Jean-Jacques Rousseau (Genf, 1712. június 28. – Ermenonville, Francia Királyság, 1778. július 2.), svájci francia felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző. Politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra és az utókorra egyaránt. Radikális és forradalmi munkássága főművének, A társadalmi szerződésnek egyik legismertebb sorával is jellemezhető: „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.”
A megözvegyült (apja) órásmester sajátos módon nevelte a fiát: a Vallomásokban olvashatjuk, hogy éjszakákon át olvasták – részben az édesanyjától maradt regényeket, részben klasszikus görög-római regéket, történetírókat. Az ifjú Rousseau-ra különös hatást gyakorolt Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve, melynek példatára az érett morálfilozófus számára is forrás volt.
Rousseau tízéves volt, amikor apjának el kellett menekülnie Genfből: polgári öntudatból párbajra hívott ki egy nemes kapitányt, melynek következményeként száműzték. Elhagyta Genfet és Torinóba ment, ahol koszt és kvártély fejében katolizált.
A katolikus kollégiumból a katekizmus elsajátításával és némi homoszexuális erőszak tapasztalatával került Madame Warensnak, a frissen katolizált ifjak pártfogójának a házába. Madame Warens – Rousseau leírása szerint – szép és fiatalos özvegy hírében állott, aki nem idegenkedett a hozzákerülő fiatalemberek (akár kertész, akár inas) testi közeledésétől. Rousseau a nálánál jóval idősebb Madame Warenssal, 1740-ig folytatott szerelmi viszonyt. E tíz esztendő alatt tanulta ki a zenetanárság, kottaírás mesterségét, valamint végigolvasta a 17–18. század ismert filozófusait: John Locke, Malebranche, Leibniz, Descartes, Voltaire, Fontenelle műveit.
1741-ben Rousseau Párizsba ment. „Jogos panaszaim hiábavalósága a méltatlankodás csíráját hagyta a lelkemben ostoba állami intézmények ellen, amelyek az igazi közjót és a valódi igazságot mindig feláldozzák valami látszólagos, de valójában mindent leromboló rendnek, amely egyebet sem tesz, csak a közhatalom segítségével szentesíti a gyengék elnyomását és az erősek igazságtalanságát.”
Ugyanekkor ismerkedett meg Thérèse Levasseur nevű szobalánnyal, akivel – számos félrelépés közepette – élete végéig együtt élt. Öt közös gyermekük született, akiket kivétel nélkül lelencházba adtak. Thérèse állítólag nagyon csúnya lány volt, emellett sem írni, sem olvasni nem tudott, Rousseau pedig a vallomásokban azt írta, hogy soha nem is volt szerelmes belé. Kapcsolatuk alatt Thérèse rákapott az ivásra és gyakran megcsalta Rousseau-t. Bár soha nem házasodtak össze, Rousseau úgy bánt vele, mint hitvesével; előkelő ismerőseitől is elvárta, hogy megismerjék és elfogadják Thérèse-t.
Rousseau alapvető különbséget látott a társadalom és az emberi természet között. Szerinte az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja. A társadalmat mesterségesnek látta és úgy tartotta, hogy a társadalom fejlődése az emberi jólét ellen hat, különös tekintettel a társadalmi egymásrautaltságra.
Rousseau egyik legfontosabb munkája A társadalmi szerződés, amely meghúzza a törvényes politikai hatalom határvonalait. Megjelenése után szinte azonnal az elvont politikai gondolkodás egyik legnagyobb hatású munkájává vált.
Egyik korábbi munkájában, az „Értekezés az egyenlőtlenségről” című műben Rousseau megállapította, hogy a természet állama jog és erkölcs nélkül érzéketlenné és torzzá válik, amely ponton az emberiség vagy jogi intézményeket teremt vagy elpusztul. A természeti törvények elkorcsosulása során az emberek gyakran versenybe bocsátkoznak társaikkal, míg növekvő mértékben függővé is válnak tőlük. Ez a kettős nyomás egyszerre fenyegeti túlélésüket és szabadságukat.
Rousseau szerint ugyanakkor a társadalmi szerződésben foglalt összefogással és a természetes jogok követelésének megszüntetésével az egyének egyszerre megvédhetik magukat és szabadok is maradhatnak. Állítása szerint ez az általános akarat tekintélyének való behódolás eredménye, ami az egyén számára lehetővé teszi, hogy ne játsszon alárendelt szerepet mások szándékának, egyúttal biztosítja, hogy mégis engedelmeskedjen, mert mindannyian beleszólhatnak a törvénykezésbe.
Rousseau ezt úgy valósítaná meg, hogy élesen megkülönbözteti a szuverenitást a kormánytól, amit az általános akarat befogadása és érvényesítése mozgat, de a polgárok egy kisebb csoportjából tevődik össze. A szuverenitásnak a nép kezében kellene lennie, azt képviselőgyűléseken kellene gyakorolnia, így a hatalom valóban a népet képviselné, tőlük függene, bármikor visszahívhatnák választott vezetőiket.
Rousseau javaslatai utópikusak, hiszen kétséges, hogy a polgárok valóban tudnák-e egyszerre érvényesíteni a közakaratot, egyúttal biztosítani az egyén függetlenségét. Máshol ellentmondásos az elmélet, egyszerre ad jogokat a népnek a felkelésre és a hatalomnak, hogy a közakarat nevében terrort alkalmazzon polgáraival szemben, ha azok ellenszegülnek. A Jakobinus diktatúra idején kísérletet tettek rá, de vita tárgyát képezi, hogy Rousseau ideális állama valóban működne-e egy nagyobb társadalomban.
Az oktatásról alkotott nézeteit Rousseau a saját magáról mintázott Emilnevű fiú növekedését végigkísérő, félig kitalált művében foglalja össze. A fiút vidéki környezetbe helyezi, ahol szerinte az emberek természetesebben viselkednek, mint a városban, ahol testileg és szellemileg csak rossz tulajdonságokat lehet tanulni. Az oktatás célja Rousseau szerint az életre való nevelés, amit egy nevelő úgy tud teljesíteni, hogy rámutat a helyes útra.
Szerinte a gyermek növekedése három szakaszra bomlik, melyek közül az első 12 éves korig tart, amikor a tervezés és az összetett gondolkodás még nem alakul ki és a gyermek ösztönei szerint él, mint az állatok. A második 12-től 15 éves korig tart, amikor az okság kezd kifejlődni, majd a harmadik szakasz 15 éves kortól kezdődik, amikor a gyerek felnőtté válik. Ekkor Emil talál egy fiatal nőt, aki kiegészíti őt.
