Vass Judit oldala Posts

Reguly Antal (Zirc, 1819. július 11. – Buda, 1858. augusztus 23.) néprajzkutató, utazó, a magyarországi finnugrisztika egyik legelső, kiemelkedő képviselője. Az oroszországi finnugor népek körében végzett gyűjtő- és kutatómunkája miatt Észak Körösi Csomája néven szokták emlegetni. Elkészítette az Északi-Urál földrajzi és néprajzi térképét. Itthoni néprajzi, embertani kutatásai is jelentősek. Nálunk elsőként használta a fényképezéstechnikáját a néprajzi terepmunkában.

1847-BEN ÁLLÍTOTTÁK KI PESTEN GYŰJTŐÚTJÁNAK EMLÉKEIT. EZ VOLT AZ ELSŐ NÉPRAJZI KIÁLLÍTÁS MAGYARORSZÁGON.

Miután 1839-ben Pesten befejezte tanulmányait, haza sem látogatott, hanem júliusban ismét útnak indult. Nyolc évvel később tért haza.

KÜLFÖLDÖN

Több nyugat-európai országban járt, majd Stockholmban megismerkedett egy finn könyvtárossal. Valószínűleg ez a találkozás ébresztette fel érdeklődését a finnugor nyelvrokonság kérdése iránt. 1839 őszétől bő másfél évet Finnországban töltött. Bejárta az országot, megtanulta nyelvét, volt a lappoknál, ahol néprajzi anyagot gyűjtött, Helsingforsban (Helsinki) elnyerte a tudományos világ elismerését, az ottani akadémia levelező tagjává választották. 1841 júniusában már azzal a határozott céllal érkezett Szentpétervárra, hogy kutatóútra indul a keleti finnugor népek közé. Antropológiai és néprajzi előtanulmányokat folytatott, megtanult oroszul, utána a csuvast és a keleti finnugor nyelveket tanulmányozta. Ekkoriban (a negyvenes évek elején) készült el Kalevala-fordításának töredéke.

Eközben itthon a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává fogadta és utazásához korlátozott anyagi támogatást helyezett kilátásba, ám a jóváhagyott szűkös összeget csak jóval később küldték utána. Így orosz magánszemélyek anyagi támogatásával indult el 1843 október elején Szentpétervárról és 1846 augusztusában, fáradtan és betegen érkezett oda vissza, magával hozva földrajzi, nyelvészeti, néprajzi, embertani kutatásainak hatalmas anyagát.

Oroszországi kutatóútja

Reguly 1843. október 9-én indult el Szentpétervárról és október 27-én érkezett Kazanyba, onnan november 8-án utazott tovább Permbe. Mindkét városban könyvtárakat látogatott, nyelveket tanult. Útját az udmurtok (votjákok) és a baskírok között folytatta, majd december 4-én átkelt az Urálon. A tél folyamán a manysi (vogul) nyelvet és néprajzot tanulmányozta, manysi szótárt állított össze, antropológiai méréseket végzett.

1844. március 17-én Tobolszkba érkezett, ahol Castrén finn nyelvésszel találkozott, akivel még Finnországban ismerkedett meg. Felkereste az utolsó kondai vogul fejedelem fiát, feljegyezte a tőle hallott hősi éneket. Tobolszkból a Konda-folyó vidékére ment, Pelimben és környékén néprajzi tárgyakat, énekeket gyűjtött. Július 24-én indult el az északi vogulokhoz a Szoszva folyó völgyébe, ahol hasonló kutatásokat előtte senki nem folytatott. Ezután a Szoszva-parti Berjozov (ma: Berjozovo, Hanti-Manysi Autonóm Körzet) városban állt meg. Itt elkezdte tanulni a hanti (osztják) nyelvet, énekeket gyűjtött, felkészült következő útjára. Ősszel a hantik (osztjákok) északi sarkkörön fekvő központjába, Obdorszkba (ma: Szalehard) érkezett. Innen kiindulva kutatta az Ob torkolatvidékét, az Urál északi részeit, fáradhatatlanul gyűjtötte, jegyezgette le az osztják népi énekeket.

