Vass Judit oldala Posts
ÉLETMESÉK
„Bél Mátyás magyar–szlovák származású evangélikus lelkész, történelem– és földrajztudós, író, a 18. századi MAGYAR TUDOMÁNY KIEMELKEDŐ ALAKJA, a polihisztor iskolának egyik legkiemelkedőbb képviselője. Fő műve a latin nyelvű Notitia Hungariae novae historico-geographica…MÁR SZÁZ ÉVVEL SZÉCHENYI ISTVÁN FELAJÁNLÁSA ELŐTT FELVETETTE EGY TUDÓS TÁRSASÁG ALAPÍTÁSÁNAK GONDOLATÁT.
Saját identitását úgy fogalmazta meg latinul, hogy „lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus”,[4] ami azt jelenti, hogy tót (szlovák) anyanyelvű, magyar nemzetű és német műveltségű.[5] Munkássága egyaránt része és értékes öröksége a magyar, a szlovák és a magyarországi német nyelvű irodalomnak.
A rozsnyói és besztercebányai evangélikus egyházközség pénzén 1704-ben a halléi egyetemre utazott, ahol 1707-ig teológiát, orvostudományt és állattudományt tanult. A halléi évek igen jelentősek voltak számára mind emberileg, mind tudományosan. Ekkor döbbent rá, hogy a magyar királyságról milyen keveset tudnak külföldön. Magyarországról nem volt megfelelő térkép, kézikönyv. Rövid németországi tanítás után 1708-ban hazatért Magyarországra.
1709-től 1713-ig Besztercebányán régi tanára, Pilarik János keze alatt tanított. Pilarik halála után ő lett a gimnázium rektora. Bél szimpatizált Rákóczival és a fejedelem biztosította vallási türelmet kihasználva szeretett volna komolyabb lépéseket tenni az oktatás terén. Amikor Sigbert Heister tábornok 1708 végén bevonult Besztercebányára emiatt kis híján kivégeztette mint Rákóczi-szimpatizánst.
A Németországban látott példa alapján átalakította a besztercebányai gimnáziumot. Munkájának és eredményeinek híre terjedt. Ennek tudható be, hogy 1714-ben a híres pozsonyi evangélikus líceum meghívta igazgatójává. Ettől kezdve haláláig Pozsonyban élt…Pozsonyban bevezette a pontos tantervet. A tanárok munkáját ellenőrizte, az oktatásról jegyzőkönyvet vezetett. Az általa oly fontosnak tartott földrajzi és történeti ismeretek mellett magas színvonalon folytatta a modern nyelvek oktatását. 1742-ben szélütés érte, majd rövidesen nyugalomba vonult.
Legfontosabb, máig ható tudományos jelentőségű munkája a Notitia Hungariae novae historico-geographica volt. A szöveg többszörös szűrőn ment át: a megyeleírásokat az érintett vármegyék megkapták és a pontatlanságokat kijavíthatták. Az általánosabb, történeti, államismereti, politikai fejezeteket pedig a helytartótanácsi cenzúra vizslatta. A cenzúra kihúzatta például a szövegből a vallást érintő mondatokat, és megbotránkozott a jobbágyság életének leírásán. Akadályoztatásaként még kémkedéssel is megvádolták. Ekkor Batthyány József kalocsai érsek pártfogásába vette, megnyerte számára Pálffy Miklós nádor támogatását is, aki a törvényhatóságokat Bél munkájának segítésére utasította. Majd két évtizedes adatgyűjtés és szövegezés után a mű kiadásához III. Károly magyar király anyagi támogatást nyújtott, és Bélt nemesi rangra is emelte. A szerző Straub Pál bécsi könyvkereskedővel megállapodott a könyv Amszterdamban történő gondos nyomásáról és forgalomba hozásáról. 1735 és 1742 között, Bél haláláig művének kb. harmada jelent meg nyomtatásban, négy kötetben, összesen 2693 oldal. Nagyobb része, mintegy tízezer oldal kéziratban maradt, amit az örökösöktől Batthyány érsek megvásárolt, de hazaszállítása során egy része a Dunába esve tönkrement. A megmaradt részeket az esztergomi káptalan és a budapesti Országos Széchényi Könyvtár őrzi.[3]
Bél Mátyás a legtipikusabban hungarus-író volt: munkásságával az országot igyekezett szolgálni, részrehajlás nélkül. Az ország három, akkori legjelentősebb népcsoportjának (magyar, német és szlovák) nyelvét jól beszélte, mindhármat egyenlőnek tartotta, a nyelvi tarkaságot dicsőségnek tekintette, s alkalmi verseiben és egyházi műveiben használta is őket. Tudományos könyveit kizárólag a közös latin nyelven írta. (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9l_M%C3%A1ty%C3%A1s
VASS JUDIT
GATYÁTLANUL
de két nadrágban
örül majd Jolán
meg a szocdemek
hanem hatalmas
homlokára
már kétfelől gyűlnek
lesik-lesik
a fogdmegek
hopp egy gondolat
hoppá munka tett
így élt ő nemhiába
vásznát-kalapját
világhír cibálta
míg itthon
citromfeje lett
hanem hát testvérek
búsulni kár
meg úgyis minek
VASS JUDIT
HÖLDERLIN
tornyát mászva
meg-megbotlik
a turista lélek,
csak az elme tudja
le-fel lépcsőjét
a belülre tartó
recsegésnek,
mit bolondnak hív −
egyébként joggal −
az elvont átlag,
amit nem ért:
megjelölt pontja
valami másnak.
