„Mit nevettek? Magatokon nevettek!”
(Gogol: A revizor)
„Nyikolaj Vasziljevics Gogol (orosz nyelven: Николай Васильевич Гоголь, Szorocsinci, 1809. április 1. – Moszkva, 1852. március 4.) ukrán származású orosz író. Az orosz irodalom klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja…
1828-ban elvégezte a líceumot. Ez lehetőséget adott arra, hogy hivatalnoki állást vállaljon. Az unalmas ukrajnai kisvárosi élet és az iskola egyre fojtóbb kötöttségei után végre ajánlólevéllel zsebében a fővárosba utazhatott.
… Közben neves irodalmárokkal ismerkedett meg, köztük … 1831 májusában pedig Puskinnal, akit régóta csodált, és aki segítette írói kibontakozását…Gogol ekkorra már a főváros irodalmi életének ismert és elfogadott alakja lett…. Mindenütt jelentős íróként fogadták, műveiből tartott felolvasásaival, humorával, parodizáló tehetségével rendre elismerést aratott.
Egy ideig mégis úgy látszott, hogy tudományos pályára lép: barátai segítségével 1834-ben a pétervári egyetem történelem tanszékének tanárává nevezték ki. Egy évvel később azonban lemondott és nem is lépett többé állami szolgálatba. Közben intenzíven dolgozott.
1835-ben Gogol színdarab írásával is próbálkozott… Legnagyobb, ma már klasszikusnak számító színműve, A revizor 1836 tavaszán készült el… Hogy a cenzúrát megkerüljék, Gogol pártfogói a kész művet eljuttatták a cárhoz, így az előadásra és a kinyomtatásra maga a cár adott engedélyt. A vidéki orosz kisváros urait kipellengérező, vígjátéki fordulatokban bővelkedő színmű bemutatóját 1836 áprilisában tartották meg Pétervárott. Az előadást maga I. Miklós cár is megtekintette, aki állítólag nagyon jól érezte magát az előadás alatt. Moszkvában május végén mutatták be a színművet.
Gogolt a bemutató sikere csalódással töltötte el, ő ugyanis nem bohózati tréfának szánta, hanem változásra felhívó, jobbító szándékkal írta a darabot. Ráadásul a bemutató utáni kritikák elutasítóan, kifejezett ellenérzéssel fogadták, az írót ez még inkább elkeserítette. Alig két héttel a május végi moszkvai bemutató után elhagyta Oroszországot.
Németországba, majd Svájcba utazott, onnan ősszel Párizsba érkezett. …Rómában ismerkedett meg Joszif Vijelgorszkijjal, akivel szerelmi kapcsolatra lépett.[1] Az ezt követő 12 évet – két oroszországi látogatását leszámítva – országokat, városokat, házigazdákat váltogatva hazájától távol töltötte.Az ezt követő 12 évet – két oroszországi látogatását leszámítva – országokat, városokat, házigazdákat váltogatva hazájától távol töltötte…
Fő műve, a Holt lelkek elkészítésén dolgozott. A regény első kötetét, melynek ő maga a „poéma” műfaji megjelölést adta, közel hat évi munka után, 1841 nyarán fejezte be és ekkor hazautazott.
A könyv kiadását Moszkvában a cenzúra előbb megtiltotta, de barátok és pártfogók segítségével, jelentős változtatások árán Szentpéterváron mégis engedélyezték, így az végül 1842 május végén jelenhetett meg. Két héttel később az író ismét külföldre, Nyugat-Európába utazott és csak hat év múltán tért vissza Oroszországba.