A könyv Rousseau egészséges életről alkotott eszményén alapul, miszerint a fiúnak ki kell dolgoznia társadalmi ösztöneit, és meg kell ismernie a csapongó egyénieskedés nagyvárosi útjait. Fontosnak tartotta az apa szerepét a nevelésben – nézeteinek viszont ellentmond, hogy öt saját gyermekét lelencházba adta, lemondva a nevelésükről.
Rousseau a különböző politikai irányvonalak ideális referenciájává vált. Szinte minden forradalmár hivatkozott a Rousseau-i gondolatokra (Maximilien de Robespierre, Manon Roland, sőt Charlotte Corday is Rousseau csodálója volt). A kommunista Gracchus Babeufre is nagy hatást tett filozófiája.
Rousseau nézetei hatottak a francia forradalomra, a nép a szuverenitását inkább képviselők útján gyakorolta, mint közvetlenül. Rousseau vitatta, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság biztosítása az államon belül a többségi akaratra való tekintet nélkül jöjjön létre (ld. demokrácia).
Rousseau egyike volt azoknak, akik komolyan támadták a magántulajdon intézményét, emiatt gyakran tartják a szocializmus előfutárának is. Az Értekezés a politikai gazdaságtanról és A Korzikai alkotmány tervezete c. műveiben javaslatokat tett arra, hogy ne alakulhassanak ki túl nagy vagyoni különbségek. A 20. századi szocalista országokban megvalósították a filozófusnak ezt a gondolatát. Rousseau nem azt követelte, hogy minden ember egyenlő mértékben részesüljön a közösség vagyonából, hanem azt, hogy korlátozzák a pénz politikát befolyásoló hatalmát, és így megakadályozhatják, hogy a demokrácia plutokráciává degenerálódjon. A szabadság nevében szólalt fel Rousseau a gazdagok uralma és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.
Rousseau eszméi az oktatásról hatást gyakoroltak a modern oktatási elméletekre. Az Emile-ben megkülönbözteti az egészséges és a „haszontalan” béna gyerekeket. Szerinte csak egészséges gyerek lehet bármilyen oktatás jutalmazott tárgya. Elenyészőnek tartja a könyvolvasás fontosságát és javasolja, hogy a helyes érzelmeket az értelem kialakulása előtt meg kell tanítani a gyereknek. A tanulásban különös hangsúlyt helyez a tapasztalásra.
Fő műveiben Rousseau a természetet a vadember államaként azonosítja. Később a természetet a folyamat spontaneitásának felismeréséhez használja, melynek során az ember énközpontú, ösztön alapú szerepét kiépíti a világban. A természet ezáltal az ember jellemében belsőséget és becsületességet fejez ki ellentétben a társadalom által az előremutató felszabadítás nevében hidegszívű brutalitással hozzátett bebörtönzéssel és rabszolgasággal.
Ennélfogva a természetbe való visszatérés jelenti azt, hogy az ember természeti folyamatok hatalma alá kerül, kívül a társadalom elnyomó kötelékeitől és a civilizáció előítéleteitől. Ez a gondolat tette Rousseau-t a felvilágosodás és a romanticizmus egyik fontos személyiségévé.
Feltehetően ő volt az első magyar, aki körbeutazta a Földet.
A világon elsőként jutott Oroszországból a Karakorumon és Himaláján át Indiába.
Görgényszentimrei primor Berzenczey László (Kolozsvár, 1820. június 26. – Budapest, 1884. november 14.) politikus, az 1848–49-es szabadságharcban kormánybiztos, utazó, őshazakutató.
Jómódú nemesi családban született. Székelyudvarhelyen végzett jogi tanulmányok után, 1840-ben Marosvásárhelyen táblai írnokként lépett állami szolgálatba. Lelkes híve volt az erdélyi politikai és társadalmi változásoknak, elsősorban a székelyföldi jobbágyság felszabadításának és Erdély Magyarországgal való uniójának. Az 1847-es rendi országgyűlésen Marosszék követeként, majd az első népképviseleti országgyűlésen Marosszék választott képviselőjeként vett részt.
Kossuth kormánybiztosaként
Az országgyűlésen Kossuth Lajos politikájának lelkes támogatója volt és többször szót emelt a székelyek érdekében, ezért 1848. augusztus 17-én Kossuth Lajos székelyföldi kormánybiztossá nevezte ki és egy székely könnyűlovas-sereg toborzásával bízta meg. Berzenczey László katonai tanácsadója, Gál Sándor lett. Az ő és zabolai Mikes Kelemen közreműködésével megszervezte a Kossuth-huszároknak nevezett lovascsapatot. Végül a 15. huszárezred néven szerepelt.
Az őszi erdélyi események hatására október 1-jén székely nemzetgyűlést hívott össze Agyagfalvára, amelyen október 16-án hatvanezer székely jelent meg. A gyűlésen – többségében Berzenczey javaslatára – számos nagy jelentőségű döntés született, többek között ennek nyomán alakult meg október 20-án Sombory Sándor ezredes vezetésével az önálló székely haderő, amely a magyar szabadságharc mellett fogott fegyvert.
A világosi fegyverletétel után
A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosott, majd külföldre szökött és csatlakozott Kossuth Lajoshoz. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte és jelképesen fel is akasztották.
1851-ben Kossuthtal együtt az Amerikai Egyesült Államokba utazott, majd az amerikai magyarok segítségével San Franciscon keresztül Kelet-Ázsiába ment. Célja a magyarok őshazájának és az Ázsiában élő magyarokkal rokon népek felkutatása volt. Berzenczey nagyapja Kőrösi Csoma Sándor egyik támogatója volt, innen eredt a magyarok őshazája iránti érdeklődése, előképzettség nélkül és hiányos nyelvtudással azonban nem tudott eredményt elérni. Hongkongban hallott egy Tibetben élő lovasnomád népről, akikről feltételezte, hogy rokonságban állnak a magyarsággal. Tervezett tibeti utazását azonban a kínai hatóságok megtiltották, így Bombayba, onnan Londonba, majd Jersey szigetére utazott.
1853-ban a törökök oldalán részt vett a krími háborúban, majd Burszában telepedett le. 1862-ben hazatért, és az osztrák hatóságok Klagenfurtba internálták. A kiegyezés után ismét országgyűlési képviselő lett, de hamar kiábrándult a politikából és 1873-ban ismét ázsiai útra indult. Rendkívüli nélkülözések között utazott Szentpétervárra, az Uralon át Szibériába, majd onnan Indiába
Halála
Indiai útjának célját második utazásakor sem sikerült elérnie, rövidesen hazatért. Kudarcai következtében súlyos beteg lett, elméje elborult, ebben szerepet játszottak családi és anyagi gondjai is. Élete hátralévő részében hosszú időt töltött a lipótmezei elmegyógyintézetben.
Nemzetközi tekintélyű, magyar természetkutató, zoológus (ornitológus, ichtiológus), néprajzkutató, régész és politikus.
A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős, és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Herman”.
