Vass Judit oldala Posts

„Mindkét dolog fontos ugyanis, de az erkölcs és józan értelem előbbre való a tudománynál […] Tanítóink szünet nélkül kalapálnak a fülünkbe. Tölcsérrel öntik fejünkbe a tudományt. Nincs más dolgunk, csak újra felmondani a mások leckéjét. Az új nevelő ne kövesse ezt a szokást. Először próbálja ki a gyermek lelkét, a lehetőségeket tárja eléje, és bízza rá a választást. Néha jelölje meg az utat, de néha még ezt is hagyja rá. Nem jó, ha mindig a nevelő beszél, mert ő mindent előre tud. Hagyja tanítványát is szóhoz jutni, ha rajta a sor.

[…]

Gyakran árt a tanítók tekintélye a tudnivágyóknak. Jobb, ha előtte üget a gyermek, a nevelő így könnyebben megítélheti járását, eszerint tartja vagy engedi a gyeplőt és alkalmazkodik hozzá. Mindent elrontunk, ha hiányzik ez a távlat. „ (Montaigne: A gyermek neveléséről és az új magyar érettségiről. 1588.)

„Az újkor kezdetén, a francia vallásháborúk idején a klasszikus humanista görög-latin gondolkodók hatására kezdte írni Essais címmel jegyzeteit, melyeket három kötetre bővítve jelentetett meg (1580-88). Az esszé műfajának megteremtője a világirodalomban.

Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként Bordeaux városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580–1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi IV. Henrik bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot. Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen érte meg a felnőttkort.

Az Esszék egyes darabjai rövidebb, majd főleg a harmadik könyvben hosszabb etikai elmélkedésekből áll. A sértés és megbocsátás, a támadások elviselése, a lelki és testi szenvedélyek-szenvedések, hazugságok és lustaságok, a félelem és a képzelet hatalma – ezek leginkább visszatérő témái. Nem filozófiai általánosságokkal világítja meg tárgyát, hanem történetekkel, anekdotákkal, események elbeszélésével.

A fejezetek középpontjába egyre inkább ő maga kerül, a külső világ a saját tudatán átszűrve értelmeződik. Barátjának, Étienne de La Boétie-nek halála, és saját tanácstalansága, betegségei, lelkiállapota lesz írásainak fő tárgya, háttérben mindig a klasszikus, görög-latin kultúrával, és a jelenkor vallásháborúinak fenyegető közelségével.

Szemléletmódja, világlátása szkeptikus és sztoicista, ember- és jövőképe borúlátó. Többnyire Vergilius, Seneca, Cicero és Horatius történeteiből, elmélkedéseiből indulva jut el saját gondolatának megfogalmazásáig. Egyik híres gondolata – „Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált” (vagy: „halni tanulni”)

Montaigne a személyesség megteremtője az európai irodalomban: a később gondolataival sokat vitatkozó Blaise Pascal nemcsak elismeri úttörő voltát és jelentőségét, hanem hasonló érzékenységgel és kételyekkel alkot maga is. Jean-Jacques Rousseau gondolkodására is hatott.

Az egyik legismertebb francia népszerű-tudományos könyvsorozat címe (Que sais-je – kb. „Tudhatom én?” – vagy „Mit tudok én?…”) Montaigne szkepticizmusát kifejező egyik fő kérdésének idézése. André Gide egyik írásában Jézus alapszemléletéhez hasonlítja Montaigne-ét („Én vagyok az igazság”), de nem vallásos értelemben, hanem az igazság egyedül érvényes, szubjektív értelmezésére gondolva.

Az Esszék első modern helyesírással a Gallimard Kiadó 1962-es Pléiade teljes és szöveghű kiadványával egyidőben jelent meg, melyhez André Gide írt bevezetőt. Azóta az újabb, így a népszerű Folio-sorozatban már mindig modern helyesírással teszik közzé, kivéve természetesen a történeti-szöveghű edíciókat.

