VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÍRT NOVELLA
TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL
Ma együtt kávéztam Karinthyval a Hadikban. Egyszer csak ott termett az asztalomnál pizsamában, kötéssel a fején.
− Megengedi, asszonyom? – és a székre mutatott.
Ja, hogy ez egy abszurd, gondoltam és bólintottam.
− Hát persze, csak meg ne kérdezze mi van a repülőgéppel és a büszke és szabad Magyarországgal!
− Nagyon kedves − szólt és leült – de én mást akarok kérdezni : Mi az a masina, amin pötyögni tetszik?
− Ez a laptopom. Tudja, olyan, mint egy írógép, csak nem kell hozzá papír.
− Megnézhetem, asszonyom?
− Ó hogyne.
Elé toltam, de előbb elmentettem, amit éppen írtam. Nyitottam neki egy új Word dokumentumot.
− Tessék, próbálja ki. Nem kell sort váltani, magától csinálja.
− Köszönöm, asszonyom!
Pötyögni kezdett, én pedig számolni: kötés van a fején, még pizsamában, tehát maximum egy hónapja lehetett a koponyaműtét, mikor is volt, kikeresem a neten, ergó most 49 éves, tehát 10 évvel fiatalabb nálam, két év múlva meg fog halni.
− Jaj, melléütöttem. – szólt.
− Sebaj− mondom, és megmutatom, hogyan kell törölni.
Mint egy viháncoló gyerek, úgy örült neki.
− Fenomenális, kérem! Ki gyártja?
− Ó, hát sokan.
− Csak azért kérdezem, mert tökéletesíteni lehetne azzal, hogy mondja is, amit gépelek.
− Már azt is tudja – mondom megdicsőülten.
− Á! Mit kell hozzá megnyomni?
− Ja, ez a típus azt nem tudja. Tudja, az nagyon drága.
Megszólalt a mobilom, mikor beszélni kezdtem bele, leesett az álla:
− Önnek van okostelefonja?
− Bocsánat −kérdeztem – de hát ezt honnan tudja? Aztán eszembe jut, hogy ez egy abszurd, tehát semmi értelme a kérdésnek. Tudja, és kész. – Egyébként hogy van, Mester?
− Jaj, kérem, ne használja ezt a szót! Az igaz, hogy én vagyok az egyetlen zseni, de mester…ugyan, kérem! Megengedné, hogy az okosán felhívjam Arankát?
− Tessék – mondom hüledezve. Beszélni kez. – De hát a szám – kérdezem.
− Ó, arra nincs szükség! Aranka, drága, Boga üzeni, hogy nincs itthon elég cukor, legyen szíves venni, a fiaink pedig azt, hogy siessen haza, mert az apósának gyereke született.
− Na de…Karinthy úr…Ön úgy rácsodálkozott a laptopomra…a mobilt meg olyan otthonosan használja.
− Ó, van nekem is, csak otthon hagytam.
− Esetleg megkérdezhetném, mit üzen a mai magyaroknak?
Int a pincérnek: Fizetnék! A pincér odanyújt egy papírt, Karinthy aláírja. Nem is fogyasztott.
− Fizetem a hölgy kávéját. Mit üzenek? Azt hogy: nana.
− De hát ezt 1919-ben üzente Kun Bélának…
− Ne mondja! Annak már 102 éve. Hogy repül az idő…
Kedvesen bólintott, és a Bartókon felszállt a 49-es villamosra.