Ezeket az éveket lelkiállapotának romlása, alkotóerejének fokozatos kihunyása jellemezte. Hol szeretett Itáliájában, hol váltogatva Párizsban, Nizzában, Frankfurtban, Düsseldorfban élt, gyakran barátai társaságában időzött. Miközben a Holt lelkek második részén dolgozott, hatalmasra növekedett benne elhivatottságának érzése, küldetéstudata. Az erkölcsi tökéletesség keresése közben teljesen átadta magát a vallási miszticizmusnak, olykor szinte prófétai hangon osztotta intelmeit, erkölcsi tanácsait. Két alkalommal is (1843-ban, majd 1845 nyarán) elégette a Holt lelkek második részének elkészült kéziratait…
Pétervári elbeszélések
A pétervári témájú elbeszélések közé többnyire öt írást szoktak sorolni. Közülük három (A Nyevszkij proszpekt, Az arckép, Egy őrült naplója) első ízben az Arabeszkek kötetben (1835), Az orr egy évvel később, A köpönyeg pedig 1842-ben jelent meg. Az író halálát követően ezeket önálló könyvben többször is kiadták.
Közös jellemzőjük: a korábbiakhoz képest új tematika, a fővárosi élet és benne a kisember ábrázolása; valamint a kiábrándultság, aminek jele az elbeszélésekben az író derűs humorát egyre inkább felváltó gúnyos nevetés. Gogol teremtette meg a csinovnyik (a kishivatalnok) szánalmasan kisszerűnek ábrázolt típusát az orosz irodalomban. Kisember-hőseinek szolgalelkűségét gunyoros hangon, kiszolgáltatottságát azonban részvéttel ábrázolja.
A Nyevszkij proszpekt a fővárosi sugárút életének illúziókat romboló, leleplező gúnyrajza. Utolsó bekezdésében a szerző így összegzi véleményét: „Ó, ne higgyetek ennek a Nyevszkij Proszpektnek!… Minden csak csalás, minden csak ábránd, semmi sem az, aminek látszik.”[5] A nagyváros „bűnösségének” motívuma Gogol későbbi, külföldön írt leveleiben többször visszatér.
A ciklus legismertebb elbeszélése A köpönyeg. Központi alakja nem romantikus hős, hanem jelentéktelen kisember, Akakij Akakijevics Basmacskin idősödő kishivatalnok, iratmásoló. Hiába igyekszik, hogy nehezen megtakarított pénzén csináltatott és még aznap elrabolt köpenyét „normális” úton visszaszerezze; próbálkozását a kapitánynál közöny, a tábornoknál durva megaláztatás fogadja, végül kudarcába belehal. Az író minden módon hangsúlyozza Basmacskin[6] gyámoltalanságát, jelentéktelenségét, „aki annyira senki, hogy az már magában is tragikus.”[7] Ugyanakkor kiszolgáltatottságát megértő részvéttel ábrázolja, sőt a befejezésben a köpeny kísértetként való visszalopásával mintegy igazságot szolgáltat neki, a tábornok pedig elnyeri büntetését, mint a mesében. Az író moralizáló hajlamának megfelelően ez a befejezés nevelő célzatú példabeszédként is hat. Hegedűs Géza szerint azonban: „Aligha van jobb példa arról, hogy a mesébe forduló téma hogyan szolgálhatja a társadalmi valóság kritikus ábrázolását.”[8]
Gogol vonzódása a fantasztikum iránt a pétervári elbeszélésekben is változatlan, ám a fantasztikus elemek szerepe a korábbi novellákhoz képest megváltozott: a valóság minél árnyaltabb bemutatását szolgálják. Az orr elejétől kezdve teljesen abszurd történet. Hőse, Kovaljov is érdektelenségbe ütközik, amikor megkísérli, hogy arcáról eltűnt és önálló életre kelt orrát, „amit a fantasztikus világban elvesztett, a valóságban visszaszerezze.”[9] A helyzet abszurditását növeli, hogy irreális panaszát a hivatalos szervek teljesen „normálisként” kezelik. Az elbeszélés végén az orr ugyanolyan megmagyarázhatatlan, csodás módon, ahogy eltűnt, visszakerül gazdája arcára; a helyzet rendeződik, az élet visszatérhet normális kerékvágásába.(Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyikolaj_Vasziljevics_Gogol
GOGOL: A REVIZOR 1969. TV JÁTÉK