…
Nem volt diplomája, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplője.
Az autodidakta tudós gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért, további jelentős művei A magyar halászat könyve I–II. és a Magyarország pók-faunája I–III. kötetek.
Újságíróként és országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt, és Kossuth Lajos eszmei világát követte. Élete végéig Kossuth Lajos híve maradt, akit később többször meglátogatott torinói száműzetésében.
Politikusként is szót emelt a természettudományi ismeretek terjesztéséért, mert elvei szerint a természetben felismert harmónia segíthet jobbá tenni a társadalmat.
Nevéhez fűződik a magyar őskőkorszak-kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén.
Termékeny természetrajzi írói munkássága mellett mint tudományszervező is jeleskedett, hiszen 1877-ben alapította, és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, továbbá 1893-ban alapította és haláláig szerkesztette a ma is megjelenő Aquila madártani folyóiratot.
Közzétett tanulmányai közül több mind a mai napig forrásként is használható. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd később elnöke.
…
Munkásságával hazai ismertsége mellett nemzetközi hírnevet is szerzett és 1900-BAN MEGKAPTA a FRANCIA BECSÜLETRENDET.
Az 1880-as évektől kezdett behatóbban foglalkozni a tudományos madártannal, az ornitológiával. ….
A madárvonulások megfigyelését még az Erdélyi Múzeum munkatársaként kezdte. Ehhez adott nagy segítséget az, hogy Cornelius Mortensen dán ornitológus 1899-ben bevezette a madárgyűrűzést. A Magyar Ornitológiai Központ munkatársai 1908-ban a világon harmadikként kezdtek el szervezett gyűrűzéseket végezni.
…
POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSA
Kolozsváron lett először a politikai élet fontos szereplője. Akkoriban többször előfordult, hogy a kolozsváriak a kormánypárt ellen tüntetéseken adtak hangot nemtetszésüknek. 1869-ben és 1872-ben az összesereglett külvárosi nép már majdnem a hadsereg szuronyainak ment. Herman Ottó kiváló szónoki tehetségével meggyőzte őket az értelmetlen harcról, és neki köszönhetően inkább hazamentek a tüntetők. Ezekben az időkben lett a Magyar Polgár főmunkatársa, és benne volt a dolgok sűrűjében, hisz a nyomda udvarában lakott. Délelőtt újságot szerkesztett, míg délután, ha maradt ideje, bogarászott.
1879 és 1886 között az Országgyűlés munkájában függetlenségi párti képviselőként vett részt.
[A vadgalambpör: Gyulai Pál költő, nagy kritikus, egyetemi tanár és a Főrendiház tagja, aki jó barátja volt Görgei Artúrnak, és már csak ezért is éles ellentétben állt a Kossuth személyes barátai közé tartozó Hermannal. 1887-ben Az erdei lak címmel verset írt a Budapesti Szemlében, melynek első két versszaka így hangzott:
Kies völgy, a Bükk tövén,
Egy kis házban tanyázom én,
Mohos sziklák, erdők védik,
Bár lakhatnám itt mindétig.
Csendes hely, csak a patak zúg,
Erdőn csak a vadgalamb búg,
Reggel ébreszt, este ringat,
Világ zaja ide nem hat.
Herman Ottó nem tűrte el, hogy Gyulai valótlant állítson, ezért kemény hangvételű írása így replikált a Budapesti Hírlap hasábjain: „Gyulai a Hámorban ott is megbúgatja a vadgalambot, ahol nincsen; mert nem is lehet… Itt az Alsóhámorban pedig a vadgalamb elő nem fordul, tehát nem is búg s így reggel se ébreszthette, este se ringathatta Gyulait.” ]
EMLÉKEZETE
Számos forrásértékű természettudományi tanulmány készítője, hagyatéka összesen 5940 oldalt tesz ki. 14 könyve jelent meg, emellett mintegy 1140 cikket, tanulmányt, előadást is publikált, 36 új pókfajt írt le. Napjainkban számos iskola, egyesület viseli a nevét. A Herman Ottó-barlang Miskolctól nyugatra, a Szinva patak völgyében található. Róla nevezték el Baranya megyében az Orfűi tórendszer harmadik tagját, az a Herman Ottó-tó. Róla neveztek el egy csipkéspoloskafajt, a Lasiacantha hermanit (Vásárhelyi, 1977). Budapest II. kerületében utcát neveztek el róla, és ebben az utcában található az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete.
1890-ben épült egykori lillafüredi háza (amit ő Pele-laknak nevezett) egy darabig a nevét viselő turistaház, ma Herman Ottó Emlékház néven két állandó kiállításnak ad otthont. Az egyik a tudós életét mutatja be, a másik a Bükk-vidék élővilágát. (Wikipedia)
A publikációk alapján valószínűsíthető, hogy Orsós volt a világon az első kutató, aki klónt állított elő differenciálatlan szövetekből. (Ezeket a kísérleteit anatómiai fotókkal is bizonyította).
Orsós kutatási eredményeit többen is méltatták, Frenyó Vilmos „Fehérköpenyes rabszolgák ” könyvében, a Természettudományi Társulat akkori titkára, Rapaics Raymund pedig a „Növényi szervek és szövetek tenyésztése ” című tanulmányában, Ebben a tanulmányban a következőt írta: „Orsós szervképző tényezővel fejlesztett karalábé növénykét leválasztott a tenyésztett szövetről, cserépbe ültette, ahol rendszeres fejlődésnek indult … Orsós azt is megfigyelte szövettenyészeteiben, hogy a karalábé darabka más felületein kallusz képződik. A kalluszt sikerült különválasztani a karalábé szövetektől és magában tovább tenyészteni. E kallusz-tenyészetekkel azonban nem foglalkozhatott tovább korai halála miatt. Ahol Orsós abbahagyta, ott fogta meg a problémát White ”(Rapaics, 1941).
Kutatási területe a sebhormon volt, majd az organizációs és szövettani problémákat kutatta. Orsós Ottó Haberlandt munkájának magyarországi folytatója volt.
Kutatásaiban elsőként a Haberlandt által 1922-ben összefoglalt sebhormon kérdést vizsgálta. Karalábé gumókból kimetszett szövetkockák felhasználásával Petri-csészékben agarral gélesített steril táptalajon nevelt, többfunkciós, in vitro kalluszindukciós, valamint szervregenerációs modellt dolgozott ki. Megállapította, hogy a Haberlandt által feltételezett „sebhormon ” és az ún.„lepton ”esetleg a tirozin lehet (1936-ban publikálta).
Következő lépésként a karalábé gumó présnedvéből kémiai úton tisztítással „szerképző” -extraktumokat állított elő. Ezeket steril táptalajhoz adta, majd a karalábé gumó-kockák in vitro organogenezisét, és rizogenezisét külön-külön tudta irányítani. Ezeket szövettani vizsgálatokkal követte nyomon és dokumentálta.
