Vass Judit oldala Posts

szeptember 3, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

JÓNÁS

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

JÓNÁS

Kapom az üzenetet: „Kedves Tanárnő, mikor mondhatnám fel a Jónás könyve 2. részét?” A válaszban megkérdezem, megfelel-e a tavaszi szünet? Megállapodunk húsvét hétfőben ─ amikor kapcsolok.

Nem is ő volt, akiről tudtam, hogy az első részt már megtanulta, hanem D, aki a kemoterápiás időszakot többek között ezzel töltötte, na meg emberfeletti akaraterővel és derűvel. Gondolom, azóta már az egészet tudja ─ majd megkérdezem. Eddig csak a negatív tesztjeinek örültem, és fejet hajtva tiszteltem megtartó humorát, miközben az élet hülyeségein vihorásztunk.

És elcsodálkozom. Az egyik a haláltudattal harcolva Jónás könyvét választja megtartó erőnek, a másik, egy végzős diák, akinek éppen kb. 300 tételt kell megtanulnia, mert osztályozóvizsgázik, mellesleg megtanulja az egészet. Holott matek-fizika tagozatos. Jellemző rá ─ nem a szavak embere ─ hogy elfelejtette, az első részt nem mondta el.

Csoda az ember ─ én mondom. Mindenek és mindazok ellenére, amit nap mint nap tapasztalok. Széthúzás, gyűlölködés, embertelenség, minden, ami Babits Ninivéjében mételyez. „Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság.” És mégis.

Adassék nektek az irodalom vigasza! Vigyázzatok a szeretetre.

Könnyű azt mondani ─ és milyen nehéz…

Hozzám már hűtlen lettek a szavak…

Hozzászólások (0)
szeptember 3, 2024 / Vers

9. SZONETT

VASS JUDIT

9. SZONETT

Láncolt hajók ringnak a Tisza partján,

mint őszi, impresszionista festmény:

megannyi roncs, élettelen maradvány,

tükörbe néz a realista estén. 











Se víz, se hold ezüstje – eső szitál,





se szél, se szélvihar – csak úgy szemerkél,





kopogó utcák, kihalt Na’Conxypán,





napos vidékünk szürreális csenddé










ekképp mosódik kórtermek zugában,





mint őszi éggé szerelmeink szeme –





a túlsó part már telis-tele tájjal,










szelíden ringatózó öbleibe





bárkák merülnek elszakított lánccal,





és dzsinnek álma és hegyek deleje. 


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	12. évfolyam			

		

			

				HOGYAN KÉSZÜLJEK A MAGYAR ÍRÁSBELIRE? Középszint
			

		

		

			
		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	Egy meg nem írt regény			

		

			

				KÜTYÜ
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





EGY MEG NEM ÍRT FÉLPERCES





KÜTYÜ





Na, gyermekem, minden előzetes híresztelés ellenére az én küldetéstudatomnak is van határa. Itt van. Utoljára rendezett jelenetet az órámon. Választhat: most szépen felmegy az igazgatóhoz, és törvényes úton feljelent az önnel szemben folyamatosan elkövetett EMBERI HANG miatt,  vagy kimegy és lenyom 25 fekvőtámaszt a folyosón, vagy mától kevesebb szénhidrátot eszik. Vagy a napi testnevelés órán nem lóg, hanem leköti energiáit. Gondolkodási idő nincs. Ja, hogy marad? Akkor kérem, jegyezze meg, hogy a reneszánszban még nem volt filmművészet. Ezt illik kütyü nélkül is tudni. Mi az, hogy „illik”? Látja, ez nehéz kérdés. Szereti ön a nagymamáját? Na, akkor ne nyomkodja a kütyüt, ha együtt vannak, mert neki ez fáj. Ja, hogy a nagyi nem mondja? Akkor most mondom én. Tudja, ez a dolgom, ezért fizetnek. Égi és földi hatalmak – de erről majd később. 


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	Vers			

		

			

				MÁR
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





MÁR





nem emlékszünk, milyen volt





ott lenni itthon,





de ezt már megírta Kosztolányi.





Karinthy az ég köldökének hívja,





s lám egyik sem tudott leválni.





Úgy látszik hát, ebben az itt-ben





valahogy mindig akadnak





henyélve pipázó angyalai





a ki-tudja-holnak.





S talán a dolguk tényleg csak ennyi:





leltárba szedni kertet-kamrát,





hol bizonyítéktól roskadoznak





suttogó polcok, dunsztolt és égi mannák,





s hol mindennek mégis lopott íze van,





akár a szóban féligazság,





és nem tudja más, csak egy meg egy,





ki titkosítja itt a poklát,





ki tárja itt a mennyeket.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	Vers			

		

			

				REGÖLŐ
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





REGÖLŐ















Regös pajtásom,





kántálni valónkkal





óceánra szállunk





imhol Lisszabonban.










Kicsinyke időre,





szittya idők múlva





vissza es hajózunk





magyar temetőbe.










Fábul megfaragva





fejfának beállunk,





ki es nem lök földje,





Isten megsirassa.