1845. március 3-án visszaindult Kazánba. Közben itthon Toldy Ferenc javaslatára egy Reguly-albumot adtak ki, hogy a bevételekből anyagi támogatást nyújtsanak az egyszemélyes expedíciónak, az akadémia pedig megbízta Regulyt a kutatóút folytatásával.

Már megrendült egészséggel, a Kazanytól 25 km-re fekvő raifai kolostor falai között fogott újabb nyelvek tanulásához. A Középső-Volga vidékén ősszel kezdett újabb kutatóútja a mordvinok és a csuvasok nyelvének, kultúrájának megismerését szolgálta, majd 1846 tavaszán a hegyi marik (cseremiszek) között fejezte be adatgyűjtését, tanulmányait.

1846. augusztus 25-én érkezett vissza Szentpétervárra, ahol újabb megbízást kapott. Az Orosz Földrajzi Társaság felkérésére összeállította az Urál északi részének földrajzi és néprajzi térképét. A térképen az erdőkön, mezőkön, folyókon, utakon kívül közel 500 kisebb-nagyobb települést tüntetett fel, a kormányzóságok határai mellett megrajzolva a vidék népeinek etnikai határait, és feltüntetve a saját maga által bejárt útvonalat is. Az ábrázolt vidékhez részletes magyarázatokat fűzött. Később az Urál egyik hegycsúcsát (1711 m) Regulyról nevezték el.

Térképének egy példányát az MTA Kézirattára őrzi.

Újra itthon

Munkái befejeztével 1847 februárjában előbb egy németországi gyógyhelyre utazott és csak szeptemberben tért haza. Az akadémia ülésén Toldy Ferenc méltatta a kutatóút jelentőségét, és a Reguly által gyűjtött néprajzi tárgyakat is bemutatták. Ez volt az első néprajzi kiállítás Magyarországon. Maga Reguly ekkor már Berlinben tartózkodott, hogy anyaga feldolgozását megalapozza, de egészségi állapota miatt újból gyógykezelésre kényszerült.

Ezalatt 1848 júniusában a pesti egyetemi könyvtár első őréül nevezték ki. Hivatalát 1850 elején foglalhatta el és haláláig viselte. Amennyire betegsége engedte, rövidebb itthoni utazásokat tett, megtanulta a fényképezés technikáját és 1857 szeptemberében a palócok körében végzett néprajzi, embertani felmérésein tudományos céllal alkalmazta azt. Életének utolsó évében Hunfalvy Pál segítségével vogul tanulmányai feldolgozásával foglalkozott.

A csuvasok és a finnugor népek között gyűjtött nyelvi, népköltészeti, néprajzi, antropológiai anyagának, jegyzeteinek és naplóinak feldolgozására, közzétételére már nem volt ideje, ez a munka az utókorra maradt. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Reguly_Antal

Kerekgedei Makó Pál (Jászapáti, 1723. július 9. – Buda, 1793. augusztus 19.) magyar matematika- és fizikaprofesszor, a budai egyetem bölcsészeti karának igazgatója, a maga korában Európában a legjobbak közé tartozó felsőbbanalízis- és algebratankönyvek szerzője.

Az elemi iskolát szülővárosában, a hatosztályos középiskolát a jezsuiták egri intézetében végezte el, 1741. október 21-én belépett a rendbe. A rendi képzés idejét Trencsénben (noviciátus), Győrött (a humaniórák repetenciája), Nagyszombatban (bölcsészeti tanulmányok), Grazban (teológia), majd a besztercebányai kolostorban töltötte. Az 1758/59-es tanévben a nagyszombati egyetemen a mennyiségtan oktatója, a következő tanévben logikát és metafizikát tanított. Nagyszombatból Bécsbe rendelték, hogy az ottani egyetemen ugyanezen tárgyakat tanítsa. 1763-ban kinevezték a bécsi Theresianumba a matematika és a kísérleti fizika rendes, valamint a mechanika rendkívüli tanárává.