Apja kérésére még ifjúként lefordította franciára Raymond Sebonnak a 15. században latinul írt Theologia naturalisát (Természetteológia). Később visszatért a műhöz, de az apológia már nem a „természetteológia” ügyének védelme lett, hanem védőbeszéd Sebon mellett. Az ítélkezés felfüggesztését azért javasolja, mert az érzékek megbízhatatlanok, az ember nem ismerheti ki az emberi észt.

Ami az erkölcsi meggyőződéseket illeti, a társadalmi és kulturális beidegződések eleve meghatározzák ítéleteinket. Montaigne is a keresztény fideizmus szószólója, de nála ez együtt jár a bigott vallásosság elítélésével.

Lemond a mély bölcsességről. Első lépésben visszavonul a természet vagy a természetfölötti tárgyak (fizika és metafizika) vizsgálatától. Korlátozott megismerésének tárgya a megismerést hordozó személye. A világról való pragmatikus lemondást azonban nem követi az én belső szerkezetének rendszeres feltárása. Az én is a világhoz tartozik, de megvannak a saját természeti törvényei, működésének tudományos feltárásáról le kell mondani.

Az Esszék másik jelentős gondolatmenete a szabadság fogalmára összpontosít. A montaigne-i szabadság részben keresztényi, részben sztoikus, de mindenképp etikai értelmű. Ellentéte a szolgaság, de nem bármiféle indíttatástól való mentesség, hanem egy sajátos indíttatáshoz való felbonthatatlan kötődés értelmében. A mentesség a kötetlenség értelmében vett szabadság is fontos szerepet játszik filozófiájában. A szabadságnak két formája létezik, a nemzeti sajátságok és a vallásfelekezetek közti választás.

na most akkor

(részlet)

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen

ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen

ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét

ki pecázza kukából a halolajos kiflijét

kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje

kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje

ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét

ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét

kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni

kit lehessen kapásból és szemtől-szembe letegezni

ki ne jusson ötről hatra

kinek fussa futópadra

Pulára meg Balira

kit vegyenek palira

kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány

kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány

kinek bocskor rámás csizma cifra mente kacagány

kinek jusson mér’ is jutna szar se jusson ha cigány

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen

ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen

ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját

kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját

ki zúzzon ki Rómába hogy láthassa a piétát

ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát

ki merengjen el egy régi feudális szokáson

kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson

kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze

ki merjen a jogaiért kiállni na persze

kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel

ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel

[…] 

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen

ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen

kinek legyen tiszta sor hogy haladás vagy haza

kinek legyen úgy hogy többé ne mehessen haza

kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka

kit viszont a vácrátóti köztemető árka

kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén

Budafokon Budaligeten és Mátra-

terenyén

Békésbe’ és Hevesbe’

s ki menjen a

levesbe

„Édesapja néhai Erdős István Kossuth- és Jászai Mari-díjas bábszínész. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar szakán szerzett diplomát. Írói pályája Lengyel Péter „Írói műhely” című legendás egyetemi szemináriumán indult.

Első könyvében Korniss Péter fotóművész Budapest-témájú fotóihoz írt vegyes műfajú kísérőszövegeket (Udvarok). Ezt követően főként kispróza-kötetei jelentek meg (Belső udvar, Lenni jó, Másmilyen mesék, Eurüdiké), majd színpadi szövegeket írt (A merénylet, Bliblia, Mara halála, Madarak, Madame Poe, Kalocsa, Pimpáré és Vakvarjúcska). Színpadi műveit többek között a Móricz Zsigmond Színházban, a Bartók Kamaraszínházban és a Vígszínház Házi Színpadán mutatták be. A merénylet című drámájából és a Pimpáré és Vakvarjúcska című mesejátékából hangjáték készült a Magyar Rádióban. Négy drámája kötetben is megjelent (A merénylet).

2011-ben látott napvilágot első verseskötete (A Trabantfejű Nő).

