VASS JUDIT
VILÁGPOLGÁR
szerettem volna
lenni
Rómában-Weimarban
honos
hol horizontot mérnek
tornyok templomok
az emberiség
és Pest-Buda tája
vagy éppen Széphalom
énekelni
Flavius dallamára
és néha még álmodom
Vass Judit oldala Posts
Marc Chagall (Moise Zaharovics Sagalov, másként Moishe Segal, oroszul: Марк Захарович Шагал, Мойше Хацкелевич Сегалов) (Vityebszk, Orosz Birodalom, 1887. július 7. – Saint-Paul-de-Vence, Franciaország, 1985. március 28.) orosz–zsidó származású honosított francia festőművész, a modern festészet egyik kiemelkedő alakja, a párizsi iskola tagja.
Apja heringkereskedő, anyja eladó volt Vityebszkben. Életének e szakaszára mint szegény, de boldog időszakra utal a későbbi műveiben. 1906-ban kezdett festészetet tanulni Jugyel Pen, egy helybeli művész keze alatt, majd néhány hónappal később, 1907-ben Szentpétervárra költözött és különböző iskolákban festészetet tanult. Nyikolaj Rörich (Николай Рерих) volt a mestere a Művészettámogatók Társaságának iskolájában, ahol találkozhatott minden festészeti iskola és stílus képviselőjével. 1908 és 1910 között Jelizaveta Zvanceva magániskolájában Leon Szamojlovics Bakszt volt a mestere.
1910-ig élt Szentpéterváron, ahol zsidók csak engedéllyel tartózkodhattak, egyszer egy rövid időre bebörtönözték. Rendszeresen visszalátogatott szülőfalujába, ahol 1909-ben megismerkedett későbbi feleségével, Bella Rosenfelddel, egy jómódú ékszerész lányával. 1910–1914 között támogatója, Makszim Moiszejevics Winawer ösztöndíjának köszönhetően Párizsban élt, a Montparnasse közelében. Barátja lett – többek között – Guillaume Apollinaire, Robert Delaunay és Fernand Léger. Részt vett a Sturm 1914-es berlini kiállításán, és azonnal ismert festővé vált. Visszatért Vityebszkbe, és 1915-ben feleségül vette menyasszonyát, Bellát, akitől 1916-ban lánya született, Ida.
Az első világháborúban katonáskodott. 1918-ban a Párizsból ismert Lunacsarszkij a Vityebszki kormányzóság művészeti ügyeinek népbiztosává nevezte ki. A politizálás nem tetszett neki, így 1919-ben már Moszkvában dolgozott, az Állami Zsidó Színháznál, majd 1923 őszén a családjával Párizsba költözött. 1937-ben megkapta a francia állampolgárságot. A német megszállás elől egy ideig Marseille-ben rejtőztek, majd Spanyolországon és Portugálián át Amerikába menekültek. 1941 és 1947 között New Yorkban élt.
1944. szeptember 2-án meghalt felesége, szeretett társa, alkotásainak visszatérő alakja. 1946-ban visszatért Európába, és 1949-ben a franciaországi Saint-Paul-de-Vence-ban telepedett le.
Életének ezen intenzív szakaszában újra felfedezte az élénk, vibráló, életteli színeket; az alkotásai témáit a szerelem és az életöröm adta. Ekkor kezdett el foglalkozni szobrászattal, kerámiával, üvegfestéssel. 1952-ben újra megnősült, felesége Valentina Brodsky lett. Többször utazott Görögországba és Izraelbe. 1960-ban alkotta a jeruzsálemi Hadassa egyetemi klinika zsinagógájának üvegablakát. Élete utolsó éveit Saint-Paul-de-Vence-ban töltötte. Itt halt meg, és itt is temették el. „ (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Marc_Chagall
Az egyik legnépszerűbb 20. századi német író.
ÉLETE
Lion Feuchtwanger nagypolgári családban nőtt fel, apja, Sigmund Feuchtwanger sikeres ortodox-zsidó margarin gyáros, anyja Johanna Feuchtwanger volt. Egyik testvére a jogász és újságíró Ludwig Feuchtwanger, másik testvére a szintén író Martin Feuchtwanger.
Az egyetemen történelmet, filozófiát és német irodalmat tanult Münchenben és Berlinben. Szüleitől ekkorra már eltávolodott. 1907-ben Berlinben doktorált Franz Munckernél Heinrich Heine Der Rabbi von Bacharach című művéből. 1908-ban saját kulturális magazint alapított Der Spiegel (nem azonos a ma is létező és azonos című folyóirattal) címmel, melynek első száma április 30-án jelent meg. Tizenöt szám és hat hónap után azonban anyagi nehézségei támadtak, és fuzionált a Siegfried Jacobsohn által alapított Die Schaubühne című lappal.