Fontos megállapítása volt, hogy a hajtásképző faktorok elkülöníthetőek a gyökérképződést és a sejtosztódást előidéző anyagoktól, és a tápanyagoktól .
Módosított táptalajt alkalmazott, az anyaszövetről leválasztott in vitro folyamatosan növő tiszta kallusztenyészetet állított elő (1938-as publikációja). Fontos információ még az is, hogy a hajtásregenerációt és gyökeresedést követően teljes növényt is felnevelt. Eredményeit 1938-ban publikálta a XXII. Berlini Kertészeti Világkongresszuson francia nyelven („La question des substances organogénes”)
Halála
A hivatalos változat szerint a fasizmus eszméjének közvetlen megjelenése miatt öngyilkosságba menekült 1939. szeptember 1-jén (a halotti bizonyítvány szerint szeptember 3-án) 28 évesen, a balatonföldvári sétányon. Temetése szeptember 5-én volt Kőröshegyen. Sírhelyére egyik fiatal pályatársa, Frenyó Vilmos a helyi bognárműhelyben saját maga által faragott keresztje került. A temetőt 1945-ben és 1956-ban szovjet harckocsik szétdúlták. A kereszt sokáig még a síron állt, míg el nem korhadt. Mind a temető, mind a sír elhagyatott.”
Erdőbaktai BAKTAY ERVIN festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító.
A budapesti Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az első világháborúban a fronton szolgált.
Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek közreadása útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az ottani vallásokat és kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma egykori tartózkodási helyeit és emlékeit. 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1931 eleje körül előbb a kismarosi szigeten, majd Verőcén, a római romokkal szemben alapított „indián törzset és tábort”, amely 1963. május 7-én bekövetkezett halála után is fennmaradt…
1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában: egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akiket meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra, 1956-ban. … Nyugalomba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről.
Goldziher Ignác (Székesfehérvár, 1850. június 22. – Budapest, 1921. november 13.) magyar orientalista, egyetemi tanár, a budapesti izraelita hitközség titkára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Apja Goldziher Adolf kereskedő volt. Gimnáziumi tanulmányait a székesfehérvári cisztereknél végezte, de 16 éves korától a Pesti Királyi Tudományegyetemen Vámbéry Ármin tanítványa volt.
Felső tanulmányait Berlinben és Lipcsében folytatta; itt szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1872–73-ban állami ösztöndíjjal leideni és bécsi könyvtárak keleti kéziratai alapján gyűjtött anyagot későbbi dolgozatai számára. Oxfordban és Cambridge-ben is végzett kutatásokat.
Itthon 22 évesen egyetemi magántanárnak habilitálták. 1873–74-ben báró Eötvös József kultuszminiszter jóvoltából állami ösztöndíjjal Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban járt tanulmányúton. 1894-től az akkor már Budapesti Tudományegyetem nevű alma matere bölcsészettudományi kara sémi filológiai tanszéke egyetemi tanára, 1874-től a Pesti Izraelita Hitközség titkára, 1900-tól az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára volt.
Az orientalisták 1889. évi stockholmi nemzetközi kongresszusán II. Oszkár svéd király személyesen nyújtotta át neki a nagy aranyérmet, és a Wasa-rend jelvényeiben is részesítette. Ezenkívül a Medsidje-rendet is megkapta. 1904-ben az amerikai Saint Louis-i, 1913-ban az Uppsalai Egyetem meghívására tartott előadás-sorozatokat.
A Magyar Tudományos Akadémia 1876. június 8-án levelező, 1892. május 5-én rendes tagjává fogadta. Tagja volt a Holland Keleti Társulatnak és több tudományos intézetnek, 1893-tól tiszteleti tagja az angol Royal Asiatic Societynek. Összesen nyolc külföldi akadémia választotta tagjául, két egyetem díszdoktorául. Számos nemzetközi szakmai folyóirat munkájában vett részt.
Kora egyik legnagyobb sémi filológusa volt. Megalapította a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténeti kutatásokat, a muszlim vallási eszmék fejlődését vizsgálta. Vizsgálati módszerének egyik jellemzője az iszlám előzményeiről, kialakulásáról és továbbfejlődéséről szóló források és vélemények együttes ismertetése volt.
Az általános vallástörténet szempontjából legjelentősebb, a régi héber társadalom és mitológiai hagyomány kapcsolatáról írt korai munkájában Goldziher az evolucionista és a szimbolikus- mitológiai irányzat egyeztetésére tett kísérletet, és lényegében a szigorú történeti kritika eszközeit alkalmazta a biblikus vallási hagyomány vizsgálatában, egyben pedig vitába szállt Ernest Renan a sémi népek igazi mitológiai-vallási kreativitását kétségbe vonó nézeteivel.
Későbbi, javarészt német nyelvű és elsőként Németországban megjelent munkái zömében az európai iszlámtudomány megteremtésén fáradozva Goldziher alapvető megállapításokra jutott a Korán belső fejlődése, az iszlám és a zsidó-keresztény hagyomány viszonya, a muszlim hagyomány és írásmagyarázat fejlődése tárgyában. Beható tanulmányokat szentelt ezen túl olyan témáknak, mint a muszlim hittudomány fejlődése, az iszlám szektáinak és irányzatainak históriája, az arab költészet értékeinek feltárása.
Mint a zsidó tudományoknak is jelentős művelője, Goldziher számos munkát szentelt a zsidóság önértelmezésével összefüggő vallástörténeti kérdések feltárásának, elméleti írásaiban pedig az összehasonlító vallástudomány evolúciós irányzatának filológiailag megalapozott kritikai szemlélete mellett foglalt állást, és sokat tett a modern vallástudományi szemlélet magyarországi megismertetéséért is.
Nevét viseli a Goldziher Intézet. „A Goldziher Intézet megalapítását közösen kezdeményezték zsidó és keresztény kutatók azzal a céllal, hogy interdiszciplináris, felekezet – és vallásközi kutatómunka segítségével együtt keressenek választ társadalmi és vallási feszültségekre.”
BécsbenCaspar von Zumbuschnál tanult 1876 és 1880 között, de már 1877-től kiállító művész volt. Fiatalon feltűnt Önarcképmás és Perseus (1882) című szobraival. 1880-ban már épült a budapesti Operaház, s az építkezésnél épületszobrok elkészítésére nyert pályázatot, elkészítette a két homlokzati párkányszobrot (Cherubini, Spontini), ezután 1881-ben megbízást kapott Erkel Ferenc és Liszt Ferenc ülő alakjának megformázására az épület főbejárata két oldalához.