A következő években írta nemzetközi elismerést szerző tankönyveit, valamint fizikai tárgyú értekezéseit. Compendiaria matheseos institutio (1764) című műve hat kiadást ért meg, a Monarchia országaiban az akadémiák és egyetemek tankönyve volt. Legrangosabb műve, a Calculi differentialis et integralis institutio (A differenciál- és integrálszámítás tana) 1768-ban jelent meg Bécsben, majd Boroszlóban, Svájcban és Itáliában is kiadták. De arithmeticis et geometricis aequationum resolutionibus libri duo (Az aritmetikai és geometriai egyenletek megoldásáról szóló két könyv, 1770) című művét Moritz Cantor négykötetes műve a kor legjobb algebrakönyvei között említi. A maga korában nagy hatású fizikai tárgyú munkája, a Dissertatio physica de natura et remediis fulminum (1773) a légköri elektromossággal és a villámvédelemmel foglalkozik, és Révai Miklós fordításában magyarul is megjelent ’A mennykőnek mivoltáról ’s eltávoztatásáról való böltselkedés… (1781) címen.

A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után Mária Terézia bélai apáttá, váci kanonokká és királyi tanácsossá nevezte ki. Szerepet vállalt a magyar közoktatásügy újjászervezésében: Ürményi Józseffel és Tersztyánszky Dániellel részt vett az első Ratio Educationis kidolgozásában, a latin szövegezés az ő munkája. 1777-ben a nagyszombati egyetem Budára költözésekor a bölcsészeti kar igazgatójává nevezték ki, e tisztségét haláláig betöltötte. Amikor II. József 1782-ben a bölcsészeti kar keretei között megalapította az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum-ot, a tananyag tervezetét és óratervét Makó Pál dolgozta ki. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mak%C3%B3_P%C3%A1l

Eltünt, – koppan a hír.

És dobban, dermed a szív bent.

Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,

reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek

régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,

mint a halottakét –

Mégsem tudok írni ma rólad!

Radnóti Miklós: Ötödik ecloga (Bálint György emlékére)

MUNKÁSSÁGÁRÓL

Kiemelkedőek tárcái, szatirikus cikkei és egyes prózai műfordításai. A humanizmus volt az életeszménye, írásaival küzdött a fasizmus térhódítása ellen és a szegénység felszámolásáért.

Ostorozta a népi írók és az urbánusok ellentétét. Kassák Lajos individualista megnyilvánulásait bírálta, de méltatta Egy ember élete című önéletírását; vitatkozott Füst Milánnak és Kosztolányi Dezsőnek a háborúra vonatkozó felfogásával, de magasra értékelte Kosztolányi Édes Anna című művét. Babits Mihály és Thomas Mann műveit tartott legtöbbre.

Gyorsan és pontosan dolgozott. Az írásait tartalmazó szakbibliográfia 1135 címet sorolt fel az 1960-as évek végén, azóta ez a szám gyarapodott. Különféle sajtóműfajokban alkotott, mestere volt a publicisztikának és a kritikának. Rövid jegyzeteinek sora „egy kivételesen erős intellektus és érzékeny kedély napi reflexiója, folyamatos pere a háború felé rohanó világgal és azokkal, akiknek megérte háborút hozni a világra. (…) írásain tévedhetetlenül fel lehet ismerni az ő keze nyomát. Rá lehet ismerni jellegzetesen tömör stílusára, a finom gúnyra, fölényesen biztos ítéleteire, és mindenekelőtt: rá lehet ismerni szilárd és egységes világnézeten alapuló, bátor véleményére.

