) (Esszék, 1995)
Tóth László:Szó és csend. Tizenegy beszélgetés. Csiki László, Fodor András, Géczi János, Kukorelly Endre, Petőcz András, Somlyó György, Tornai József, Tőzsér Árpád, Vasadi Péter, Vörös István, Zalán Tibor; JAMK–Új Forrás Szerk, Tatabánya, 1996 (Új Forrás könyvek)
A Bunkerrajzoló. Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció; Athenaeum, Budapest, 2015
Kívül; Pesti Kalligram, Budapest, 2015
Kusza képmezők; Magyar Műhely, Budapest, 2015 (Pixel-könyvek)
Térátlépések; szerk. Géczi János, András Ferenc; Pannon Egyetem MFTK Antropológia és Etika Tanszék, Veszprém, 2015 (Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék kiadványai)
Klímaváltozás, társadalom, etika; szerk. Géczi János, András Ferenc; Pannon Egyetem MFTK Antropológia és Etika Tanszék, Veszprém, 2015 (Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék kiadványai)
A Bunkerrajzoló. Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció; 2. jav. kiad.; Athenaeum, Budapest, 2016
A rózsa és jelképei. Fejezetek a 17-18. századból; Gondolat, Budapest, 2016
A rózsa jegye alatt. Goethe, Vörösmarty, Kazinczy, Babits, Saint-Exupéry, Tolnai Ottó; Gondolat, Budapest, 2016 (Universitas Pannonica)
Törek; Pesti Kalligram, Budapest, 2016
Neveléstudomány, sors, idő. A 90 éves Orosz Sándor köszöntése; szerk. Géczi János, Tölgyesi József; Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, Veszprém, 2016
Kontinentális kedd. Összegyűjtött versek, 1983–2014; Gondolat, Budapest, 2017
A kancsólakó kígyó. Versek gyerekeknek és felnőtteknek; Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2019
Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral; Kalligram, Budapest, 2020
A rózsa labirintusa. Egy örök jelkép nyomában; Athenaeum, Budapest, 2020
A napcsíkos darázshoz. Géczi János versei. 1978–2020; Kalligram, Budapest, 2021
Judith, avagy a baltás gyilkos felesége; Pesti Kalligram, Budapest, 2022
Szakirodalmi és szerkesztő munkássága
Géczi János szerkesztő magyar nyelven megjelent biológiai szakkönyvei, fontosabb szerkesztői munkái a kiadványtípusok szerint (könyv, könyvsorozat, folyóirat), továbbá a közoktatás számára írt tankönyvei, egyetemi jegyzetei, könyvrészletei, lektorált magyar nyelvű folyóirat-közleményei, magyarul külföldön megjelent tanulmányai, idegen nyelven megjelent tanulmányai, szakmai tudományos előadásai, recenzióinak és elektronikus úton elérhető munkáinak bibliográfiai leírása tematikus rendben megtalálható az Iskolakultúra honlapján. Legutóbbi kiadványa: A rózsa kultúrtörténete. Fejezetek a 17-18. századból (monográfia, Budapest, 2016).
Hajnóczy József Krizosztomusz (Modor, 1750. május 3. – Buda, 1795. május 20.) alispán, ügyvéd, királyi tanácsos, kamarai főtitkár, író. A magyar jakobinusok egyik vezető személyisége volt.
Gróf Forgách Miklósnál, majd Széchényi Ferenc grófnál vállalt titkári állást. Csatlakozott a szabadkőművesekhez. II. József híve lett, tőle várt segítséget a hazai feudalizmus ellen. 1786-ban Szerém vármegye alispánjává nevezték ki.
Az 1790–91-ben kibontakozó nemesi-nemzeti mozgalom viszonylag haladóbb szárnyát igyekezett társadalmi-gazdasági reformokra rábírni. Röpirataiban követelte az örökváltságnak és a jobbágyok birtokjogának törvénybe iktatását. Később a francia forradalom eszméi felé fordult. Az adózásról írt munkájában bírálta a feudális alkotmányt. Követelte a nemesség megadóztatását, az összes egyházi javak szekularizációját, a sajtószabadságot, a polgári állam létrehozását. Hangoztatta a jobbágyság művelődési jogát is.