Ettől az időtől kezdve 40 éven át ő volt Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb emlékműszobrásza, állami, egyházi és magán megrendeléseket egyaránt kapott. Egyben a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett szintén mintegy négy évtizeden át. Műterme Budapest VI. kerületében, az Epreskertben volt.
Királylehotai villája 1929-ben leégett, majd özvegye, Kratochwil Alojzia (1875–1964) 1942-ben eladta. A visszavonuló német hadsereg is felgyújtotta, 2007-ben pedig nagy vihar rongálta meg. Az 1963 óta műemlék épületet és szárnyait ma megvételre kínálják. Strobl Alajosnak két gyermeke lett: Strobl Mihály (1906–1996), gépészmérnök, valamint Strobl Zsuzsanna (1898–1994), Franciscy Lajos (1890–1952) erdőmérnök felesége.
Munkássága
A görög–római művészet tanulmányozása erősen hatott a stílusára, de az aktuális nyugati stílusokat is kipróbálta (impresszionizmus, eklektika, szecesszió), s hamarosan kialakult egyéni stílusa, a témát kifejteni, megmutatni a legmegfelelőbb eszközökkel (anyag, stílus). 1900-ban a párizsivilágkiállításonAnyánk című, életnagyságú, fehér márványból készült szobrát grand prix-díjjal jutalmazták. Köztéri, egyházi szobrai és síremlékei mellett nagyon értékesek portrészobrai.
Személyét már pályája vége felé legendák övezték. Így azt beszélték róla, hogy a fővárost szinte sose hagyta el, mert azt tartotta, hogy még nyaralni is itt lehet a legjobban. Tréfásan egyesek „kockás báró”, „pepita báró” illetve „Fridmaniczky Poci”-néven emlegették.
1983-ban Budapest V. kerületében teret neveztek el róla, ahol 1991 óta Kő Pál szobra állít emléket Podmaniczky Frigyesnek.
Podmaniczky emlékének ápolása egyfajta erjesztője volt a városvédő fordulatnak, a lokálpatriotizmus éledésének. A Budapesti Városvédő Egyesület minden év június 20-án hagyományosan megkoszorúzza a szülőházán található emléktáblát, a belvárosi Ferenczy István utca 12. alatt.
ÉLETE
Szülei báró Podmaniczky Károly és Janckendorfi Nostitz Erzsébet . Gyermekéveit Aszódon töltötte; édesapja már 1833-ban meghalt. Középiskoláit 1838-tól 1842-ig a pesti ágostai evangélikus gimnáziumban (ma Fasori Evangélikus Gimnázium) végezte, 1842-43-ban a jogot Késmárkon hallgatta, ahova nevelője Hunfalvy Pál jogtanárnak választatott.
1843-tól tevékenyen részt vett a politikai életben. Ráday Gedeon megyei követ mellett írnokként működött. 1845-ben Berlinbe ment az egyetemre, majd hosszabb külföldi útra indult.
1847-ig Pest vármegyei aljegyző, ekkor mint királyi engedélyt nyert mágnás részt vett a pozsonyi országgyűlésen. 1848-ban a pesti országgyűlés felsőházának tagja és korjegyzőjeként dolgozott.
A szabadságharcban huszárkapitány és osztályparancsnok volt. 1848 szeptemberében mint önkéntes a Schwechat melletti táborba indult, azután a Károlyi-huszároknál mint kapitány végig küzdötte a szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után Aradon az osztrákok besorozták közlegénynek. Ezután Olaszországba Milánóba kísérték az ott állomásozó 7. sz. Prohaszka-gyalogezredhez, ahol 1850 februárjáig szolgált; innét Innsbruckba, a Lajos főherceg 8. sz. gyalogezredbe osztották be. Végül 1850. június 21-én megszabadult, haza kerülvén falura vonult és az irodalomnak élt. Visszavonult a közéleti szerepléstől, és szépirodalommal valamint evangélikus egyházának ügyeivel foglalkozott.
A Magyar Tudományos Akadémia 1859. december 16-án levelező tagjává választotta.
1875 és 1885 között a Nemzeti Színház intendánsa. Tízéves működése alatt a színház egyik fénykorát élte. Rendeleteivel hosszú időre biztosította, tevékenységével elősegítette a zökkenőmentes működést, anélkül, hogy a művészeti irányításba beleszólt volna. Első lépésként a műfajokat választotta szét.
A népszínműveket és operetteket átadta a Népszínháznak. A szerveződő operaház – amelynek létrehozásában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként is jelentős szerepe volt – majdani együttesének kialakítását is megkezdte. Rendkívül sokat tett mind a Nemzeti Színház, mind az épülő operaház biztonságos működéséért, a korszerű technika megvalósításáért. A nyitás előtt már minden szempontból teljesen szétvált a drámai és operai tagozat.
A különváló színházak között átgondolt rendszer alapján osztotta el a jelmezeket és a díszleteket. Gondossága, minden részletre kiterjedő figyelme hosszú időre biztosította e két intézmény kiegyensúlyozott ügykezelésének kereteit is. Budapest kulturális életének fejlesztésében játszott szerepe miatt köztiszteletben álló személy volt.
1885-ben mint intendáns ünnepelte 10 éves jubileumát, és ez alkalommal a király császári és királyi valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki. 1886-ban az adriai biztosító társulat magyarországi osztályának intézője lett, 1889-ben pedig a Szabadelvű Párt elnöke annak megszűnéséig.
1861 és 1906 között országgyűlési képviselő, 1861-ben az országgyűlés alelnöke lett. 1874-ig a szarvasi, 1875-ben a nagylaki kerület, 1878-ban Budapest VI. kerülete, 1881-ben Csanád vármegye nagylaki, 1884-ben és 1887-ben az ókanizsai, 1892. január 28-án, 1896-ban és 1901-ben Budapest IV. kerülete, 1905-ben Szászrégen választotta meg országgyűlési képviselőnek.
1898. február 8-án mint a fővárosi közmunkatanács elnöke kapta az I. osztályú Vaskorona-rendet. A hajléktalanok menhelye egyletének elnöke; az országos honvédegyletnek is több évig volt elnöke. De legfényesebben igazolják hazafias jellemét azon 20 512 forintnyi alapítványai, melyeket hazai közcélokra adományozott. (Naplótöredékek III. 307. l.). Végső nyughelye az aszódi evangélikus templom.
Szépirodalmi művei, amelyeket korában szívesen olvastak, Mikszáth Kálmán szerint nem maradandó irodalmi értékek. Naplója és útleírásai viszont sok adatot tartalmaznak, Krúdy Gyula dolgozta fel őket az író születésének centenáriuma után.
• A poitou-i mocsarak lecsapolásában szakértőként vett részt.
• Fontos alkotásokat hagyott hátra a fizika, a matematika, a teológia, a filozófia és az irodalom témakörében is.