Kritikusi alkatát és munkásságát egy kutatója így jellemezte: „Teljes emberségével vett részt a bírálatban: biztos tudással és tárt lélekkel, szilárd elvekkel és türelmesen, érett ízléssel és hajlékony olvasóként, önérzetesen és tisztelettel. Jókedvvel és rezignáltan, esendően, »egyre sokasodó lelki vereségeivel« és mindig vértezetten. Jelentékenyebb bíráló volt nálánál, de szövetségre termettebb nem volt.”

REGÉNYFORDÍTÁSAI

• John Galsworthy: A túlsó parton (1929)

• Pierre Mac-Orlan: Dinah Miami (1929: folytatásokban a Pesti Napló-ban; 1930: könyv alakban)

• Alfred Machard: Hajsza (1930)

• Eberth Ingeborg: Kreuger (Ivar) gyufakirály szerelmei (1932)

• Sinclair Lewis: Egy modern asszony szíve (1933)

• Charles Dickens: A Twist-gyerek kalandjai (1934). 1957-ben a Móra Ferenc Könyvkiadónál Twist Oliwer címmel jelent meg

• Sinclair Lewis: Művészek (1934)

• John Galsworthy: A várakozó (1934)

• John Galsworthy: A virágzó vadon (1935)

• Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű (1935)

• Sinclair Lewis: Ez nálunk lehetetlen (1936)

• Aldous Huxley: Légnadrág és társai (1936)

• Ann Bridge: Griffmadár (1940)

• Stuart Cloete: A harcos nép (1940)

• John Knittel: Marokkói kaland (1940)

• John Knittel: Therese (1941).

KÖTETEI (válogatás)

• Strófák (versek). [A címlapon Csillag Vera linóleummetszete.] (1929)

• Az idő rabságában. (1935)[18]

• Jégtáblák, könyvek, koldusok : [magyar esszék, szociográfiák]. (1937)

• Az állatok dícsérete.(1938)[19]

• Spanyolországban jártam. (1938)[20]

• Búcsú az értelemtől : [naplójegyzetek]. (1940)

• Veszély Ázsiában : [nemzetiségi kérdésről]. (1940)[21]

• Emberi méltósággal : [esszék, karcolatok]. (1947)

• A szavak felkelése : válogatott cikkek. (1954)[22]

• A toronyőr visszapillant : cikkek, tanulmányok, kritikák. Szerk. Koczkás Sándor – Magyar István. (1961)[23]

• A tintahal : publicisztikák : [válogatás A toronyőr visszapillant c. kötetből]. (1964)[24]

• Az utolsó percek : [cikkek, jegyzetek] (1971)[25]

• Rejtsd el az örömöd : versek. (1974)[26]

ÉLETE

Brauner Ármin banktisztviselő (később a bank egyik igazgatója) és Hoffmann Kamilla fia. (A Holokauszt Emlékközpont oldalán Bálint György eredeti neveként Österreicher szerepel. Ugyanez olvasható egy másik honlapon is, mely szerint ráadásul az apa neve csak 1887-ig lett volna Österreicher.)

[…]Amíg az apa dolgozott, a család jómódban élt: bejárónőt tartottak, kisfiuk mellé német nyelvtanárnőt fogadtak, később angolra és franciára is taníttatták, Ausztriába jártak nyaralni. A családot az író határozott, erős akaratú anyja uralta. Házasságkötése után végleg felhagyott a tanítással, és lényegében a családfői szerepet töltötte be, fiát szigorú nevelésben részesítette. Visszahúzódó, halk szavú férje a Magyar–Olasz Bank jogelődjénél a titkárságot vezette és igazgatói címet viselt. Ennek ellenére a köztársasági államformát, a polgári demokratikus átalakulást képviselő nézetekkel szimpatizált. Bálint György csöndes, kissé zárkózott alkatával inkább apjára hasonlított.