A 2013-as ezt is el című kötete – melynek verseit általában a „közéleti költészet” tárgykörébe szokás sorolni – öt kiadást ért meg, benne olyan versekkel, mint a Na most akkor, a Van egy ország vagy az Én vétkem.

A legkülönfélébb társművészeti ágakkal szövetkezve megkísérli költészetét kimozdítani az írásbeliség hagyományos keretei közül. Írás mellett fotózással is foglalkozik. 2016-ban megjelent világító testek – 100 kis budapest című kötetében a versek mellett minimalista város-fotói is helyet kaptak. 2018-ban saját fotói felhasználásával instavers-kötetet jelentetett meg ötven plusz címmel. Gyűjteményes verseskötete 2017-ben jelent meg (Hátrahagyott versek).

Felnőtteknek szóló szövegek mellett gyerekverseket is ír. Négyeshatos című, kézírásos gyerekverskötetét saját rajzai, Szorzótábla-versikék 100 számra című könyvét saját fotói felhasználásával maga tervezte. Pimpáré és Vakvarjúcska című verses mesejátékából mesekönyv készült Filó Vera illusztrációival.

2011-től egészen 2014-ben történő kilépéséig a Rájátszás produkció tagja, szerzője és fellépője volt. Több népszerű Rájátszás-dal szövegírója (Ezt is elviszem magammal, Van egy ország, Pápá, Nincs mese, Milyen kár, A Trabantfejű nő utolsó dala, stb.)

2014-ben Kollár-Klemencz László az általa megzenésített Erdős Virág-versekből önálló lemezt jelentetett meg Legesleges címmel.

Verseiből számos további versmegzenésítés készült (Szalóki Ági, Presser Gábor, stb.), de jónéhány verséhez a költő maga írt dallamot. A 2015-ben megjelent Énekelt versek című lemezen tíz Erdős Virág-dal hallható Kirschner Péter megzenésítésében, Erdős Virág előadásában.

Verseit, drámáit és kisprózáit több nyelvre lefordították, 2016-ban válogatás-kötete jelent meg szlovákul Eva Andrejčáková és Vlado Janček fordításában.

2016 októberében „Egy mondat” címmel tüntetést szervezett A Város Mindenkié csoport közreműködésével, amelyen közel száz kortárs magyar író fejezte ki tiltakozását a hajléktalanságban élő emberek üldözése és a hajléktalanság alaptörvényi szintre emelt szankcionálása ellen.

Pályája kezdete óta tagja volt a JAK-nak és a Szépírók Társaságának. Utóbbi szervezetből 2016-ban, a kultúratámogatás rendszerének politikai szempontok szerint történő átalakítása elleni tiltakozása jeléül kilépett.

A Magvető kiadó szerzője. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91s_Vir%C3%A1g

Erdős Virág honlapja

http://www.erdosvirag.hu/

Ferenczy István (Rimaszombat, 1792. február 24. – Rimaszombat, 1856. július 4.) szobrász, a 19. századi magyar szobrászat kiemelkedő alkotója, Nógrád vármegye táblabírája, az MTA levelező tagja.

Apja műhelyében volt lakatosinas, majd 1815-től Bécsben tanult, előbb rézmetszőként, majd 1817-ben Fischer és Josef Klieber szobrász osztályaiban. Solon című rézmetszetével díjat nyert.

1818-ban gyalog ment Rómába, ahol hat évet töltött Thorvaldsen műhelyében, és kiválóan megtanulta a márványfaragást. Hazatértekor útiládájában volt a Rómában vásárolt kis lovasszobor, amelyről 100 év múlva – amikor utódai a múzeumnak ajándékozták – kiderült, hogy Leonardo da Vinci egyetlen hiteles szobra.

Amikor 1819-ben József főherceg nádor Rómát meglátogatta, felfigyelt a magyar művészre és 400 forint évi díjat rendelt számára.

