Vass Judit oldala Posts

Kosáry Domokos (Selmecbánya, 1913. július 31. – Budapest, 2007. november 15.) Széchenyi-nagydíjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA elnöke (1990–1996). 1999-től 2007-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Édesapja dr. Kosáry János (1881–1942) tanítóképzőintézeti igazgató, zongoraművész volt. Még gyermekkorában szüleivel (édesanyja, a korszak híres írónője, Kosáryné Réz Lola) Budapestre települt a Trianon következtében Csehszlovákiához került Selmecbányáról. Itt végezte tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, történelem-latin szakon. Az Eötvös József Collegium tagja, a korszak neves történészének, Szekfű Gyulának a tanítványa. Kosáry már huszonévesként bekerült az akkori Magyarország kulturális elitjébe. 1935-től már 22 éves korától a Magyar Szemle szerzői közé tartozott. Kortársaival ellentétben ő Németország helyett Angliában és Franciaországban járt ösztöndíjjal, ahol megismerhette a nyugati, színvonalas, az Annales fémjelezte történeti iskolát.

Mint az Eötvös Collegium tagja közeli kapcsolatba került annak kurátorával, Teleki Pállal, aki hosszabb tanulmányútra küldte őt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol tanulmányai mellett Magyarország nyugati megítéléséről kellett tájékozódnia. Teleki ottani barátai mind figyelmeztettek a várható német vereségre a második világháborúban, ám idehaza kevesen hittek a hazatérő ifjú történésznek. Hamarosan a Teleki Pál Tudományos Intézetben a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese lett, a háború után az egyetemen is taníthatott, ám az egyre erősödő marxista történészek (Andics Erzsébet, Mód Aladár) támadásai megbuktatták és eltávolították az egyetemről.

1956-ban a Történettudományi Intézet Forradalmi Tanácsának elnöke, ezért később két évig börtönben volt, majd a Pest Megyei Levéltár munkatársa, később újra engedték, hogy a Történettudományi Intézetben dolgozzon. Bár nem engedték vezető pozícióba, ez a korszak a csendes alkotás időszaka, több jelentős művét ekkor alkotta. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1982-től, rendes tagja 1985-től, elnöke 1990-1996 között. Szakterülete az újabb kori magyar és európai történelem.

Az MTA elnökeként 1993-ban ő indította útjára a Magyar nagylexikon sorozatnyitó kötetét.

Művei

• A Görgey-kérdés és története; Egyetemi Ny., Bp., 1936
• Görgey; Magyar Szemle Társaság, Bp., 1939 (Kincsestár)
• Kossuth és a Védegylet. A magyar nacionalizmus történetéhez; Athenaeum Ny., Bp., 1942
• Magyarország története, Országos Közoktatási Tanács, 1943 (angolul, spanyolul, svédül is)
• Kosáry Domokos–Mérei Gyula: Magyarország története a szatmári békétől napjainkig. 6. köt. A gimn. 8., a líceumok, gazdasági középiskolák és a tanító/nő/-képző intézet 4. oszt. számára; Szikra, Bp., 1945 (Ideiglenes történelemtankönyv sorozat)
• Magyarország története az őskortól a szatmári békéig. A gimnáziumok VII., a liceumok és gazdasági iskolák III. osztálya számára; Szikra, Bp., 1945 (Ideiglenes történelemtankönyv sorozat)
• Kossuth Lajos a reformkorban; Antiqua, Bp., 1946
• Kosáry Domokos–Vajda György Mihály: Történelmi olvasmányok az 5. oszt. számára; VKM, Bp., 1947 (Általános iskolai tankönyvek)
• Kosáry Domokos–Vajda György Mihály: Történelmi olvasmányok a 6. oszt. számára, VKM, Bp., 1947 (Általános iskolai tankönyvek)
• A reformkor, Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Osztálya, Bp., 1949
• Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába, Közoktatási, Bp., 1951–1958
• History of Hungarian nation, Danubian Press, Astor park, 1969 (Hungarian heritage books)
• Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába I. 1., Általános rész 1-2., Tankönyvkiadó, Bp., 1970
• Magyarország története képekben, szerk. Kosáry Domokos; Gondolat, Bp., 1971
• A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825–1975, (társszerző) Akadémiai Kiadó, 1975
• Napóleon és Magyarország, Magvető, Bp., 1977 (Gyorsuló idő)
• Magyar külpolitika Mohács előtt, Magvető, Bp., 1978 (Gyorsuló idő)
• Napoleon et la Hongrie, Akadémiai Kiadó, Bp., 1979
• Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai, Bp., 1980 (angolul is)
• Les réformes scolaires de l’absolutisme éclairé en Hongrie entre 1765 et 1790, Akadémiai, Bp., 1980
• Széchenyi Döblingben, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1981
• Magyarország Európa újabb kori nemzetközi rendszerében : Akadémiai székfoglaló : 1983. április 14. Akadémiai Kiadó, Bp., 1985
• A történelem veszedelmei. Írások Európáról és Magyarországról; Magvető, Bp., 1987
• Nemzeti fejlődés, művelődés, európai politika; MTA Történettudományi Intézet, Bp., 1990 (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok)
• Újjáépítés és polgárosodás, 1711–1867 Háttér Kiadó, Bp., 1990
• Az európai kis államok fejlődési típusai : akadémiai székfoglaló : 1986 április 17. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990
• A Görgey-kérdés története I-II., Osiris századvég, Bp., 1994
• Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Bp., 1996
• Hat év a tudománypolitika szolgálatában; MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1996
• A chilloni fogoly, Olvasónapló 1958. Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása, 1997
• Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben, História Könyvtár: Monográfiák, 1999
• Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába, Osiris Kiadó, Budapest, 2000
• Pest megye monográfiája; főszerk. Kosáry Domokos; Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2001–
• A magyar és európai politika történetéből, Osiris Kiadó, 2001
• Famous Hungarians (angol), Rubicon-Könyvek, Bp., 2002
• Kossuth Lajos a reformkorban, Osiris Kiadó, 2002
• Hungary and international politics in 1848–1849; angolra ford. Tim Wilkinson; Social Science Monographs–Atlantic Research and Publications–Columbia University Press, Boulder–Highland Lakes–New York, 2003 (East European monographs; Atlantic studies on society in change)
• Magyarország Európában; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2003 (Európai iskola)
• A chilloni fogoly. A történelem veszedelmeiről; előszó Szörényi László, vál., szerk. Ferch Magda; Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Bp., 2013
• Ungarn und die internationale Politik 1848–1849 (Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben); németre ford. Oplatka András; Österreichische Akademie der Wissenschaften, Wien, 2017 (Studien zur Geschichte der Österreichisch-Ungarischen Monarchie)