Feuchtwanger már 1918-ban felfedezte a fiatal Bertolt Brecht tehetségét, akivel élete végéig barátok maradtak. 1927-ben költözött Berlinbe, hogy Brechttel közösen dolgozhasson az epikus színház koncepcióján. 1932-ben már egy berlini villában lakott. 1
932-ben jelent meg a József-trilógia (Josephus-Trilogie) első része, A zsidó háború (Der jüdische Krieg). A zsidókra vonatkozó korlátozások miatt le kellett mondania a habilitációról. (Kivándorlása utána a müncheni egyetem 1933-ban megvonta tőle zsidó származása miatt a doktori címet, és hivatalosan csak 1952 novemberében rehabilitálta.)
1932 novemberében Londonba és az Amerikai Egyesült Államokba indult előadóesteket tartani. A német nemzetiszocialisták 1933. januári hatalomra kerülése lehetetlenné tette Németországba való visszatérését, hiszen zsidó származásán túl a nemzetiszocialisták egyik fő intellektuális ellenfele volt. Először Franciaországba, majd Amerikába menekült. Az 1933-as könyvégetés során az ő könyvei is a lángok martalékaivá váltak. A nácik megvonták állampolgárságát is.
1941-től haláláig Kaliforniában lakott, 1943 novemberétől az ún. Villa Aurorában. Könyvekből és filmjogokból származó jövedelmeinek köszönhetően mind egy villát, mind egy nagy könyvtárat fenn tudott tartani. Feuchtwanger 1944-ben alapító tagja volt a New York-i Aurora Kiadónak. McCarthy idején az amerikai hivatalok szemmel tartották mint baloldali értelmiségit.
Élete vége felé újra a zsidó témák felé fordult (Die Jüdin von Toledo), és helyeselte Izrael létrehozását. 1953-ban megkapta az NDK nemzeti irodalmi díját. Ott mint antifasiszta és kommunista szimpatizánst nagy becsben tartották, bár művének zsidó tartalmát gyakorlatilag szőnyeg alá söpörték.
1957-ben veserákot diagnosztizáltak nála. Több operáció után 1958 végén belső vérzések következtében elhunyt.
ÍRÓI MUNKÁSSÁGA
Írói tevékenysége elején szinte kizárólag színpadi műveket, kritikákat és drámákat írt. Sok regényében is használta a drámák jellegzetes felépítését, illetve a színművek párbeszédstílusát. 1920 után kezdett írni, és ezen munkáinak köszönheti írói hírnevét. Ez különösen azon regényeire igaz, amelyekkel a történelmi regény műfaját megújította, meglapozta. Regényeiben a német és zsidó történelmi események álltak a középpontban. Legsikeresebb regényei a Die Geschwister Oppermann és az Exil, amelyeket koruk fontos irodalmi dokumentumaiként tartják számon.
Feuchtwanger néhány színházi sikere után a történelmi regény műfajára összpontosított. Legsikeresebb regénye a Jud Süß (A zsidó háború) volt (1921–22-ben írta, 1925-ben jelent meg), amely már 1926-ban nemzetközi sikert aratott, pedig Feuchtwanger sokáig hiába keresett kiadót az írásnak. Az antiszemita téma nem tűnt népszerűnek. Második nagy sikere a Die hässliche Herzogin Margarete Maultasch (Margarete Maultasch csúnya hercegnő) volt.
Feuchtwanger a kozmopolitizmus híve volt, a zsidó nacionalizmust elutasította. Másrészt viszont kritizálta a marxista történelmi materializmust is. A fejlődésben hitt, melynek motorjaként a haladó intellektuálist látta. Feuchtwanger már korán éleslátóan felismerte az NSDAP és Hitler valódi célját. Nagyon pontosan rajzolta meg az 1920-as évek fasiszta korszakának alakjait az 1930-ban megjelent Erfolg (Siker) című regényében, amelynek Rupert Kutznersében könnyen felismerhető Hitler személye.
Közismert regénye az 1947-48-ban írt „Rókák a szőlőben” (németül: Die Füchse im Weinberg, angolul: Foxes in the Vineyard; egyéb címe németül: Waffen für Amerika, magyarul: Fegyvert Amerikának, angolul: Proud Destiny) a francia felvilágosodás és Amerika szabadságharcának korát eleveníti fel. A cselekmény 1776-ban kezdődik Párizsban, a főbb szereplők Pierre Beaumarchais és Benjamin Franklin.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lion_Feuchtwanger
VASS JUDIT
TÚL
jón és rosszon
isten se jön
hogy új lapot osszon
ez itt a szerencsejáték
vége
nézz fel az égő égre
tűz a nap
sosem volt még
biztosabb a lap
nyerésre áll
egy arasznyi lét
és nem nem int
sietésre
se kezdete se vége
csak lenni
mint fű-fa élő
nem várni míg a felhő
esőt hoz végre
enyhét a még élők
végtelen seregére
szerencse fel
innen és túl
tátongva vár
a semmi mélye
jó volt itt lenni
esni hasra kétségbe
botladoza járni-kelni
nem oszt lapot
már az isteni senki
rakj ki egy passziánszot
itt a véletlen játszott
az voltál magad is
mag és virág marad itt
csak a mi nincs
annak van bokra
könyökölj hallgass
nil humanum ad astra
ÉLETE
Jean de Saint Exupéry vikomt és Marie Boyer de Fonscolombe harmadik gyermekeként született, egy régi vidéki nemesi családban. Őseik, a középkorban birtokolták az akvitániai Saint-Exupéry falut, ami ma Gironde megyében van, és innen származik elnevezésük is.