ISKOLA ÉS PÁLYAKEZDÉS

Az elemi iskola után, 1916-tól a Markó utcai Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanult, 1924-ben érettségizett. Párhuzamos osztályba járt Rózsa Ferenccel, és egy osztállyal feljebb tanult Fürst Sándor is, később mindketten az illegális kommunista párt meghatározó alakjai. Részt vett az iskolai önképzőkör tevékenységében, nyolcadikos korában franciából és angolból készült versfordításaival pályadíjat nyert; ekkor már önálló verseket írogatott, és olaszul is tanult. Barátaival egyik osztálytársánál, Csillag Sándoréknál rendeztek találkozókat, abban a Kádár utcai lakásban ismerkedett meg osztálytársa testvérével, leendő feleségével, Csillag Verával.

1924-ben érettségizett a Markó utcai gimnáziumban. Érettségi után jelentkezett a budapesti egyetem bölcsészkarának magyar–francia szakára, de felvételét elutasították. Ebben közrejátszott a numerus clausus törvény (1920), mellyel a nemzetiségieket és a zsidókat létszámkorlátozással akadályozták meg a továbbtanulásban. Ugyanebben az évben apját a banktól idő előtt nyugdíjazták, és Bálint Györgynek kereset után kellett néznie. Apja kérésére elvégezte a Kereskedelmi Akadémia egyéves tanfolyamát, de közben a Nyugathoz beküldött versei közül kettő megjelent az 1925. áprilisi számban.

Pályáját Az Est Lapoknál kezdte 1926-ban. Verseinek köszönhetően és nagybátyja segítségével jutott el Mikes Lajoshoz, Az Est irodalmi szerkesztőjéhez. 1926 végén fölvették a rendőri riporter segédjének, de hamarosan önálló interjúkat is készített, és nyelvtudása révén őt küldték ki az ideérkezett hírességekkel interjú készítéséhez. Így indult el alulról az újságírói, írói pályán, mely a következő évtizedben egész életét betöltötte.

1929-től 1939-ig elsősorban a Pesti Napló munkatársaként, közben a Daily Express tudósítójaként is dolgozott. Az Est-lapok Miklós Andor sajtóbirodalmához tartoztak (amit 1933. évi halála után felesége, Gombaszögi Frida vett át). Az Est kimondottan bulvárjellegű, a Magyarország konzervatívabb, a Pesti Napló pedig némileg igényesebb, színesebb és terjedelmesebb lap volt. Bálint György írásainak többsége az utóbbiban jelent meg, a kötelező feladatok mellett viszonylag szabadon választhatott témákat. Első versei után a Nyugat novelláját is közölte (Megújhodás, 1926). 1928-ban kezdődött regényfordítói tevékenysége, 1929-ben pedig megjelent első kötete, a Strófák. Ez a – saját költségén kiadott – versgyűjtemény egyben az utolsó is volt, mivel a versírást teljesen kiszorította a kispróza, a publicisztika.

A Strófák kötet borítóját Csillag Vera (1909. december 5. – Ausztrália, Sydney, 1997. április 29.) tervezte, akivel 1933-ban kötött házasságot. Csillag Vera apját, Csillag Béni ügyvédet 1944 októberében nyilasok ölték meg; anyja túlélte a háborút, 1967-ben halt meg. Fiuk, Csillag Sándor a zsidóüldözés miatt 1939-ben kivándorolt Ausztráliába. Csillag Vera a gimnázium után művészeti iskolában tanult, majd Bortnyik Sándornál képezte magát, és grafikus, tipográfus lett.

Házasságkötésük után, 1933. májustól egy-másfél évig Budán, a Keleti Károly utca 35. szám alatt laktak, majd Pesten a Szent István park 5. számú ház kétszobás lakásába költöztek. (Bálint György szülei már Budán laktak, a Trombitás út egyik kertes házában.)

A Pesti Napló mellett közreműködött az 1935-ben indított Gondolat című lap szerkesztésében is, amely szintén sok cikkét közölte, és amely csakhamar az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja legális lapja lett. 1936-tól az új szerkesztő, Mihályfi Ernő invitálására a Magyarország szerkesztésében is részt vett, ebben a lapban számos rövid jegyzete név nélkül jelent meg.