Forrás: Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Kos%C3%A1ry_Domokos

A lóvasút kötöttpályás, lóval vontatott közlekedési eszközöket jelent. A lóvasút a vasúti járművek egyik fajtája.

Története

A kötöttpályás közlekedés kezdeteit a bányákban használt fa nyompálya jelentette, amelyen emberi erővel mozgatott csillék közlekedtek. A fapályát a 18. században vasszerkezetekkel erősítettek meg, majd vaspályával váltották fel. A vaspálya jelentős tömegű áru mozgatását tette lehetővé, amihez 1767 körül kezdtek lovakat használni. A lóvasút előnye a szekerekhez képest a kisebb gördülési ellenállás miatt a nagyobb terhelhetőség, a nedvességtől független használhatóság és a könnyebb, jóval simább futás volt. A közforgalmú lóvasutak korai közúti vasutak voltak.

Személyszállításra 1803-ban használta először a Surrey Iron Rail nevű társaság, amely Dél-Londonban indított menetrendszerű lóvasútjáratokat.

Magyarországon először 1827-ben a Pest-Kőbánya között próbálták ki a lóvasúti technikát, de a kísérleti üzemet 1828-ban felszámolták. Ez volt az ún. lebegő vasút, azaz a lovak a kocsikat nem egy a földre lefektetett sínpályán vontatták, hanem az építőanyagot szállító kocsik egy pilonokon álló, gerendákkal, kötelekkel megerősített szerkezeten gurultak. A vállalkozás teljes csőd volt, az olcsó puhafából épített fapálya nem bírta a terhelést. Érdekesség, hogy a lebegő vasút lebontott faanyagát Széchenyi István vásárolta meg tűzifának. A lóvasút a reformkorban olcsósága miatt a gőzvasutak reális alternatívájának tűnt. A közlekedéspolitikai viták közepette még Magyarország lóvasúti hálózatának tervét is elkészítették.

1840–46 között lóvasút épült Pozsonytól Nagyszombatig, majd Szeredig a Pozsony-Nagyszombati Első Magyar Vasúttársaság kezelésében. A 64 km hosszú pályán két kocsiból álló személy- és legfeljebb 6 kocsiból álló tehervonatok közlekedtek. A személyvonatok menetideje kb. 4,5 óra volt. 1872-ben eladták a Vágvölgyi vasútnak, ennek a kezelésében aztán hamarosan áttértek a vonalon a gőzvontatásra (az infrastruktúra előrelátó módon már eleve a nagyobb terhelésre épült).