Miután az előkészítő iskolában megbukott a záróvizsgán, az École des Beaux-Arts-ra iratkozott be, hogy építészetet tanuljon. 1921-ben megkezdte katonai szolgálatát, és Strasbourgba küldték pilótakiképzésre. A következő évben megszerezte a pilótaengedélyt, és áthelyeztette magát a légierőhöz.
Eljegyzést is kötött egy fiatal, nemesi származású hölggyel, Louise Lévêque de Vilmorinnal, akinek szintúgy voltak írói ambíciói. A menyasszony és annak családja tiltakozása miatt kilépett a hadseregből, Párizsban telepedett le, és irodai munkát végzett. 1926-ban ismét repülni kezdett, amikor a Vilmorin lánnyal zátonyra futott a kapcsolata, és felbontották az eljegyzést.
A nemzetközi postajáratok egyik úttörője volt abban az időben, amikor a műszeres felszereltség még kezdetleges volt, és a pilóták inkább az ösztöneikre hagyatkozva repültek. Később az író arra panaszkodott, hogy azok, akik a sokkal fejlettebb légierőnél repültek, inkább könyvelőkhöz, semmint pilótákhoz hasonlítanak. A Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott.
Első meséje, a L’Aviateur (A pilóta) a Le Navire d’argent c. lapban jelent meg. 1928-ban adta ki első könyvét Courrier Sud (A déli futárgép – Postajárat délről) címen. Átkerült a Casablanca–Dakar útvonalra, majd a Cape Juby repülőtér igazgatója lett a Nyugat-Szaharában. 1929-ben Dél-Amerikába költözött, ahol az Aeroposta Argentina Company igazgatójává nevezték ki.
1931-ben jelent meg a Vol de Nuit (Éjszakai repülés), amellyel elnyerte a Femina-díjat.
1931-ben feleségül vette Consuelo Suncín Sandoval Zeceñát, az egyszer elvált, egyszer pedig megözvegyült salvadori írónőt. Hamar beleszeretett a nyughatatlan természetű ifjú hölgybe, aki egyúttal nagyon bohém volt és fogékony a művészetekre. Saint-Exupérynek ő lett a múzsája és egyúttal szorongásainak forrása is. Házasságukat április 22-én kötötték, azonban mindkét fél családja igen rosszallta, mindannyian a másik szeszélyeit és zavaros ügyeit kifogásolták. Saint-Exupéry igyekezett mindenben a felesége kedvében járni, mondhatni egészen elkényeztette. Mindketten kezdeményeztek házasságon kívüli viszonyokat, de ennek oka többek között az volt, hogy a férfi gyakran repült, sokat volt távol, mivel postai küldeményeket szállított, s ez a szenvedélyes és romantikus lelkű Consuelónak nehezére esett. Antoine sem tudta jól viselni felesége hiányát, két nővel való viszonya is említést érdemel, amelyeket írásaiban be is ismer: az egyik, a férjes Hélène de Vogüé-vel (szül. Jaunez), akit Nellynek nevezett leveleiben, illetve egy Madame de B. nevezetű hölggyel, akinek személyét az író sem tisztázta emlékirataiban.
A második világháború kezdetéig folytatta az írást és repülést. A háború alatt először a francia felderítőknél szolgált. Később New Yorkba szökött, és 1942-ben egy darabig Québecben lakott. Egy idő után visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon.
ELTŰNÉSE ÉS HALÁLA
44 éves korában, visszavonulása előtt még egy utolsó küldetést vállalt: adatokat kellett gyűjtenie egy Rhône-völgyi német alakulatról. 1944. július 31-én éjjel indult el, de soha nem tért vissza. Augusztus 1-jén délben egy asszony állítólag egy szerencsétlenül járt repülőgépet látott a Carqueiranne-öböl közelében. Néhány nappal később találtak egy francia egyenruhát viselő holttestet, akit szeptemberben Carqueiranne-ban temettek el.
1998-ban egy halász Marseille-től délre, Riou szigete mellett talált valamit az óceánban, amit Saint-Exupéry ezüst karláncának véltek. Először tévesnek minősítették a hírt, de később bebizonyosodott, hogy a lánc tényleg az íróé volt: rá volt vésve a felesége és a kiadója neve.
2008 márciusában közzétették, hogy egy Luc Vanrell nevű búvár, aki 2000-ben megtalálta Saint-Exupéry gépének roncsait, hatévi munkával kiderítette, hogy Horst Rippert egykori német vadászpilóta, a ZDF későbbi népszerű sportriportere lőtte le annak idején az író repülőgépét. Az akkor 88 éves német is csak ekkor értesült arról, hogy ki ült a gépen, és sajnálkozását fejezte ki. Ennek azonban teljesen ellentmondanak a német légierő feljegyzései, mivel 1944. július 31-ei dátummal a mediterrán térségben semmilyen repülőgépet nem lőttek le. Ráadásul egy másik német veterán, Robert Heichele is azt vallotta, hogy ő lőtte le Saint-Exupéry repülőgépét.