1939-ben Az Est-lapokat feloszlatták: Az Est új néven jelent meg, a Pesti Napló megszűnt, a Magyarország pedig Teleki Pál lapja lett (új szerkesztője a Felvidékről érkezett Szvatkó Pál volt). Már alig maradt lap, ahol Bálint György publikálhatott. Az Újság, a Népszava, a Magyar Csillag közölte egyes írásait. A zsidótörvények miatt azonban belső munkatársként (havi fizetésért) már sehol nem alkalmazhatták, cikkeiért alkalmanként fizettek honoráriumot.

A megfeszített munka mellett szinte minden évben rövid nyugat-európai utazást is tett, később feleségével együtt. Az utazások élményanyagából is hosszabb-rövidebb munkák születtek (Történelem, Görög máglya, Krikett, Spanyolországban jártam, stb.).

Emigrálási kísérlete

1939. évi londoni látogatása azonban már nem turistaút volt. A fasizmus általános térnyerése és a magyarországi zsidótörvények fenyegetése miatt feleségével elhatározták, hogy emigrálnak. Mindketten megkapták úti okmányaikat, de végül Bálint György május 15-én egyedül utazott el, hogy megélhetési lehetőséget keressen; felesége később követte volna. Mivel nem sikerült megfelelő lehetőséget találnia, július 15-én hazajött. Az itthoni helyzet azonban gyorsan változott, a szélsőjobboldal nagyon megerősödött, a háborús készülődés fokozódott. „Augusztusban ismét vízumot kért, de az angoloktól nem kapta meg a beutazási engedélyt. Így maradtak itthon, egyre elviselhetetlenebbé váló körülmények között.”

Katonaság, munkaszolgálat, börtön

Mielőtt elindult volna Londonba, kétszer is behívták katonának. Hazatérése után, októberben újból be kellett vonulnia, nem is utoljára.

• 1938 őszén hívták be először katonának kiképzésre; három hónap elteltével, karácsony előtt leszerelt, utána két hónapig betegeskedett

• 1939-ben kora tavasszal Vácra hívták be, április végén szerelték le; közben néhány hétig Léván szolgált

• 1939 őszén ismét bevonult, ekkor csak hat heti kiképzésre, Tápiósülybe

• 1940-ben is kapott behívót, de előtte orvos-ismerőse segítségével befeküdt egy szanatóriumba, így mentesülhetett a szolgálat alól

• 1941 májusában ötödször is behívták, ezúttal már nem katonának, hanem munkaszolgálatra. Gödöllőre vonult be, onnan Tokajba került, majd Újverbászra (Dél-Bácska) vitték munkára; augusztus végén térhetett haza

• 1942 április elején letartóztatták, és fél évig a Margit körúti börtönben vizsgálati fogságban tartották (Cserépfalvi Imrével együtt); szeptember 12-én szabadult. Valamilyen szervezkedésben való részvétellel gyanúsították, de ennek nem volt reális alapja, bírósági tárgyalásra sem került sor.

• 1942 október 27-én vonult be utolsó munkaszolgálatára Gödöllőre, „különleges munkásszázad”-ba, vagyis büntetőszázadba; egy hónappal később, november 27-én indították el szerelvényüket Ukrajnába. Bálint György Sztarij Nyikolszkojéban halt meg 1943 január 21-én. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint_Gy%C3%B6rgy_(%C3%ADr%C3%B3)

„Ez a szó, hogy Kandónak munkatársa voltam könnyen félreértésre adhat alkalmat. Kandó annyira fölötte állt mindenkinek, hogy neki munkatársa nem lehetett senki. Mellette a munkatárs szerepe csak az volt, hogy közvetítette az ő ideáit.