1847-ben az Oravicabánya–Jaszenova–Báziás vonalon vonalon megindult a lóvasúti közlekedés. A vonalat Oravicabányáról Lissava felé meghosszabbítottak, majd egészen Stájerlakanináig kezdtek megépíteni, a hegység szénkitermelésének fokozására. A vasút a dunai gőzhajózáshoz kapcsolódva bekötötte a bányavidéket a nemzetközi vérkeringésbe. 1854-ben az Oravicabánya–Báziás szakaszt mozdonyüzemű vasúttal váltották ki. 1863-ban bravúros ipari teljesítményként elkészült a mozdonyüzemű, normál nyomközű vasút Oravicabánya és Stájerlakanina között is (a közel kész lóvasút kiváltására).

A gőzüzemű vontatás a lóvasutat a távolsági közlekedésben versenyképtelenné tette a jóval nagyobb sebesség és terhelhetőség miatt. A gőzüzem a városokban azonban nem igazán vált be, ezért az omnibuszok, majd a lóvasutak a 19. század második felében gyorsan terjedtek az egyre nagyobbá váló városokban.

A magyar városok közül 1860-ban – Pestet megelőzve – Lippán létesült lóvasút.

Pesten a Pesti Közúti Vaspálya Társaság indított először közforgalmú lóvasúti szolgáltatást Pest, Széna tér (ma Kálvin tér) és Újpest, Városkapu (ma Újpest-Városkapu metrómegálló) között 1866. július 30-án. Az újpesti lóvasút megnyitása után két évvel, 1868 júniusában indult Buda első lóvasút vonala a Lánchíd és Zugliget (közelebbről a Laszlovszky-major) között, illetve ugyanekkor a Lánchíd budai hídfő – Óbuda Fő tér viszonylatban, az építő és üzemeltető a Budai Közúti Vaspálya Társaság volt (BKVT)

A városi közlekedésben a lóvasutat a villamos közúti vasút szorította ki. Az utolsó hazai városi lóvasút 1928 április 10-ig^[1][2] üzemelt a Margit-szigeten.

A ma üzemelő lóvasutakat többnyire hagyományőrző egyesületek állították helyre. A Man-szigeti Douglas Horse Tram a második világháború kivételével 1876 óta folyamatosan üzemel, igaz, évtizedek óta már csak a nyári szezonban. Bécs városában a villamosmúzeum szintén üzemeltet lóvasutat nyaranta.

https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%B3vas%C3%BAt

Montágh Imre (Budapest, 1935. július 29. – Budapest, 1986. augusztus 14.) magyar gyógypedagógus, logopédus, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense. Népszerű beszédművelő műsorok szereplője.

„A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve gyermekkori környezetünktől tanuljuk. Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek az első négy-öt évben. Ha a környezetünk beszédhibás volt, mi is azzá lettünk, ha a környezetünk tájszólásban beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz. (Montágh Imre: Tiszta beszéd)”

Nagybirtokos nemesített zsidó családban, Budapesten született. Gyermekként a koncentrációs tábort is majdnem megjárva, családját a kommunista hatalom kitelepítette.^[1] Már tizenöt éves korától dolgozni kényszerült. A gimnázium utolsó két osztályát esti tagozaton járta ki. A Gyógypedagógiai Főiskolán 1959-ben végzett. Akkoriban gyakran hallgatta Török Sándor lakásokon tartott antropozófiai előadásait. Vácott siket gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése kapcsán a beszédtechnika oktatásába kezdett. Régi álma, hogy színész legyen, nem valósulhatott meg, viszont 1962-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tartott óraadóként előadásokat. Ugyanebben az évben jelent meg gyakorlótára Beszédtechnikai ismeretek címmel. Előadásokat tartott és cikkeket írt a magyar beszédművelésről, retorikáról, amelynek kiváló képviselője volt. 1969-től a budapesti Logopédiai Intézetben is oktatott. Azt tanította, hogy a szóbeli és viselkedésbeli megnyilvánulás az ember maga. 1973-tól a színművészeti főiskola docense volt. Párhuzamosan mindvégig tanított a Gyógypedagógiai Főiskolán, és a szomszédos országokban élő magyar színjátszók, versmondók tanítását is vállalta.

Az 1980-as években több rádiós és televíziós műsorban szerepelt szakértőként, illetve műsorvezetőként, amivel országos ismertséget szerzett.

1987-ben posztumusz nívódíjat kapott Útravaló című televíziós sorozatáért, amelyet VHS-en is kiadtak. Ma a YouTube fájlmegosztón sok munkája megtekinthető.