2000-ben Marseille partjainál megtalálták és 2003 októberében ki is emelték Saint-Exupéry repülőgépének maradványait. 2004. április 7-én egy francia kutatócsoport igazolta, hogy az a Lockheed P–38-roncs, amellyel az író repült. Mivel valószínűtlenek maradtak Heichele és Rippert állításai, ugyanakkor a repülőgépen egyáltalán nem volt fegyver okozta találat nyoma, ezért nem tudták továbbra sem tisztázni a baleset okát. Csak annyi volt bizonyos, hogy Carqueiranne temetőjében tényleg az író holttestét helyezték örök nyugalomra. Egyesek valószínűnek tartják, hogy a szerencsétlenséget műszaki hiba okozta. Néhányan viszont úgy vélték, hogy Saint-Exupéry öngyilkosságot követett el, mivel ebben az időszakban alkoholizmussal és depresszióval küszködött. Saint-Exupéry 1944-ben bírálni kezdte Charles de Gaulle-t, mire a de Gaulle-pártiak német kollaborációval kezdték gyanúsítani, emiatt többeket szembefordítottak vele. Az árulás vádja lelkileg nagyon megviselte az írót.
A másik alternatíva Saint-Exupéry egészségi állapota. 43 évesen továbbra is folytatta a katonai szolgálatot, noha a katonai szabályzat ebben a korban már nem tette volna lehetővé a bevetését. Dohányosként is szívproblémái adódtak több alkalommal, nem kizárt tehát az sem, hogy repülés közben rosszul lett, ez pedig elvezetett a tragédiához.
Epilógus
Eltűnése előtt Consuelo és Antoine egy közös emlékiratot állított össze A rózsa története címmel. A kéziratot egy kis ládikó őrizte otthonukban, amelyet csak 1979-ben fedeztek fel, Consuelo halála után nem sokkal, a padlás egyik sarkában. 2000-ben publikálták és azóta több mint 16 nyelvre lefordították.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Antoine_de_Saint-Exup%C3%A9ry
Jean-Jacques Rousseau (Genf, 1712. június 28. – Ermenonville, Francia Királyság, 1778. július 2.), svájci francia felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző. Politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra és az utókorra egyaránt. Radikális és forradalmi munkássága főművének, A társadalmi szerződésnek egyik legismertebb sorával is jellemezhető: „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.”
A megözvegyült (apja) órásmester sajátos módon nevelte a fiát: a Vallomásokban olvashatjuk, hogy éjszakákon át olvasták – részben az édesanyjától maradt regényeket, részben klasszikus görög-római regéket, történetírókat. Az ifjú Rousseau-ra különös hatást gyakorolt Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve, melynek példatára az érett morálfilozófus számára is forrás volt.
Rousseau tízéves volt, amikor apjának el kellett menekülnie Genfből: polgári öntudatból párbajra hívott ki egy nemes kapitányt, melynek következményeként száműzték. Elhagyta Genfet és Torinóba ment, ahol koszt és kvártély fejében katolizált.
A katolikus kollégiumból a katekizmus elsajátításával és némi homoszexuális erőszak tapasztalatával került Madame Warensnak, a frissen katolizált ifjak pártfogójának a házába. Madame Warens – Rousseau leírása szerint – szép és fiatalos özvegy hírében állott, aki nem idegenkedett a hozzákerülő fiatalemberek (akár kertész, akár inas) testi közeledésétől. Rousseau a nálánál jóval idősebb Madame Warenssal, 1740-ig folytatott szerelmi viszonyt. E tíz esztendő alatt tanulta ki a zenetanárság, kottaírás mesterségét, valamint végigolvasta a 17–18. század ismert filozófusait: John Locke, Malebranche, Leibniz, Descartes, Voltaire, Fontenelle műveit.
1741-ben Rousseau Párizsba ment. „Jogos panaszaim hiábavalósága a méltatlankodás csíráját hagyta a lelkemben ostoba állami intézmények ellen, amelyek az igazi közjót és a valódi igazságot mindig feláldozzák valami látszólagos, de valójában mindent leromboló rendnek, amely egyebet sem tesz, csak a közhatalom segítségével szentesíti a gyengék elnyomását és az erősek igazságtalanságát.”
Ugyanekkor ismerkedett meg Thérèse Levasseur nevű szobalánnyal, akivel – számos félrelépés közepette – élete végéig együtt élt. Öt közös gyermekük született, akiket kivétel nélkül lelencházba adtak. Thérèse állítólag nagyon csúnya lány volt, emellett sem írni, sem olvasni nem tudott, Rousseau pedig a vallomásokban azt írta, hogy soha nem is volt szerelmes belé. Kapcsolatuk alatt Thérèse rákapott az ivásra és gyakran megcsalta Rousseau-t. Bár soha nem házasodtak össze, Rousseau úgy bánt vele, mint hitvesével; előkelő ismerőseitől is elvárta, hogy megismerjék és elfogadják Thérèse-t.