Az 1818-ban készült Csokonai Vitéz Mihály mellszobrát és az 1822-ben készült Pásztorlányka című szobrát Pestre küldte, ahol azokat nagy ünnepléssel fogadták. 1824-ben hazatért. Kazinczy Ferenc lelkes támogatója lett. Hazai márvány után kutatott, amelyet Ruskicán talált meg, szobrászatnak megfelelő minőségben. Saját költségén szobrászműhelyt alapított, és tanítványokat oktatott. 1832. szeptember 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta.

1840-ben Hunyadi Mátyás emlékműve számára sok tervet készített, de a pénzhiány és a társadalom közömbössége miatt nem készült el. 1846-ban befejezte Kölcsey Ferenc emlékszobrát, ez után haláláig Rimaszombatban visszavonultan és szegénységben élt. Érmeken, vázlatokon dolgozott, csalódottan és reményeit elveszítve egy örökmozgó tervét variálta. Az akadémiában Fáy András mondott fölötte emlékbeszédet 1860. március 31-én.

Végrendelete értelmében Euridiké szobrával együtt temették el. A szobrot később exhumálták és a templomban helyezték el.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczy_Istv%C3%A1n_(szobr%C3%A1sz)

Révai Mátyás Miklós János (Német-Nagy-Szent-Miklós, 1750. február 24. – Pest, 1807. április 1.) piarista szerzetes, nyelvész, egyetemi tanár, a magyar történeti nyelvészet megalapítója. Máig élő helyesírási alapelvünket, a szóelemző elvet képviselte. Új nyelvészeti szakszavakat is alkotott, így például a helyesírás és a nyelvtudós szavunkat.

Révai Miklós és Palásthy Anna fia. A rend jegyzőkönyve szerint 1750-ben született, de ő egy Horvát Istvánhoz írt jegyzetében születési évét 1749-re tette. Csanádon kezdett tanulni, a gimnáziumot pedig Szegeden, a kegyesrendiek (piaristák) iskolájában, végezte, akiknek a rendjébe 1769. október 14-én, Kecskeméten belépett. A keresztségben kapott Mátyás neve mellé ekkor vette fel a Miklós nevet. 1771-ben elemi iskolai tanító volt Tatán, 1772-ben Veszprémben a II. grammatikai osztály tanára. 1773–74-ben Nagykárolyban bölcseletet tanult, és 1775-ben ugyanott a grammatikai osztályokban tanított. 1776-ban Nyitrán teológiát tanult.

1777-ben Károlyi Antal gróf támogatásával Bécsbe ment, ahol hajlamát követve rajzot és műépítészetet tanult. 1778. június 14-én Nagyváradon pappá szentelte gróf Kornis Ferenc püspök. 1778–1780 között Nagyváradon a nemzeti iskoláknál rajztanár, 1780-ban ugyanott a királyi akadémián a bölcselet rendkívüli tanára volt. Az állásáról 1781 márciusában lemondott, és nyomorban élt. Nagykárolyból Pozsonyba, majd Bécsbe s Grazba vándorolt. 1781-ben Pálffy János gróf családjánál volt nevelő. 1782–83-ban ideiglenes nevelő volt Viczay grófnál Pálffy János Loóson és Hédervárott, majd Grazban Batthyányi Fülöp grófnál. 1783. december közepétől 1784. május 1-jéig a Magyar Hírmondót szerkesztette Pozsonyban.

Miután II. József német nyelvi rendelete május 6-án jelent meg, így ennek a Magyar Hírmondóban való lojális közlése Révait nem terheli. Ugyanekkor készített egy tervet a magyar tudós társaság létrehozásáról, amelyet azonban eredménytelenül nyújtott be József császárnak. Ekkor Győrbe költözött, ahol Bíró Farkasnál volt nevelő 1786 végéig. 1787 és 1793 között rajztanár volt Győrött. Itt új pártfogót talált Fengler József osztrák kegyesrendiből lett püspökben, aki Révait megszerette, segítette és a pápa engedélyével 1794-ben felvette a győri egyházmegyébe. (Ekkor vette fel a Miklós mellé a János nevet.)