”

– Pöschl Imre, a budapesti József Műegyetem professzora

Kandó Kálmán magyar mérnök, a nagyfeszültségű háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozóáramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál, a fázisváltó kidolgozója, a vasútvillamosítás úttörője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.”…

Gimnáziumi tanulmányait az 1904-ben épült Fasori lutheránus gimnázium elődjének számító, Sütő utcai Budapesti Evangélikus Gimnáziumban kezdte. Szülei a zsúfolt iskolából egy kisebb osztálylétszámú iskolába, a Kármán Mór alapította gyakorló gimnáziumba íratták át. Mivel az iskola csak kétévenként indított osztályt, Kandó a hatodik osztályt kétszer végezte el. Ebben az elitiskolában érettségizett le. 1888-ban beiratkozott a budapesti József Műegyetemre. A villamosság korán felkeltette érdeklődését. Negyedéves hallgatóként pályadíjat nyert az egyik elektrotechnikai dolgozatával. Szigorlatra egy villamos hajtású futódaru tervét adta be. 1892-ben kapta meg a gépészmérnöki oklevelet. Tanulmányait kitűnő minősítéssel végezte el. Gépész- és villamos ismereteit későbbi pályafutása során sikeresen kamatoztatta.

Egyetemi évei után, 1893 őszéig a haditengerészetnél szolgált, majd Párizsba utazott. A Compagnie de Fives-Lille villamos gyárának tervezési osztályán kapott állást. Ez a vállalat abban az időben rendezkedett be a Nikola Tesla által feltalált és Európában Michael Dolivo-Dobrowolsky által továbbfejlesztett indukciós motorok gyártására. Az indukciós motorok gyártására kidolgozott egy teljesen új szerkesztési–számítási eljárást, amely gazdaságos villanymotorok gyártását tette lehetővé.

Ma már nem deríthető ki pontosan, de feltehetőleg Korda Dezső ajánlásának köszönhetően híre eljutott Mechwart Andráshoz. A budapesti Ganz és Társa gyár 1878-ban létrehozott egy osztályt az elektromos berendezések gyártására, amelyet akkoriban Zipernowsky Károly vezetett. 1894-ben szerették volna bevezetni az indukciós motorok hazai gyártását, s a szervezés lebonyolítására felkérték Kandó Kálmánt. A kitűnő mérnök a munkáját sikeresen végezte, franciaországi tapasztalatait felhasználva néhány hónap alatt meghonosította a háromfázisú indukciós motorok gyártását, sőt tulajdonképpen nevéhez köthető az akkor forgóáramnak nevezett többfázisú áramrendszer Ganzban történő bevezetése. A háromfázisú energiatermeléshez és -elosztáshoz a Ganznak rendelkeznie kellett megfelelő generátorokkal és transzformátorokkal. Ezek tervezése és gyártásuk beindítása ugyancsak Kandóhoz kötődik. Amikor Zipernowsky 1895-ben a műegyetemen tanszéki állást kapott, Kandó a szerkesztési osztály vezetője lett. Kandó számításai és tervei alapján a legnagyobb teljesítményű AF gépek készültek az 1897 szeptemberében üzembe helyezett Etsch vízerőmű részére, amely Merano, illetve Bolzano városok villamosenergia-igényét elégítette ki. Kandó korai villamosgép-tervezői munkásságának csúcspontja azonban az indukciós motorok magyarországi bevezetése terén az FF jelzésű motorsorozat megalkotása volt. Ezek az 1899-ben tervezett, és évtizeden keresztül 300, illetve 3000 voltos névleges feszültségre készült, nagyon széles teljesítményhatárok között gyártott háromfázisú motorok a Ganz-gyár legsikeresebb villamos gépei közé tartoztak. A teljesítményegységre jutó súlyukkal általános nemzetközi elismerést arattak. Azindukciós motorok kiváló tulajdonságait megismerve ezeket a motorokat a vasúti vontatásban is hasznosítani kívánta. Külföldi tanulmányútjai során különféle vasúti megvalósításokat tanulmányozott. Kezdeményezésére a Ganz foglalkozni kezdett a háromfázisú villamos vontatás előkészületeivel, ennek során 800 méteres kísérleti próbapályát építettek a Ganz Mávag mellett. A vasúti kocsit egy kétfázisú indukciós motor hajtotta. 1897-ben Amerikában, a baltimore-i pályaudvarokat összekötő 5,8 kilométer hosszú alagútban futó 600 voltos egyenáramú vasutat tanulmányozta. Itt ismerte fel, mennyire gazdaságtalan, 100 kilométeres nagyságrendű távolság esetén alkalmatlan az egyenáramú, kisfeszültségű villamos vontatás.