Rousseau alapvető különbséget látott a társadalom és az emberi természet között. Szerinte az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja. A társadalmat mesterségesnek látta és úgy tartotta, hogy a társadalom fejlődése az emberi jólét ellen hat, különös tekintettel a társadalmi egymásrautaltságra.
Rousseau egyik legfontosabb munkája A társadalmi szerződés, amely meghúzza a törvényes politikai hatalom határvonalait. Megjelenése után szinte azonnal az elvont politikai gondolkodás egyik legnagyobb hatású munkájává vált.
Egyik korábbi munkájában, az „Értekezés az egyenlőtlenségről” című műben Rousseau megállapította, hogy a természet állama jog és erkölcs nélkül érzéketlenné és torzzá válik, amely ponton az emberiség vagy jogi intézményeket teremt vagy elpusztul. A természeti törvények elkorcsosulása során az emberek gyakran versenybe bocsátkoznak társaikkal, míg növekvő mértékben függővé is válnak tőlük. Ez a kettős nyomás egyszerre fenyegeti túlélésüket és szabadságukat.
Rousseau szerint ugyanakkor a társadalmi szerződésben foglalt összefogással és a természetes jogok követelésének megszüntetésével az egyének egyszerre megvédhetik magukat és szabadok is maradhatnak. Állítása szerint ez az általános akarat tekintélyének való behódolás eredménye, ami az egyén számára lehetővé teszi, hogy ne játsszon alárendelt szerepet mások szándékának, egyúttal biztosítja, hogy mégis engedelmeskedjen, mert mindannyian beleszólhatnak a törvénykezésbe.
Rousseau ezt úgy valósítaná meg, hogy élesen megkülönbözteti a szuverenitást a kormánytól, amit az általános akarat befogadása és érvényesítése mozgat, de a polgárok egy kisebb csoportjából tevődik össze. A szuverenitásnak a nép kezében kellene lennie, azt képviselőgyűléseken kellene gyakorolnia, így a hatalom valóban a népet képviselné, tőlük függene, bármikor visszahívhatnák választott vezetőiket.
Rousseau javaslatai utópikusak, hiszen kétséges, hogy a polgárok valóban tudnák-e egyszerre érvényesíteni a közakaratot, egyúttal biztosítani az egyén függetlenségét. Máshol ellentmondásos az elmélet, egyszerre ad jogokat a népnek a felkelésre és a hatalomnak, hogy a közakarat nevében terrort alkalmazzon polgáraival szemben, ha azok ellenszegülnek. A Jakobinus diktatúra idején kísérletet tettek rá, de vita tárgyát képezi, hogy Rousseau ideális állama valóban működne-e egy nagyobb társadalomban.
Az oktatásról alkotott nézeteit Rousseau a saját magáról mintázott Emilnevű fiú növekedését végigkísérő, félig kitalált művében foglalja össze. A fiút vidéki környezetbe helyezi, ahol szerinte az emberek természetesebben viselkednek, mint a városban, ahol testileg és szellemileg csak rossz tulajdonságokat lehet tanulni. Az oktatás célja Rousseau szerint az életre való nevelés, amit egy nevelő úgy tud teljesíteni, hogy rámutat a helyes útra.
Szerinte a gyermek növekedése három szakaszra bomlik, melyek közül az első 12 éves korig tart, amikor a tervezés és az összetett gondolkodás még nem alakul ki és a gyermek ösztönei szerint él, mint az állatok. A második 12-től 15 éves korig tart, amikor az okság kezd kifejlődni, majd a harmadik szakasz 15 éves kortól kezdődik, amikor a gyerek felnőtté válik. Ekkor Emil talál egy fiatal nőt, aki kiegészíti őt.
A könyv Rousseau egészséges életről alkotott eszményén alapul, miszerint a fiúnak ki kell dolgoznia társadalmi ösztöneit, és meg kell ismernie a csapongó egyénieskedés nagyvárosi útjait. Fontosnak tartotta az apa szerepét a nevelésben – nézeteinek viszont ellentmond, hogy öt saját gyermekét lelencházba adta, lemondva a nevelésükről.
Rousseau a különböző politikai irányvonalak ideális referenciájává vált. Szinte minden forradalmár hivatkozott a Rousseau-i gondolatokra (Maximilien de Robespierre, Manon Roland, sőt Charlotte Corday is Rousseau csodálója volt). A kommunista Gracchus Babeufre is nagy hatást tett filozófiája.
Rousseau nézetei hatottak a francia forradalomra, a nép a szuverenitását inkább képviselők útján gyakorolta, mint közvetlenül. Rousseau vitatta, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság biztosítása az államon belül a többségi akaratra való tekintet nélkül jöjjön létre (ld. demokrácia).