A homlokon túl
már szabad leszel,
nem másznak utánad:
se pince morál,
se alpári utálat,
amivel elélten fúrják
magukat göröngybe,
ott amnéziába
emel a végleg,
démoni alviláguk,
mint némafilmet nézed,
s még gesztikulálsz
egy homlokon túli
párbeszédhez.
A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA
DE
De nem az a dolga – mondogatom magamban, miközben félek. A buszon előttem két olasz fiatal beszélget. Ez milyen. Eddig csak angolul, oroszul, kínaiul, arabul voltak errefelé egyetemisták. Ösztönösen arcomra húzom a sálat. Vajon megtenném-e, ha látnák is?
Tegnap két fiam angolórára szkafanderbe öltözött viccből, a frászt hozták rám a folyosón, aztán persze lefényképeztem őket, de nem tettem fel a fbookra, ne mondják, hogy pánikoltatok vagy viccelődöm, hiszen én „józanítom” napok óta a környezetemet. (Mert ugye, én olyan bölcs vagyok. Ja.)
„Szombaton is dolgozom.” „Vigyázz magadra, tartsd be az előírásokat!” „Jaj, ne gyere már te is ezzel a hülyeséggel!” Még próbálkoznék, de „férfiasan” leint. Jó, nem hisztizek. (De igen.)
Nem megyek be a nagy Spar-ba, biztosan tele van március 15-e, és persze a nagy felhalmozás miatt. Majd hétfőn reggel. Már úgy sincs suli. Végre, észhez tértek.
Az üzlet előtt két lerobbant fazon, talán hajléktalan, köhögve cigizik: „A hisztériakeltés miatt van.” – mondja az egyik. Nem nézek körül, még nem hirdetik plakátok a józan észt. Megyek tovább, nem kezdek el népnevelni. Tartom az egy méter távolságot. „Csak egészség legyen.”
A téren bedrogozott vagy részeg fiatalok bandája versenyt prüszkölve röhög, előttük a körben valami ketyere üvölti a zenét, „az égből dühödt angyal dobol” – de elhessegetem fejemből az apokaliptikus irodalmat.
Izzik a net. A melós ezt nem tudja, azt sem, hogy a tanárok egész hétvégén dolgoznak, már a távoktatásra készülnek, újabb csoportok alakulnak tapasztalat megosztásra, ömlik a távötlet. A kormányinfón az egyik kommentelő meg is ereszt egy cinikus megjegyzést a mázlista tanárokról. Nem tudja, „nem tud kartellekről”.
Végül csak átállunk a digitális iskolára. Hajrá. Kajánkodnék, de nem lehet.
Elhatározom, hogy a fbookot csak a gyerekekkel való kapcsolattartásra használom, nem idegesítem magamat a sok párti nagyokosokkal. Európa-szerte ez megy. Az egyik vezető politikus azzal kezdte: hagyni kell a vírust kitombolni magát, de most már új dalokat fúj. A másik oldal kárörvend.
De nem az a dolga.
Dolga, dolgom, dolgaink. Hozzám szakálasan és vakolatlan érnek el a csodák, a 2×2=4 józansága hull rám…Már mindent megírtak.