Váltakozó áramú vontatás

1898-ban a Genfi-tó partján üzembe helyezték az első háromfázisú kisvonatot egy 300 méter hosszú, 20 méteres szintkülönbségű vonalon. Az olasz nagyvasutak villamosítási programja egybeesett a Ganz ismert háromfázisúvontatás-kísérleteivel. A Rete Adriatica társaság ezért a Valtellina vasútvonal villamosítását a Ganznál rendelte meg, így a Kandó által kidolgozott rendszer lett a háromfázisú vontatás bölcsője és később Olaszországban annyira uralkodóvá vált, hogy a „sistema italiana” nevet kapta. A Telina-völgyről elnevezett 106 km hosszú, nehéz terepviszonyú vonalon bizonyítani lehetett, hogy jobb a gőzvontatásnál. A feladat teljesítését több hírneves nagyvállalat rendkívül kockázatosnak tartotta, ezért elzárkózott tőle. Mechwart András, a Ganz-gyár akkori igazgatója 1898-ban Kandó Kálmánnal konzultálva elvállalta az olaszországi Valtellina-vonal 3000 voltos háromfázisú, 15 herzes vasútvillamosítását. Kandónak ez volt az első önálló fejlesztése. Amikor 1902. szeptember 4-én ünnepélyesen átadták a vonalat, ez volt a világ első, nagyfeszültségű váltakozó árammal működtetett vasútvonala. Táplálására a Morbegno városka közelében, az Adda folyón az Alpokból lefutó folyók vízenergiájából nyerhették a 20 kilovoltos feszültségű áramot. Innen táplálták kilenc 20/3 kilovoltos feszültségű, egyenként 300 kVA névleges teljesítményű transzformátorállomáson keresztül a kétpólusú munkavezetéket, illetve a harmadik fázis vezetésére szolgáló síneket. A technikai újdonságot a lényegesen nagyobb, 3000 voltos feszültség jelentette. Mivel elégedettek voltak a Ganz teljesítményével, 1903-ban három, majd 1904-ben további négy mozdonyt rendeltek.

Az olasz kormány az időközben államosított vasút nagyarányú villamosítását határozta el, azzal a megkötéssel, hogy a villamos berendezések és a járművek csak Olaszországban készülhetnek. A Ganzban meghatározó banktőke semmiféle kockázatot nem akart vállalni, és önként átadta a piacot. A Westinghouse cég megvette Kandó szabadalmait és Vado Liguréban mozdonygyárat épített. A gyár vezetését Kandóra bízták. Kandó elfogadta a meghívást, és több munkatársával Vadóba költözött.

Olaszországban

Két mozdonytípust fejlesztett ki. Az ötcsatlós Giovi vagy Cinquanta elnevezésű mozdonyok Kandó legnagyobb számban gyártott gépei voltak. 1912-ben elkészült a 100 km/h sebességű, 2000 kW teljesítményű Trenta nevű gyorsvonati mozdony, ami a leggazdaságosabb mozdonya lett. Az első világháború során 1915-ben hadiállapotba kerültünk Olaszországgal. Kandó még szerencsésen hazatért, és kétéves katonai szolgálat után (tanulmányai hatására a MÁV és a Ganz gyár kieszközölte Kandó felmentését a katonai szolgálat alól) a Ganz Danubius gyár műszaki-, majd vezérigazgatója lett. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kand%C3%B3_K%C3%A1lm%C3%A1n