• Hozzájárult a természettudományok fejlődéséhez,
• mechanikus számológépet szerkesztett,
• megalapozta a projektív geometriát,
• kidolgozta másokkal közösen a valószínűség matematikai elméletét.
• Tanulmányozta a folyadékokat, és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmait. A nyomás mértékegysége az ő munkásságának tiszteletére lett pascal.
• A gondolkodásnak és a gyakorlati kísérletek tényadatainak tulajdonított döntő szerepet tudományos munkájában.
ÉLETE
Blaise Pascal 1623-ban született Clermont-Ferrand-ban, édesanyját hároméves korában elveszítette. Apja, Étienne Pascal, nagy humán műveltséggel rendelkező, műkedvelő matematikus, jogász, a clermont-i adóügyi bíróság második elnöklő bírója, később adófelügyelő Rouenban. 1631 novemberében az apa fiával és két leányával, Gilberte-tel és Jacqueline-nal Párizsba költözött. Az édesapa tanította gyermekeit otthon, és korán észrevette Pascal kiemelkedő intellektuális képességeit. A család tudós körökkel érintkezett. Étienne Pascal 1634-től részt vett Richelieu bíboros által kijelölt bizottságban, amelynek az volt a feladata, hogy értékelje Jean-Baptiste Morin de Villefranche földrajzi hosszúságokat megállapító módszerét.
A HÁROMSZÖG
Egyszer az apa meglepetten vette észre, hogy Pascal a háromszög belső szögösszegének bizonyításán dolgozott elmerülve, ami Eukleidész XXXII. tételének felelt meg. Az eset olyan nagy hatással volt az apára, hogy odaadta fiának az Elemeket azzal a feltétellel, hogy csak a szabadidejében tanulmányozhatja. Ez a történet nővérétől, Gilberte-től származik, aki nem állította, hogy öccse bebizonyította Eukleidész valamennyi tételét. Étienne Pascal, aki 1635-től rendszeresen látogatta Marin Mersenne matematikai körét, az eset után magával vitte fiát is az összejövetelekre.
Ezt az ún. Académia Parisiensist tekintik a tudományos akadémiák előfutárának. Anti-arisztoteliánus, anti-skolasztikus légkörben folytak a viták és előadások Christiaan Huygens, Gérard Desargues, Gilles Personne de Roberval, Pierre Gassendi, Thomas Hobbes és más tudósok részvételével.
A Tanulmány a kúpszeletekről 1640 elején jelent meg. E tanulmány megszületéséhez feltétlenül olvasnia kellett Pascalnak Gérard Desargues értekezését a kúpszeletekről, ami 1639 tavaszán jelent meg, és Descartes Geometriáját (Értekezés a módszerről) vagy legalábbis tudott az új módszerről, az algebra alkalmazásáról a geometriában. Pascal nagyon korán kapcsolatba került a kartezianizmus tanításaival.
Étienne Pascal vagyona egy részét állampapírokba fektette, és a párizsi városházától kapta járandóságát. 1635-ben a Francia Királyság is hadba lépett Spanyolország ellen. A hadviselés olyan nagy terhet rótt a kincstárra, hogy 1638-ban már nem tudta kifizetni a járandóságokat. A károsultak, közöttük Étienne Pascal, erélyesen, sőt néhányan tettlegesen is követelték jogaikat Pierre Séguier kancellártól. Az elkövetőket a Bastille-ba zárták, Étienne Pascalnak sikerült titokban elhagynia Párizst. Jacqueline, Blaise 12 éves húga verseket és színműveket írt. 1639 februárjában Richelieu azt kívánta, hogy gyerekek adjanak elő számára színdarabot. A kislány bekerült a színjátszó csoportba, az előadás után versben dicsérte a bíborost és azt kérte tőle, hogy hívja vissza édesapját a száműzetéséből. Richelieu Rouenba küldte Pascalt adófelügyelőnek. Pierre Corneille a család barátja lett, és versírásra ösztönözte Jacqueline-t.
A MECHANIKUS SZÁMOLÓGÉP (pascaline)
1642-ben Pascal mechanikus számológépet tervezett (pascaline), hogy megkönnyítse édesapja munkáját, akinek addig kézzel kellett elvégeznie a hosszadalmas számításokat. A géppel csak összeadni és kivonni lehetett, de ezek ismétlésével szorozni is osztani is tudott vele a kezelője, és kis ügyességgel gyököt is lehetett vonni.
A mintadarab 1643-ban készült el, egy órásmester gyártotta le a fogaskerekeket. Néhány évvel később küldött egy gépet Krisztina svéd királynőnek is. Sokáig úgy tartották, hogy Pascalé volt az első mechanikus számológép, de azóta bebizonyosodott, hogy Wilhelm Schickard nevéhez fűződik az első ilyen szerkezet. A tudománytörténészek között is vita tárgya, hogy melyiket tekintik „elsőnek”.
A VÁKUUM
1646-ban Pascal érdeklődését felkeltette Torricelli kísérlete: ha egy higannyal töltött csövet a szintén higannyal teli hordó felett megfordítanak, kinyitnak és a hordóba merítenek, a higany a csőben lefelé halad, de egy bizonyos magasságban megáll, és látszólag semmilyen anyag nem tölti ki a cső felső végében keletkezett üres részt. Az akkori tudós világot meglepte és szenvedélyesen foglalkoztatta ez a tapasztalat nemcsak a fizika, de a metafizika szempontjából is.
Ha valóban vákuum keletkezik a kísérleti cső felső végében, akkor összeomlik az arisztotelészi fizika világképe, a 17. századi egyetemi oktatás alapja. Étienne Pascal és Pierre Petit, a kikötők és erődítmények felügyelője elvégezték Torricelli kísérletét Rouenban, és azonos eredményt tapasztaltak.
Pascal maga is el akarta végezni ezt a kísérletet, de nem higannyal, hanem folyadékokkal, vízzel és borral. 40 láb magas üvegcsöveket rendelt a roueni manufaktúrában. A kísérletet többször és nyilvánosan elvégezte a manufaktúra udvarában. Az arisztoteliánusok azt állították, hogy levegő hatolt be az üvegcsövek pórusain és az töltötte ki a csövek felső végét. Pascal 1647 októberében az Az űrre vonatkozó új kísérletek című kiadványában nyolc egymást követő kísérletét írta le, és úgy fogalmazott, hogy a tapasztalt űr nem abszolút, csupán relatív, és horror vacui marad számára mindaddig, amíg valaki be nem bizonyította az ellenkezőjét.
1646 telén Étienne Pascal lábtörést szenvedett. Két orvosláshoz értő személy gondozta őt három hónapon keresztül. Mindketten a janzenizmus követői voltak. Blaise gyakran beszélgetett velük, olvasta a janzenisták írásait, és hamarosan a Szent Ágoston tanait felújító, a predesztinációt és az isteni kegyelmet hirdető új vallási irányzat hatása alá került az egész család.