Me se nem siratja,





el se fordul tőle,





meg es meg se szánja,





meg es meg se bánja.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				KULTÚRSOKK
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA





KULTÚRSOKK





Nem, nem jártam messzi országban, más kultúrkörben, csak leugrottam a „hajléktalan szállásra” – így hívjuk a suli eldugott oldalában dohányzásra kijelölt helyet. Ne értsd félre, nem lázadozom: legalább friss levegőn vagyok, és kondiban tart a lépcsőzés.





Visszatérek, felérek az épületbe, alig lépek be az ajtón, rám zuhan egy kislány: „Tanárnő! Maga ismeri XY tanár urat! Hol van? Most azonnal elő kell kerítenem!” Nincs időm meghökkenni a tiszteletlenségen, első mégis az udvariasság, rémülten felelem, hogy pár szünettel ezelőtt láttam a tanáriban. „Nem hiszem el! Szőrén-szálán eltűnt!” – kiáltja, és ott hagy tátott szájjal, sokkos állapotban, rohan fel a lépcsőn.





Állok, mint csapot-papot Csokonai Mihály. Mire a tanáriba érek, már nevetve mesélem XY tanár úrnak a kalandomat, azonnal kapcsol, ki volt, együtt vihorászunk. XY tanár úr az unokám lehetne.





Négy évig jártam ide diákként. Egyszer sem jártam a tanáriban, szünetben sem kerestem nevelészeimet.  A folyosón csendes „Jó napot kívánok”-kal érzékeltem  létüket. De most mégis jobban érzem magam itt. Kár, hogy mindig kell egy hökkenésnyi perc, hogy ezt tudatosítsam. Hogy ma sokkal családiasabb, patriarkálisabb. Íme, itt van, ami hiányzott, milyen kár, hogy már késő/Egy nyugalom vár, a végső.





Hazafelé a villamosmegállóban újra találkozunk. Kedvesen rám köszön, majd így szól: Tanárnő, nincs egy rágója?





Nehéz ez már nekünk, öregeknek. Elrepült felettünk az idő vasfoga, mint Kassák fölött a nikkel szamovár.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	Vers			

		

			

				EGYSZER CSAK
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





EGYSZER CSAK










elhiszünk egy mondatot















a szabad gondolat is





csak választott dogma










a féktelen folyamatokra





hidakat ível a kényszer










hogy győzze az áradást





míg innen a túlra lépdel


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	A tanár is ember, de nem az a dolga			

		

			

				GYEREKNAP
			

		

		

			

				






VASS JUDIT





A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA





GYEREKNAP





Mindig máskor tartom. Van, amikor az első évben, van, amikor később. Osztálya válogatja, na, meg alkalom. Nem tanulunk, csak én. Beszélgetünk – egyenként. Kérdezek, ők annyit mondanak magukról, amennyit szükségesnek tartanak, hogy kicsit jobban értsem őket. Ha inkább hallgatna, azt is elfogadom. Némelyik először gyanakodva néz: „Mi a fenét akar ez tőlem?”





Vagy azzal kezdem, aki a legvisszahúzódóbb, vagy a valamiért problémással, vagy a par excellence lókötővel. Alkalom szüli, de idővel mindenkire sort kerítek. Folyosón, órán, kiránduláson.





Néha megkérdezem az órán, ki lenne tanár. Többnyire ironikus kacaj a válasz. Ha rákérdezek, miért nem, az esetek 90 %-ban a válasz ez: „Nem tudnám elviselni a diákokat.” Van, aki el is árulja, mit tenne velük, mármint hogyan tartana rendet. Megáll bennem az ütő. Szó szerint. Rögtön el is tanácsolom a pályáról.





Beszélgetünk…Csupa szem, nyílt és nyitott tekintet − mosolyogva mondja: „Azért mert félek a tanárnőtől.” Mármint tőlem. Nevetek, megszoktam már. Tudom, hogy ez nem igazi félelem, de nincs jelentősége.





Nem is lepődöm meg, amikor azt mondja, lehet, hogy óvónéni lesz, imádja a kicsiket, és mindig elszörnyülködik, ha a többiek azt mondják, nem is biztos, hogy lesz családjuk vagy gyerekük− minek? „Én meg alig várom, hogy végre megszülessen az első gyerekem.” – mondja, s ha nem „félne” tőlem, talán el is sírná magát, már előre, örömében. Megtudom, hogy közösségi szolgálatként volt óvodájában segít, kicsit lesüti a szemét, amikor elárulja, hogy az egyik magatartászavaros kisördög a kedvence –, de már azt is látom a tekintetében, hogy ezt a többi aprólék nem sejti, vagy igyekszik titkolni – vérében van máris a szakma. Magamban nevetek. Tőle nem fognak félni. Mázlista.





A pályaalkalmasságival, mint olyannal, meg is volnánk. Hogy a pálya alkalmas lesz-e őrá, csak remélni tudom. Mindannyiunk nevében.





PS: A pálya nem alkalmas rá. Az idén  a pénz miatt már nem készül óvónéninek. „Az ám, hazám.” ”Élni kell.” Így veszítjük el a legjobbakat.


Hozzászólások (0)
			

		

	



		

		

				szeptember 3, 2024	 / 	
	Vers			

		

			

				GATYÁTLANUL