Az 1790. évi országgyűlés alatt buzdító előszóval kiadta Bessenyei György művét: „Egy magyar tudós társaság iránt való Jámbor Szándék” (Bécs, 1790). A győri püspök segítségével Budára ment, ahol művét az országos rendek közt osztogatta, s egyengette a társaság útját a helytartótanácsnál, amely az ügyet november 10-én az országgyűlésnek adta át. Révai ezenfelül a József császárhoz benyújtott tervét kibővítve, hivatalos tárgyaltatás végett latinul adta ki, s ezt november 18-án a fiatal József nádornak és a főrendűeknek nyújtotta be. Elkészítette az ajánlott tagok névsorát is. Mindezt a törvényjavaslatok készítésére kiküldött rendszeres bizottságnak adták át, amelynek munkálatai közt 1825-ig eltemetve maradt.

1790-ben Amalthaea címmel folyóiratot akart kiadni, terve azonban nem sikerült. 1796-ban Bécsbe ment, ahol az esztergomi gimnázium költői osztályának tanárává nevezték ki. Azonban erről a tisztségéről is lemondott 1799-ben, és Komáromba költözött. Itt megromlott egészsége miatt 1800 júniusa végén nyugdíjazását kérte, mire 300 forint évi nyugdíjat ítéltek meg neki. A nyarat Füreden és Rátóton, pártfogójánál, Paintner prépostnál töltötte. Ezután Sopronban kosztosokat tartva tengődött, majd ismét Bécsbe ment, ahol a könyvtárak és jótevőinek házai nyitva álltak előtte. Hivatalt nem vállalt, csak Grassalkovich herceg unokáját, Forgách gróf leányát oktatta a magyar nyelvre. (Gróf Széchenyi Istvánt is oktatta rajzra.)

1801 decemberében meghalt Vályi András, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára, akinek magyar nyelvtana véleményezésére Révait a helytartótanács már ezelőtt felkérte. Vályi halála után Révai ugyan nem pályázta meg, mégis kinevezték a megürült tanszékre, amelyet 1802. augusztus 16-án foglalt el. Ezzel régi vágya teljesült, és minden igyekezetét arra fordította, hogy a közvárakozásnak megfeleljen. 1803-ban Antiquitates címmel latin nyelven kiadta már korábban elkészített művét a Halotti beszédről.

A legfontosabb, és nyelvtudományunkban új korszakot alkotó munkája azonban az Elaboratior grammatica Hungarica… (1803–06). Révai nyelvtudományi rendszerét már akkor is a tekintélyesebb magyar írók a legalaposabbnak ismerték el. Vetélytársa, Verseghy Ferenc ennek ellenére keresztülvitte, hogy az iskolákban az ő (nyelvszokáson és nem nyelvtörténeten alapuló) rendszerét vezették be. A kettő közti ellentét a legélesebb az ikes igék kérdésében volt. A Magyar Tudományos Akadémia mindjárt megalakulásakor Révai rendszerét fogadta el.

1805-ben befejezett Magyar deákság című munkájában a magyarokat és hunokat azonos eredetűnek határozta meg, de a magyar nyelvet rokonította a zsidó, káldeus, szír és arab, továbbá a török és perzsa nyelvekkel is. A legközelebbi nyelvrokonokként azonban felsorolta az összes akkor ismert finnugor nyelvet (lapp, finn, észt, szirán, permi, vogul, vót, cseremisz, mordva, osztják).

Nyelvismerete: magyar, német, francia, olasz, latin, görög és héber.

Emlékezete

Pesten hunyt el, a belvárosi plébánia anyakönyve szerint valamiféle fogyással járó tüdőbetegségben (phtysis). A „felső”, tehát a Váci út melletti temetőbe temették 1807. április 3-án.