1647 szeptemberében Pascal Párizsban járt és találkozott Descartes-tal. Az eszmecserén Roberval is részt vett. A mechanikus számológépről beszélgettek, Roberval be is mutatta a szerkezet működését. Pascal beszámolt kísérleteiről és Descartes véleményét kérdezte az horror vacuiról. A tudós szerint rendkívül finom, áttetsző anyag töltötte ki az üres teret.
1647 novemberében elhatározta, hogy megismétli Torricellinek a légnyomással kapcsolatos kísérletét. Levélben kérte sógorát, Florin Périer-t, hogy hajtsa végre a kísérletet Clermont-ban a Puy de Dôme lejtőjén különböző tengerszint feletti magasságokon. Később Pascal maga is elvégezte a kísérletet Párizsban, a Saint-Jacques de la Boucherie tornyában.
A gyermekkora óta törékeny alkatú Pascal a megfeszített munka következtében gyengélkedett. Neurotikus betegség jelei mutatkoztak rajta, bénulás érte, és csak mankóval tudott járni. A vérkeringési zavarok és állandó fájdalmai miatt Párizsban kezelték. Bár állapota jelentősen javult, a labilis és érzékeny idegrendszerű Pascal hipochonder lett, és könnyen irritálható.
1651-ben Étienne Pascal meghalt. Jacqueline belépett a Port-Royal kolostorba. Pascal hirtelen egyedül maradt. Apai örökségéből fényűző, nagyvilági életet kezdett Párizsban. Művelt emberekkel, csinos nőkkel érintkezett, érdekelték a szerencsejátékok.
1654 novemberében kocsin hajtatott át a Neuilly hídon, a lovak kiszabadultak a hámból, de a fogat szerencsésen megállt a híd szélén. Pascal az ijedtségtől eszméletét vesztette, tizenöt napig maradt öntudatlan állapotban. Amikor magához tért, látomása volt, hite megújult. Beköltözött a Port-Royalba, de négy éven keresztül naponta visszajárt Párizsba és folytatta tudományos munkáját. Hallatta szavát a janzenista és a jezsuita teológia közti vitában (Vidéki levelek). 1659-ben ismeretlen betegség gyengítette le amúgy is törékeny szervezetét.
1661-ben XIV. Lajos betiltotta a janzenizmust. Jacqueline húga is meghalt. Pascal Artus Gouffier de Roannez hercegnek segédkezett még szakértőként a poitou-i mocsarak lecsapolásában. 1662. augusztus 19-én hunyt el Párizsban, a Saint-Etienne-du-Mont templomban helyezték örök nyugalomra.
MATEMATIKAI MUNKÁSSÁGA
16 éves korában írta első tanulmányát, Gérard Desargues munkája alapján és azt elmélyítve, Tanulmány a kúpszeletekről címmel, majd 1648-ban született meg az Értekezés a kúpszeletek származtatásáról. Ebből csak két kivonat maradt fenn Leibniz jegyzeteivel, aki a Périer fivérektől kapta meg Pascal latin nyelvű tanulmányát.
A nagy újítás a Pascal-tétel volt, amellyel megalapozta a projektív geometriát.
Foglalkozott az infinitezimális számításokkal és a sorozatokkal.
A Pascal-háromszög a binomiális együtthatók gyors és egyszerű kiszámolására használható. Kidolgozásakor alkalmazta először a teljes indukcióval történő bizonyítás módszerét. A Pascal-háromszög jelentős mértékben készítette elő Leibniz munkáját az infinitezimális számítások terén.
A Pascal-háromszög aritmetikai táblázatát használta a szerencsejátékok pont-problémájának megoldásához és a valószínűségszámítás fejlesztéséhez. A szerencsejátékban a pontok elosztásának problematikája a következő: ha két szerencsejátékos a játszma vége előtt szakítja meg közös megegyezéssel a játékot, hogyan lehet igazságosan elosztani a nyereséget, ha figyelembe veszik a nyerési valószínűséget mindként játékosnál a megszakítás pillanatában. Fermat-val levelezett a pontok elosztásáról, s bár eltérő módszerrel, de mindketten azonos eredményre jutottak.
Utolsó tudományos munkáját a cikloisról írta Amos Dettonville álnéven Traité de la roulette címmel. A ruletta típusú görbék dimenziójáról írt levelet Christiaan Huygensnek 1659-ben, szintén álnéven.
FIZIKAI MUNKÁSSÁGA
Pascal behatóan foglalkozott a folyadékok fizikájával, és beírta nevét a hidrosztatikába, amikor megalkotta a később róla elnevezett törvényt. Megfogalmazta a közlekedőedények fizikai törvényét. Már egészen fiatalon eredményeket ért el a gázok nyomásviszonyait, a légnyomásváltozásokat vizsgálva. Híres barométeres kísérlete valójában távkísérlet volt, hiszen azt sógora, Périer végezte el. […]
Pascal kommentárja:
…Ez a beszámoló minden problémát tisztázott, és nem titkolom, hogy nagy örömömre szolgált. Mivel kiderült, hogy húsz öl magasság két vonás különbséget idéz elő a higany magasságában és hat-hét öl körülbelül fél vonásnyit, a vizsgálatot ebben a városban is könnyen el tudtam végezni; ezért a szokásos vákuumos kísérletet végrehajtottam a huszonnégy/huszonöt öl magas Saint-Jacques de-la-Boucherie torony tetején és alján. A higanymagasságok két vonásnál többel tértek el egymástól. Ezután egy kilencvenhat lépcsős lakóházban is megismételtem ugyanezt a kísérletet, és igen világosan mutatkozott egy fél vonásnyi különbség, ami tökéletesen egyezik Périer beszámolójával.
PASCAL, A JANZENISTA
A janzenista irányzat követője, és a kereszténység védelmezője. Hangsúlyozza, hogy az élet siralmas Isten nélkül, az emberek a lelkükben érzett belső üresség elől szórakozásba vagy megfeszített munkába menekülnek. Leírja az emberi természet ellentmondásosságát és tökéletlenségét. Szembeállítja az észérveken és a belső sugallaton, intuíción alapuló gondolkodást. Az érvelés logikus következtetések sorozata, az intuíció segít felfogni Isten törvényeit. A szív és az ész érvei különbözőek.