Halála

1986. augusztus elsején Kismarosra, neje szüleihez mentek látogatóba. Autóját valószínűleg nem jól rögzítette, és az a lejtőn megindult. Ő megpróbálta saját testével visszatartani, ám nem bírta, és egy háromméteres árokba esett, a kocsi meg rázuhant. Operációk sora sem tudta megmenteni, belső sérülései két hét után, 51 éves korában a halálát okozták.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mont%C3%A1gh_Imre

Montágh Imre. Beszédművelés 5

„KADIĆ OTTOKÁR horvát származású magyar geológus, paleontológus, egyetemi tanár, a magyarországi ősemberkutatás elindítója és a szervezett magyar barlangkutatás megalapítója…

Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben folytatta (1900-ban doktorált), ahonnan Magyarországra, a Földtani Intézetbe került és innen vonult nyugállományba 1936-ban…

1930-tól a Budai Vár-barlang rendszer feltárását felügyeli…

1906-ban Herman Ottó buzdítására a Szeleta-barlangban végzett kutatásai alkalmával a pleisztocén végén több tízezer éven át itt élő ősembernek pompásan megmunkált babérlevél alakú, kalcedon lándzsahegyeit felfedezte. Ezzel a felfedezéssel indította meg hazánkban az addig meglehetősen elhanyagolt barlang- és ősemberkutatást. Az 1913-ig tartó ásatások során rengeteg barlangi medve csontra, tűzhelyre, csiszolt kőeszközre és sok paleolit kőeszközre bukkantak. Ezt a Bükk-vidék sok barlangjára jellemző kőipart ma világszerte Szeleta-kultúrának nevezik. Igen jelentős az 1932. évi Suba-lyuk ásatás, ahol Dancza Jánossal megtalálták az itt élt neandervölgyi ember állkapcsát.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kadi%C4%87_Ottok%C3%A1r

1849. július 28.

Szemere Bertalan nagy napja

Forrás: Emberjogi Kalendárium, 2019.

„Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek, akit ugyan nem végeztek ki vagy vetettek börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.

Ez utóbbiról szólunk most bővebben is. Egyáltalán nem volt ezt könnyű letolni a t. Ház torkán, hiszen a magyar forradalom elkeseredett harcban állt a szerbekkel (rácokkal), románokkal (oláhokkal), horvátokkal és az erdélyi szászokkal is. A reguláris császári és cári erők mellett ezek az etnikai konfliktusok okozták a legnagyobb gondot a kormánynak és a lakosságnak. A szerb származású, de a magyar forradalom mellett testestül-lelkestül elkötelezett Damjanich János tábornok például mérgében arról beszélt, hogy szíve szerint kiirtaná az összes rácot, s ha végzett velünk, a biztonság kedvéért magát is lelőné…

Szemere teljesen más megközelítést ajánlott. Meglepő megértést mutatott a kormányellenes lázadókkal szemben: „Jól tudom, hogy a lázadott románok és rácok között vannak, kik a szegény személyes nagyravágyásoknak, önzéseknek áldozzák fel, de vannak, lehetnek, kik nemzetiségökre nézve a jövendő előtt aggódnak, és ezeket meg kell nyugtatnunk, miattuk s magunk miatt.” Az ő ajánlata az volt, hogy ki kell terjeszteni a jogokat a nemzetiségekre is, és itt már nem az egyéni jogokról, hanem a kollektív szabadságokról volt szó.

A forradalom végóráiban igen gyorsan ment a törvényalkotás, mégis jelentős politikai teljesítmény volt meggyőzni a képviselőket, hogy fogadják el Szemere javaslatát. Eleinte jobbról és balról is éles támadások érték. Néhány nappal korábban zárt ülésen tárgyalták a kérdést. Így írt erről Kossuthnak:

„Ma tanácskozmány volt a népfaj-békítések iránt. Én csináltam kettős javaslatot, egyik 4 pontból álló, melyben a nemzetgyűlés általánosan nyilatkozván, az ügyet utalja a kormányhoz; a másik 16 pontból álló, melyben nem a román, rác, hanem minden más ajkú népiségek nyelvi viszonya megállapíttatik. Az valami szörnyű a Háznak rövidlátása, politikai vaksága. A radikal párt bajnokai nyilatkoznak, mint 1832-ben, midőn a magyar volt minden, a rác, oláh csak nép. Jól szólt Batthyány, és én majd egy órai válaszomban élesen voltam kénytelen fellépni, melyben kimondom, hogy azon általánosságok, azon még mindig arisztokratikus-magyar felfogása a demokráciában más népiségek követeléseinek elveszti a nemzetet, és én kezemet mosom e politikától. Reménylem, nem szóltam süker nélkül, s a véleményeken jó nagyot csavarítottam.”

Így is történt, sikerült a „csavarítás”, az általános hangulat megfordult a Házban, és a határozat 80%-os többséget kapott. Szemere – aki már 1847-ben is republikánusnak tekintette magát – lesz az első a parlamentben, aki a forradalom vezéreszméi között emlegeti a nemzetiségi (kisebbségi) jogokat is.”

#emberijogikalendarium #emberijogok2019