Rousseau egyike volt azoknak, akik komolyan támadták a magántulajdon intézményét, emiatt gyakran tartják a szocializmus előfutárának is. Az Értekezés a politikai gazdaságtanról és A Korzikai alkotmány tervezete c. műveiben javaslatokat tett arra, hogy ne alakulhassanak ki túl nagy vagyoni különbségek. A 20. századi szocalista országokban megvalósították a filozófusnak ezt a gondolatát. Rousseau nem azt követelte, hogy minden ember egyenlő mértékben részesüljön a közösség vagyonából, hanem azt, hogy korlátozzák a pénz politikát befolyásoló hatalmát, és így megakadályozhatják, hogy a demokrácia plutokráciává degenerálódjon. A szabadság nevében szólalt fel Rousseau a gazdagok uralma és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.
Rousseau eszméi az oktatásról hatást gyakoroltak a modern oktatási elméletekre. Az Emile-ben megkülönbözteti az egészséges és a „haszontalan” béna gyerekeket. Szerinte csak egészséges gyerek lehet bármilyen oktatás jutalmazott tárgya. Elenyészőnek tartja a könyvolvasás fontosságát és javasolja, hogy a helyes érzelmeket az értelem kialakulása előtt meg kell tanítani a gyereknek. A tanulásban különös hangsúlyt helyez a tapasztalásra.
Fő műveiben Rousseau a természetet a vadember államaként azonosítja. Később a természetet a folyamat spontaneitásának felismeréséhez használja, melynek során az ember énközpontú, ösztön alapú szerepét kiépíti a világban. A természet ezáltal az ember jellemében belsőséget és becsületességet fejez ki ellentétben a társadalom által az előremutató felszabadítás nevében hidegszívű brutalitással hozzátett bebörtönzéssel és rabszolgasággal.
Ennélfogva a természetbe való visszatérés jelenti azt, hogy az ember természeti folyamatok hatalma alá kerül, kívül a társadalom elnyomó kötelékeitől és a civilizáció előítéleteitől. Ez a gondolat tette Rousseau-t a felvilágosodás és a romanticizmus egyik fontos személyiségévé.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jean-Jacques_Rousseau
Feltehetően ő volt az első magyar, aki körbeutazta a Földet.
A világon elsőként jutott Oroszországból a Karakorumon és Himaláján át Indiába.
Görgényszentimrei primor Berzenczey László (Kolozsvár, 1820. június 26. – Budapest, 1884. november 14.) politikus, az 1848–49-es szabadságharcban kormánybiztos, utazó, őshazakutató.
Jómódú nemesi családban született. Székelyudvarhelyen végzett jogi tanulmányok után, 1840-ben Marosvásárhelyen táblai írnokként lépett állami szolgálatba. Lelkes híve volt az erdélyi politikai és társadalmi változásoknak, elsősorban a székelyföldi jobbágyság felszabadításának és Erdély Magyarországgal való uniójának. Az 1847-es rendi országgyűlésen Marosszék követeként, majd az első népképviseleti országgyűlésen Marosszék választott képviselőjeként vett részt.
Kossuth kormánybiztosaként
Az országgyűlésen Kossuth Lajos politikájának lelkes támogatója volt és többször szót emelt a székelyek érdekében, ezért 1848. augusztus 17-én Kossuth Lajos székelyföldi kormánybiztossá nevezte ki és egy székely könnyűlovas-sereg toborzásával bízta meg. Berzenczey László katonai tanácsadója, Gál Sándor lett. Az ő és zabolai Mikes Kelemen közreműködésével megszervezte a Kossuth-huszároknak nevezett lovascsapatot. Végül a 15. huszárezred néven szerepelt.
Az őszi erdélyi események hatására október 1-jén székely nemzetgyűlést hívott össze Agyagfalvára, amelyen október 16-án hatvanezer székely jelent meg. A gyűlésen – többségében Berzenczey javaslatára – számos nagy jelentőségű döntés született, többek között ennek nyomán alakult meg október 20-án Sombory Sándor ezredes vezetésével az önálló székely haderő, amely a magyar szabadságharc mellett fogott fegyvert.
A világosi fegyverletétel után
A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosott, majd külföldre szökött és csatlakozott Kossuth Lajoshoz. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte és jelképesen fel is akasztották.
1851-ben Kossuthtal együtt az Amerikai Egyesült Államokba utazott, majd az amerikai magyarok segítségével San Franciscon keresztül Kelet-Ázsiába ment. Célja a magyarok őshazájának és az Ázsiában élő magyarokkal rokon népek felkutatása volt. Berzenczey nagyapja Kőrösi Csoma Sándor egyik támogatója volt, innen eredt a magyarok őshazája iránti érdeklődése, előképzettség nélkül és hiányos nyelvtudással azonban nem tudott eredményt elérni. Hongkongban hallott egy Tibetben élő lovasnomád népről, akikről feltételezte, hogy rokonságban állnak a magyarsággal. Tervezett tibeti utazását azonban a kínai hatóságok megtiltották, így Bombayba, onnan Londonba, majd Jersey szigetére utazott.