„Ráczkevi Eötvös Károly (Mezőszentgyörgy, 1842. március 11. – Budapest, 1916. április 13.) politikus, ügyvéd, író, publicista, országgyűlési képviselő, „a Vajda”. Korának egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége, az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében a vádlottak védője, majd a per történetéről szóló könyv szerzője (A nagy per). A vérvád pert követően a nemzetközileg legismertebb magyar személy. A pesti társasági-szellemi életben „a Vajda”-ként emlegették, aki évtizedeken át az Abbázia Kávéházban tartott fenn nagy tekintélyű törzsasztalt. Ügyvédi és politikai karrierje után fontos könyvek szerzője.
„A kávéházi örök csevegő a nyolcvanas évektől az első világháború kitöréséig, tehát vagy harminc éven át országos intézmény, egymagában politikai tényező, az országnak alighanem legtekintélyesebb és legkeresettebb ügyvédje volt, egy időben minden magyarok legvilághíresebbike, akiről az volt a nemzetközi közvélemény, hogy az emberiség egyik legbecsületesebb és legbátrabb férfia…
A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán lefolytatott végtárgyalása 1883. június 20-ától augusztus 3-áig tartott, ezalatt Eötvös személyi biztonságát titkos testőrök óvták. Híres, hétórás védőbeszéde – melyben Eötvös jogtudása, megfigyelőképessége, lélektani éleslátása, alapos természettudományos konzultációi összegződtek – július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók felmentését.
Eötvöst a perben vállalt szerepével, mint „fősahter” és „sahtervédő”, zsidóellenes támadások céltáblájává vált. A perben elért nemzetközi hírű sikere és sajtóismertsége ellenére politikai pályafutása átmenetileg megingott. Az 1884-es választásokon hecckampányokat folytattak ellene, így nem jutott mandátumhoz…
Eötvös Károly korának egyik legismertebb társasági személyisége volt. Ismertségét képviselőként, ügyvédként, publicistaként, majd íróként szerezte. Az 1880-as évektől az elsővilágháború kitöréséig híres törzsasztalt tartott a budapesti Oktogonon akkor működött Abbázia Kávéház egyik sarokasztalánál, ahol szinte minden estéjét töltötte. „A soktükrös Abbázia kávéház márvány sarokasztalának a fejénél évtizedeken keresztül délutánról délutánra széles karosszékben trónolt egy kövér, ősz, borostás, kopasz fején fekete selyemsapkát viselő férfi, körülötte jogászok, újságírók, államférfiak, öreg tisztviselők és ifjú rajongók mindig népes gyűrűje.”[3] Rajongói és ellenfelei is „a Vajdaként” emlegették. Ismert volt jogi tudásáról, anekdotáiról, politikai elemzéseiről, és hogy asztalánál szívesen ad a jog és az élet dolgaiban tanácsot a hozzá fordulóknak.
Az öreg, akit az egész ország a „Vajdá”-nak nevezett, becézett, gúnyolt vagy orákulumnak kijáró áhítattal tisztelt, napról napra kifogyhatatlanul anekdotázott, magyarázott, világpolitikai elemzéseket fejtegetett, vagy hazai állapotokat bírált, közben mindenki rendelkezésére állt, akinek széles ez országban valamiféle tanácsra volt szüksége. Se ő, se társasága nem csodálkozott, ha egy ismeretlen valaki odaült, elmondotta, hogy egyenest egy dunántúli faluból jött fel, hogy megkérdezze a Vajdát, hogyan intézhetnék el otthon családi torzsalkodásukat, vagy melyik orvoshoz vigyék a nagybeteg sógorasszonyt, vagy milyen pályára adja gyermekét, aki ügyes kézzel tud ostornyelet faragni, de sehogyan sem megy neki az iskolában megtanulandó számtan és mértan. A Vajda ilyenkor részletesen kikérdezte az idegent, elgondolkodott – és amit tanácsolt, azt az idegen hálásan köszönte… és megfogadta.
És megtörténhetett, hogy közvetlenül utána az asztaltársaság valamelyik országgyűlési képviselő törzsvendége kért tanácsot, hogy interpelláljon-e a parlamentben egy ilyen vagy olyan visszaélés miatt, amelyet választókerületében tapasztalt. A Vajda erről is kifejtette a véleményét – és a képviselő is megfogadta. ”
– Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka
https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_K%C3%A1roly
EÖTVÖS KÁROLY: BALATONI UTAZÁS
http://mek.oszk.hu/04900/04924/html/