A janzenizmus (Cornelis Jansen teológus) fő tanai: az ember bűnössége, vezeklési gyakorlatok, a világ tagadása, művészetellenesség, az akaratszabadság dogmájának tagadása és a predesztináció elvének vallása. Központjuk a Versailles melletti Port-Royal-des-Champs volt, amelyet Antoine Arnauld úgynevezett Port-Royal-féle logikája és Pascal támogatása tett ismertté. A janzenizmust eretneknek ítélt tanai miatt az egyház – VIII. Orbán (1642-ben) és X. Ince pápa (1654-ben) –, és az állam is egyaránt üldözte, különösen Franciaországban. Sok janzenista Hollandiába költözött, ahol utrechti központtal önálló egyházat szervezett. Ez volt az úgynevezett utrechti szakadás. Franciaországi tartózkodása alatt II. Rákóczi Ferenc is rokonszenvezett a janzenizmussal. 1730-ban betiltották, híveik 1899-ben egyesültek az ókatolikusokkal. Híveik mindmáig vannak.
PASCAL, A FILOZÓFUS
Pascal pesszimista gondolkodó. Tudatában van az ember nyomorult sorsának és gondolkodásának határaival. Pascal Kant előfutárának tekinthető. Mindketten vallották, hogy a szív érveit nem ismeri el az ész.
Nietzsche, aki nagyra értékelte Pascalt, szintén szkeptikusan vélekedett az ész mindenhatóságáról. Pascalt és Szent Ágostont az egzisztencializmus előfutárának tekintik, Kierkegaard, Heidegger, Sartre és Camus lépnek majd nyomdokaikba.
VIDÉKI LEVELEK
Antoine Arnauld francia pap, filozófus, teológus, matematikus 1643-ban publikálta a Théologie morale des jésuites (A jezsuiták erkölcsteológiája) című írását, amely viták sorozatát indította el a janzenisták és a jezsuiták között. X. Ince pápa 1653-ban kiadta a janzenizmust elítélő bulláját (Cum occasione). A jezsuiták, a Francia Királyság püspökeinek nagy többsége, sőt a király környezete is (Mazarin bíboros) hevesen támadták Arnauld-t és segítőjét, Pierre Nicole-t. Arnauld-t a Sorbonne elhagyására kényszerítették 1656-ban. A Port-Royal válaszolni készült: teológiai, elméleti szinten felkészültek, de Pascal ragyogó stílusára volt szükségük, hogy megvédjék a janzenismust, Antoine Arnauld-t és Pierre Nicole-t. Pascal ismerte Cornelius Jansen Augustinusának (Augustinus seu doctrina Sancti Augustini de humanæ naturæ sanitate, ægritudine, medicinā adversùs Pelagianos et Massilienses) öt, heretikusnak tartott kinyilvánítását. 18 névtelen levelet írt (a 19. levélnek csak töredéke maradt meg). Eredetileg titokban terjesztették Párizsban, majd Louis de Montalte szerzői név alatt kis is nyomtatták: Levelek vidékre (Louis de Montalte levelei barátai vidéki tartományfőnökének és a nagyméltóságú jezsuita atyáknak, ez utóbbiak erkölcsteológiai felfogása apropóján). Az első és második levél teológiai kérdéseket vet fel (hatékony és elégséges kegyelem, az emberi akarat szabadsága). A harmadik levél Antoine Arnauld elítésével és a tomistákkal folytatott vitájával foglalkozik. A többi levél a jezsuiták kazuista erkölcsteológiáját tárgyalja.
GONDOLATOK
A Gondolatok filozófiai, főképp vallásfilozófiai és apologetikai tárgyú jegyzetek voltak A keresztény vallás apológiájához, amelyet nem tudott befejezni. A Gondolatok egy változata 1670-ben, nyolc évvel halála után megjelent könyv formájában […]
Pascal célja az volt, hogy megtérítse azokat az istentagadókat, hitetleneket, akikkel Párizs előkelő köreiben fiatalon érintkezett.
A Gondolatok fő témája az ember, akinek szánalmas a sorsa Isten nélkül. A könyv tizennégy hosszabb-rövidebb szakaszból (fejezetből) áll, melyek mindegyike eltérő területre koncentrál: a Gondolatok eleje inkább ismeretelméleti témákat fejteget (de nem öncélúan, hanem teológiai állításokat alátámasztandó), később átmegy erkölcs- és életfilozófiába, a könyv végén pedig egyre inkább teológiai jellegű.
Az ismeretelméleti rész hangsúlyozza, hogy az ember minden szempontból korlátolt lény, aki egyszerre hasonlatos Istenhez és az állati szinten létező lényekhez, tudásra vágyik, de az sohasem lehet teljes, testi valójában kiterjed az anyag kozmikus és mikroszkopikus szinten létező formái (a csillagok, ill. az elemek) felé is, így mintegy „a végtelen és a semmi között félúton létezik”. Ilyenformán mind a biztos és abszolút tudásra, mind a teljes tudatlanságra képtelen.
Életfilozófia szintjén az ember feladata a gondolkodásának megfelelő, jóra (Istenre) irányuló használata, a többi út, amelyet pl. a sztoikusok vagy a hedonisták hirdetnek, hamis.
Az ember emberségét és méltóságát a gondolkodás adja (itt nem a hivatásszerű gondolkodásról van szó, hanem az Ész helyes használatáról, amely elvileg mindenki számára adott), a szórakozás, a munkába temetkezés nem más, mint „elterelés”, előremenekülés, ami semmit nem old meg. Ugyanakkor a gondolkodás csak előzetesen megalapozza, de nem bizonyíthatja a vallási igazságokat: amikor ezeket elfogadjuk, nem azt mondjuk, hogy „scio” (tudom), hanem hogy „credo” (hiszem): a végső szót nem az agynak, hanem a szívnek kell kimondania.
Pascal számos helyen vitatkozik Montaigne-nyel, aki az Esszékben már foglalkozott a szórakozás gondolatával: ha valaki szenved, a szórakozás eltereli figyelmét bajairól.
A Gondolatok egyik leghíresebb, legszellemesebb és legjelentősebb filozófiai gondolatmenete az a rövid szövegszakasz, amelyben Pascal az Isten létére való szerencsejátékos-fogadás érdemlegességét fejtegeti.
A legfeljebb fél oldal terjedelmű rövid taglalatokkal alapjaiban tér el a tomisták és a rendszerező filozófusok jelentősebb írásaitól. Az értelem a filozófia 1600-as évekbeli válságának gyümölcse, amikor lemondtak a nagy metafizikai elméletek felállításáról a skolasztika megrendülése után.
PASCAL ÉS RENÉ DESCARTES a 17. századi filozófia két nagy alakja és pólusa, mint az egyház és a tudomány képviselői. Ámde a Gondolatok további érdekessége, hogy egy rövidebb paragrafusában meglehetős támadó modorban beszél Descartes filozófiájáról, „használhatatlannak” mondja.
BLAISE PASCAL-DÍJ
1984-ben a Francia Tudományos Akadémia létrehozta a Blaise Pascal-díjat. 1985 óta ítélik oda az alkalmazott matematikai kutatásokban és a mérnöktudományok terén végzett numerikus számításokban elért eredményekért.