1853-ban a törökök oldalán részt vett a krími háborúban, majd Burszában telepedett le. 1862-ben hazatért, és az osztrák hatóságok Klagenfurtba internálták. A kiegyezés után ismét országgyűlési képviselő lett, de hamar kiábrándult a politikából és 1873-ban ismét ázsiai útra indult. Rendkívüli nélkülözések között utazott Szentpétervárra, az Uralon át Szibériába, majd onnan Indiába
Halála
Indiai útjának célját második utazásakor sem sikerült elérnie, rövidesen hazatért. Kudarcai következtében súlyos beteg lett, elméje elborult, ebben szerepet játszottak családi és anyagi gondjai is. Élete hátralévő részében hosszú időt töltött a lipótmezei elmegyógyintézetben.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Berzenczey_L%C3%A1szl%C3%B3
JELENTŐSÉGE
Nemzetközi tekintélyű, magyar természetkutató, zoológus (ornitológus, ichtiológus), néprajzkutató, régész és politikus.
A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős, és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Herman”.
…
Nem volt diplomája, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplője.
Az autodidakta tudós gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért, további jelentős művei A magyar halászat könyve I–II. és a Magyarország pók-faunája I–III. kötetek.
Újságíróként és országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt, és Kossuth Lajos eszmei világát követte. Élete végéig Kossuth Lajos híve maradt, akit később többször meglátogatott torinói száműzetésében.
Politikusként is szót emelt a természettudományi ismeretek terjesztéséért, mert elvei szerint a természetben felismert harmónia segíthet jobbá tenni a társadalmat.
Nevéhez fűződik a magyar őskőkorszak-kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén.
Termékeny természetrajzi írói munkássága mellett mint tudományszervező is jeleskedett, hiszen 1877-ben alapította, és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, továbbá 1893-ban alapította és haláláig szerkesztette a ma is megjelenő Aquila madártani folyóiratot.
Közzétett tanulmányai közül több mind a mai napig forrásként is használható. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd később elnöke.
…
Munkásságával hazai ismertsége mellett nemzetközi hírnevet is szerzett és 1900-BAN MEGKAPTA a FRANCIA BECSÜLETRENDET.
Az 1880-as évektől kezdett behatóbban foglalkozni a tudományos madártannal, az ornitológiával. ….
A madárvonulások megfigyelését még az Erdélyi Múzeum munkatársaként kezdte. Ehhez adott nagy segítséget az, hogy Cornelius Mortensen dán ornitológus 1899-ben bevezette a madárgyűrűzést. A Magyar Ornitológiai Központ munkatársai 1908-ban a világon harmadikként kezdtek el szervezett gyűrűzéseket végezni.
…
POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSA
Kolozsváron lett először a politikai élet fontos szereplője. Akkoriban többször előfordult, hogy a kolozsváriak a kormánypárt ellen tüntetéseken adtak hangot nemtetszésüknek. 1869-ben és 1872-ben az összesereglett külvárosi nép már majdnem a hadsereg szuronyainak ment. Herman Ottó kiváló szónoki tehetségével meggyőzte őket az értelmetlen harcról, és neki köszönhetően inkább hazamentek a tüntetők. Ezekben az időkben lett a Magyar Polgár főmunkatársa, és benne volt a dolgok sűrűjében, hisz a nyomda udvarában lakott. Délelőtt újságot szerkesztett, míg délután, ha maradt ideje, bogarászott.
1879 és 1886 között az Országgyűlés munkájában függetlenségi párti képviselőként vett részt.
[A vadgalambpör: Gyulai Pál költő, nagy kritikus, egyetemi tanár és a Főrendiház tagja, aki jó barátja volt Görgei Artúrnak, és már csak ezért is éles ellentétben állt a Kossuth személyes barátai közé tartozó Hermannal. 1887-ben Az erdei lak címmel verset írt a Budapesti Szemlében, melynek első két versszaka így hangzott:
Kies völgy, a Bükk tövén,
Egy kis házban tanyázom én,
Mohos sziklák, erdők védik,
Bár lakhatnám itt mindétig.
Csendes hely, csak a patak zúg,
Erdőn csak a vadgalamb búg,
Reggel ébreszt, este ringat,
Világ zaja ide nem hat.
Herman Ottó nem tűrte el, hogy Gyulai valótlant állítson, ezért kemény hangvételű írása így replikált a Budapesti Hírlap hasábjain: „Gyulai a Hámorban ott is megbúgatja a vadgalambot, ahol nincsen; mert nem is lehet… Itt az Alsóhámorban pedig a vadgalamb elő nem fordul, tehát nem is búg s így reggel se ébreszthette, este se ringathatta Gyulait.” ]
EMLÉKEZETE
Számos forrásértékű természettudományi tanulmány készítője, hagyatéka összesen 5940 oldalt tesz ki. 14 könyve jelent meg, emellett mintegy 1140 cikket, tanulmányt, előadást is publikált, 36 új pókfajt írt le. Napjainkban számos iskola, egyesület viseli a nevét. A Herman Ottó-barlang Miskolctól nyugatra, a Szinva patak völgyében található. Róla nevezték el Baranya megyében az Orfűi tórendszer harmadik tagját, az a Herman Ottó-tó. Róla neveztek el egy csipkéspoloskafajt, a Lasiacantha hermanit (Vásárhelyi, 1977). Budapest II. kerületében utcát neveztek el róla, és ebben az utcában található az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete.