1792-ben a budai királyi kamara titkára lett. 1793-ban a latin nyelvre lefordított jakobinus alkotmányt terjesztette. 1794 tavaszán Martinovics bevonta a jakobinus mozgalomba mint a Szabadság és Egyenlőség Társaság egyik tagját. 1794 augusztusában elfogták, majd halálra ítélték.
Május 20-án, reggel hat órára volt kitűzve az elítéltek kivégzése, amely a mai budai Vérmezőn hajtatott végre. Hajnóczy bátorságot és egyúttal méltóságot mutatott. Arcvonásai nem változtak, szelíd mosoly vonult el ajkain, midőn feje a törzstől elvált.
A kivégzettek vagyona az ítéletek szerint a kincstárra szállt, ingóságaikat augusztus 10-én elárverezték. Hajnóczy radikális volt, de nem felforgató, miként francia irányú elvtársai, tisztelte a történeti múltat, és kímélte a magyar alkotmány azon részeit, melyek a haladással nem ellenkeztek. Törekvéseinek végcéljait jól mutatja az 1794. augusztus 29-én beadott vallomása, amely szerint ezek a sajtószabadság törvényes biztosítása, a törvényes eljárás a nem nemesekre való kiterjesztése és hogy a paraszt is kaphasson birtokjogot.
Novalis (írói álnév; eredeti neve Friedrich Leopold von Hardenberg) német költő, író, a német romantika egyik legnagyobb alakja. Heinrich von Ofterdingen című műve a korai regény egyik legjelentősebb alkotása. A benne szereplő kék virág a német romantika jelképe lett.
Novalis Schriften című írásában olvasható:
„A világot romantizálni kell. Így találjuk meg ismét az eredeti értelmét. Ha a közönségesnek magasabb értelmet, a megszokottnak titokzatos külsőt, az ismertnek az ismeretlen méltóságát, a végesnek a végtelen látszatát kölcsönzöm, romantizálom azt.”
Élete
Novalis elszegényedett pietista szellemű, nemesi származású család sarja volt. 1790–91-ben Jénában filozófiát hallgatott, ekkor került kapcsolatba Schillerrel. 1791–94-ben Lipcsében joghallgató. Ebben az időszakban kötött szoros barátságot Friedrich Schlegellel. Közben hivatalnok Tennstedtben. 1793-ban eljegyezte az akkor tizenhárom éves Sophie von Kühnt. A lány 1797-ben elhunyt tüdővészben, s e veszteség alaposan befolyásolta a költő gondolat- és élményvilágát. Maga is vágyódott a halálra, így szeretett volna újra egyesülni elhunyt kedvesével.
Bánatát ellensúlyozva geológiai tanulmányokat folytatott Freibergben, a Bányászati Akadémián, majd bányamérnök lett, később pedig a bányavidék főnöke Türingiában.
29 évesen hunyt el tüdővészben.
…Himnuszok az éjszakához (Hymnen an die Nacht) (1797): legjelentősebb költeményciklusa, melyben szerelme halála feletti megrendülését írja le. A ciklusban szembeállítja a dolgos nappalok birodalmát az újbóli egyesülést ígérő éj birodalmával. Számára a szeretett nő az, aki lehetővé teszi a két világot elválasztó határ átlépését.
Heinrich von Ofterdingen (1802): regénytöredék, melyben egy ifjú költővé válását ábrázolja. Goethe: Wilhelm Meisterének ellenregényeként is ismert, mert szembefordul a német klasszika művészetfelfogásával. E művében szerepel a híressé vált „kék virág”, mely a romantika szimbólumává vált.
Csak az istenek pihennek,
nékik jut az élvezet,
s tettek adnak életünknek
gyönyörködni lényeget.
(Heinrich von Ofterdingen, Látok embereket élni, részlet, Márton László ford.)
A munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. A legtöbb országban május elsején, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában viszont szeptember első hétfőjén ünneplik. Május 1-je hasonló tartalommal katolikus egyházi ünnep is, munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. XII. Piusz pápa 1955-ben egy újonnan kreált ünneppel: a május elsejét „József, a munkás” ünneppé emelte.[2] Az ugyanerre a napra eső ősi európai pogány ünnepek, mint például a beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.