Emlékoszlopa gránitból a Torontál megyei néptanítók adakozásából, melyen dombormű arcképe van, Holló Barnabástól, Csaplár Benedek 4000 forint költségén. Ez szülővárosának piacán áll és 1893. augusztus 26-án leplezték le. Terrakottából áll szobra a Magyar Tudományos Akadémia épületének egyik sarkán.

https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9vai_Mikl%C3%B3s

Vujicsics Tihamér (szerbül: Тихомир Вујичић , Pomáz, 1929. február 23. – Damaszkusz, 1975. augusztus 19.) szerb származású magyar zeneszerző, népzenegyűjtő. Amellett, hogy a balkáni népek zenéjét gyűjtötte és népszerűsítette Magyarországon, termékeny komponista is volt, 137 filmzenét és operát szerzett, többek között A Tenkes kapitánya és a Bors című televíziós sorozatok zenéjét is ő komponálta. Damaszkusz környékén történt repülőgép-szerencsétlenségben halt meg.

Életrajza

Vujicsics Tihamér 1929. február 23-án született. Édesapja, Vujicsics Dusán, a budai szerb ortodox egyházmegye vikáriusa volt. Édesanyja Budimlics Nevenka volt. Testvére Vujicsics D. Sztoján író, irodalomtörténész, műfordító, az MTA Irodalomtörténeti Intézet tagja volt.

A Vujicsics család 1937-ben utazott először Jugoszláviába, Tihamér ezután hosszú ideig nem hagyta el Magyarországot.

Az elemi iskolát a Pomázi Szerb Elemi Iskolában végezte el, majd Budapestre költözött a család, és Tihamér a Werbőczy Gimnáziumban (ma: Petőfi Sándor Gimnázium) folytatta tanulmányait.

1944-ben a bombázások elől Hercegszántóra, az anyai nagyszülőkhöz menekültek. Itt tanult meg tamburázni, harmonikázni, furulyázni és hegedülni. A zenei érdeklődése is ekkor vált komollyá.

A második világháború után a Nemzeti Zenedében tanult, majd 1948-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Itt Veress Sándor és Farkas Ferenc tanítványa volt. Nem sokkal a kommunista hatalomátvétel után a származása miatt el kellett hagynia az iskolát, és 1949-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanult. Ekkor kezdett el foglalkozni a zenegyűjtéssel.

A csehszlovák légitársaság (ČSA) Il–62-es gépe, az OK 540-es járat Prágából Damaszkuszba tartott, ahol egy máig nem tisztázott repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.

Halála után felvette a nevét a Kossuth-díjat elnyert Vujicsics együttes, amely délszláv népzenei hagyományok őrzésében vállal kiemelkedő szerepet.

Szentendrén található egy kicsiny tér, rögtön a kékfestő mellett, amely az ő nevét viseli. Nevét viseli a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Szentendre Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Munkássága

A szerb anyanyelvű magyar zeneszerző elsősorban a balkáni népek, így a szerbek népzenéjét gyűjtötte és népszerűsítette Magyarországon. (Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto, Drágszéli táncok). A téma iránti szeretete és rendkívüli zenei humora egyaránt megmutatkozott számos korabeli rádió– és televíziós műsorban. Mint zeneszerző elsősorban táncjátékokat és filmzenéket írt.

Gyűjtött macedón, sokác, albán, perzsa, arab népzenét is. 137 filmzene és egy opera is volt szerzeményei között. Népzenekutatói munkásságának halála után megjelent dokumentuma A magyarországi délszlávok zenei hagyományai. Szabó István Koncert (1961) című feltűnést keltő avantgarde rövidfilmjében a Duna-parton ő szólaltatta meg a zongorát.

57 filmzenéről nincs információ, az idők során eltűnt. Banovich Tamás úgy nyilatkozott, hogy hat év alatt nagyjából 30 filmet készítettek Vujicsics Tihamérral.

Igen népszerűek, örökzöldek zenés paródiái (ezek egy része 1977-es lemezén is megjelent), főleg az Éjféli operabemutató (Mama, fogjál nekem békát…)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vujicsics_Tiham%C3%A9r