1890-ben épült egykori lillafüredi háza (amit ő Pele-laknak nevezett) egy darabig a nevét viselő turistaház, ma Herman Ottó Emlékház néven két állandó kiállításnak ad otthont. Az egyik a tudós életét mutatja be, a másik a Bükk-vidék élővilágát. (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Herman_Ott%C3%B3
A publikációk alapján valószínűsíthető, hogy Orsós volt a világon az első kutató, aki klónt állított elő differenciálatlan szövetekből. (Ezeket a kísérleteit anatómiai fotókkal is bizonyította).
Orsós kutatási eredményeit többen is méltatták, Frenyó Vilmos „Fehérköpenyes rabszolgák ” könyvében, a Természettudományi Társulat akkori titkára, Rapaics Raymund pedig a „Növényi szervek és szövetek tenyésztése ” című tanulmányában, Ebben a tanulmányban a következőt írta: „Orsós szervképző tényezővel fejlesztett karalábé növénykét leválasztott a tenyésztett szövetről, cserépbe ültette, ahol rendszeres fejlődésnek indult … Orsós azt is megfigyelte szövettenyészeteiben, hogy a karalábé darabka más felületein kallusz képződik. A kalluszt sikerült különválasztani a karalábé szövetektől és magában tovább tenyészteni. E kallusz-tenyészetekkel azonban nem foglalkozhatott tovább korai halála miatt. Ahol Orsós abbahagyta, ott fogta meg a problémát White ”(Rapaics, 1941).
Kutatási területe a sebhormon volt, majd az organizációs és szövettani problémákat kutatta. Orsós Ottó Haberlandt munkájának magyarországi folytatója volt.
Kutatásaiban elsőként a Haberlandt által 1922-ben összefoglalt sebhormon kérdést vizsgálta. Karalábé gumókból kimetszett szövetkockák felhasználásával Petri-csészékben agarral gélesített steril táptalajon nevelt, többfunkciós, in vitro kalluszindukciós, valamint szervregenerációs modellt dolgozott ki. Megállapította, hogy a Haberlandt által feltételezett „sebhormon ” és az ún.„lepton ”esetleg a tirozin lehet (1936-ban publikálta).
Következő lépésként a karalábé gumó présnedvéből kémiai úton tisztítással „szerképző” -extraktumokat állított elő. Ezeket steril táptalajhoz adta, majd a karalábé gumó-kockák in vitro organogenezisét, és rizogenezisét külön-külön tudta irányítani. Ezeket szövettani vizsgálatokkal követte nyomon és dokumentálta.
Fontos megállapítása volt, hogy a hajtásképző faktorok elkülöníthetőek a gyökérképződést és a sejtosztódást előidéző anyagoktól, és a tápanyagoktól .
Módosított táptalajt alkalmazott, az anyaszövetről leválasztott in vitro folyamatosan növő tiszta kallusztenyészetet állított elő (1938-as publikációja). Fontos információ még az is, hogy a hajtásregenerációt és gyökeresedést követően teljes növényt is felnevelt. Eredményeit 1938-ban publikálta a XXII. Berlini Kertészeti Világkongresszuson francia nyelven („La question des substances organogénes”)
Halála
A hivatalos változat szerint a fasizmus eszméjének közvetlen megjelenése miatt öngyilkosságba menekült 1939. szeptember 1-jén (a halotti bizonyítvány szerint szeptember 3-án) 28 évesen, a balatonföldvári sétányon. Temetése szeptember 5-én volt Kőröshegyen. Sírhelyére egyik fiatal pályatársa, Frenyó Vilmos a helyi bognárműhelyben saját maga által faragott keresztje került. A temetőt 1945-ben és 1956-ban szovjet harckocsik szétdúlták. A kereszt sokáig még a síron állt, míg el nem korhadt. Mind a temető, mind a sír elhagyatott.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ors%C3%B3s_Ott%C3%B3
Erdőbaktai BAKTAY ERVIN festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító.
A budapesti Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az első világháborúban a fronton szolgált.
Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek közreadása útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az ottani vallásokat és kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma egykori tartózkodási helyeit és emlékeit. 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1931 eleje körül előbb a kismarosi szigeten, majd Verőcén, a római romokkal szemben alapított „indián törzset és tábort”, amely 1963. május 7-én bekövetkezett halála után is fennmaradt…
1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában: egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akiket meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra, 1956-ban. … Nyugalomba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Baktay_Ervin