Kategória: Próza

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

TERMINUS

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TERMINUS

Nincs kedvem már belemenni a magyartanítás nyomorúságába, ezerszer elmondtuk, hogy a magyar közoktatás rákfenéje a magyar nyelv és irodalom tantárgy tanításának korszerűtlensége. Néhányan megpróbálják az elavult curriculumot diák közelibbé, populárisabbá tenni kínjukban, sokszor az oktatás és a mű infantilizálásával. Bocsánat. Talán egyszer majd ezt is kifejtem.

Nyelvtan óra, stílusrétegek. Tudományos stílus. Eljutunk a „szakszó” kifejezésig, megtanítom, hogy „terminus technicus”, hiszen egyetemre készülnek, ez bizony nemzetközi műveltségszó. Összegyűjtünk biológiából, történelemből, fizikából stb. terminus technicusokat. Irodalomból is. Sorjáznak: metafora, líra, allegória stb.

Balázs persze jelentkezik, tudom, hogy poénvadász, de szót kell neki adnom. Irodalmi terminus technicus – mondja−Az ember tragédiája. Na, de −mondanám−, az nem az, hanem…de már közbe is vág: De bizony az, tanárnő. Az osztály és én is nevetünk. Mi tudjuk, hogy igaza van.

Kristóf nem olvasta a 11. színt, de hozzá akar szólni. Elementáris felháborodással reagálok. Maga nem olvasta, és beszélni akar róla? Mi lesz, ha én olvasás nélkül értékelem a maga dolgozatát?

Kezdem a prédikációt a gondolkodó ember alázatáról. Először a mű, aztán amit róla írtak, utána jövök én. Kristóf mosolyogva végighallgat, és tovább jelentkezik. Csongor (gondolkodó, szorgalmas lény) megjegyzi, hogy ő Madách szövegét bizony nem érti. De akarja, és megfeszül, hogy értse.

Kristóf tovább jelentkezik. Megadom a szót, a színt nem olvasta, de tudja az előző óráról, hogy Madách ebben a színben a liberalizmust és a kapitalizmust vizsgálja. Na, ez izgatja. Véleménye is van. Belefojtom, mielőtt lelövi a poént. De miért fojtom bele?!

Terminust kérek. Ezek a gyerekek a nagy kérdésekkel kínlódnak. Nem mindegy, hogy mire jutnak.

Velünk vagy nélkülünk.

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

SZŰRŐ

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

SZŰRŐ

Ha az alábbi ismérvekből magadra ismersz, ne menj tanárnak…

Elhiszed a párodnak, hogy három napja egyszerűen nem volt ideje felhívni téged.
A vendég kisfiúnak, miután az anyja rászól, mert beleköpött a levesbe, megsimogatod a fejét.
Egy anyázó izomagyúnak halkan megjegyzed, hogy neked volt elsőbbséged.
A hónap utolsó napjára kell leadnod valamit, de te már 15-én benyújtod.
A kasszánál csendben vársz a sorodra, miközben már a harmadik nyugdíjas cselez ki azzal, hogy előbb ott állt, mint te.
Péntek esténként már önként dugaszolod el a füled, és hajnalig forgolódsz a feletted lakók üvöltő bulizenéjére.

(Ezek amúgy nagyon szép emberi vonások, nézz szét, hátha van üresedés az angyalok közt!)

Mikor meglátogatod a húgodat, megnézed, hogy a sarkokban is porszívózott-e.
Holnapra meghirdeted a világvégét, mert a szomszéd fia lilára festette kopaszra borotvált fejét.
Szakítasz a pároddal, mert középen nyomja meg a fogkrémes tubust.
Megigazítod a szőnyegrojtokat. És megint.
Idegrohamot kapsz a kollégád rendetlen asztalától.
Mindenre rámozdulsz, ami nem úgy van, ahogy (szerinted) lennie kellene.

(Tudod, az baj, hogy neked a rend cél, és nem eszköz. A gyereket nem lehet megvonalazni. Állandóan elugrik.)

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

NÖVENDÉK URAM

VAS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

NÖVENDÉK URAM

Növendék uramat nem tanítom, de annyire tele van vele az iskola, hogy akár mégis. Néha az az érzésem, hogy minden osztályomba jár, mert amikor belépek, ő nagy üdvözlések közepette kilép a szomszédolásból, szóval, mindig szembejön.

Növendék uramat kilencedikes Sarjadék korában ismertem meg, mikor a lebetegedett kollégám helyett kellett beugranom megíratni egy bejelentett dolgozatot. A csoport megadással nyugtázta a fejleményeket, de Sarjadék uram felpattant, s két öklét a mennyezet felé rázva, bömbölve hívta az égiek bosszúját a földi „igazságtalanság” és tanári önkény ellen – égtelen haragját visszhangozva verte vissza Zugló és Manhattan. Az attak annyira váratlanul ért, hogy hosszú másodpercekre kővé meredtem, aztán csak annyit mondtam halkan: „Fiatalember, ezt most azonnal hagyja abba!” Kővé meredt ő is, aztán leült, még egy ideig szuszogva dohogott, de óra végéig csendben írta a tesztet.

Növendék uram már tizenegyedikes, továbbra is ő tölti ki és be a folyosókat, de múlt pénteken váratlan helyen, hajnalban, a tömött buszon bömbölte fülembe: „Á, jó reggelt tanárnő!”

Udvariasan kiemeli a táskáját a belső ülésről, és átadja nekem a külsőt. (Ugye, ez a kedvenc utastárs típusom, tömegben lazán két ülést foglal el.) Nem kezdem nevelni, nem is tudnám, mert folytatja a mobilozást, én meg nekiállok netezni, lássuk, mi van a világban. Nem hallgatózom, de nem lehet nem hallani, hogy valami üzletet bonyolít, zeng tőle az utastér. Aztán kinyomja, bocsánatot kér, és innentől övé a szó.

Mivel már megszoktam bömbölő hangját, időbe telik, amíg a metróban kapcsolok, hogy mindenki minket néz. Egyezményes jelekkel próbálom rávenni, hogy vegyen vissza a hangerőből, ezt bólintással viszonozza, majd ordít tovább: „Persze, nem vagyok egy könnyű eset, de az idén végre sikerült egy olyan tanári gárdát összehoznom (!), akik tudnak engem kezelni.” Sorolja a neveket, nem állítom le, dicsérni lehet kollégát, csak mószerolni nem. „És persze, K tanár úr! – ujjhegyeire cuppantva jelzi, hogy ő a non plus ultra. Képzelje tanárnő, hogy én – itt felemeli mutatóujját− én 45 percig befogom a szám és figyelek! Na, mit tetszik szólni? Persze, nem volt mindig „akadálymentes” a kapcsolatom a tanár úrral, mert kilencedikben egyszer kaptam tőle egy „leoltást”, azt hiszem, ez most már kitart érettségiig. Archetipikus – ugye így mondják, tanárnő?”

Szelíd, megértő mosolyok kíséretében szállunk le, zúg a fülem, még hátra van három megálló a villamoson. A tanáriban nem bírom ki, hogy tovább ne adjam Növendék uram dicshimnuszát az érintetteknek.

Nincs ennél jobb szakma.

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

NŐNAPOS

International Women’s Day. Funny girl cartoon characters with a bouquet of tulips. Usable for flyer, poster, invitation and other. Vector illustration on white background

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

NŐNAPOS

Egy robot pontosságával és egy beszélő szerszám alázatával érkezem reggel hat húszkor a villamos-megállóba ─ abszolút fölöslegesen, tudhatnám már, hogy az 1-es az orrom előtt füstöl el…

A kukánál két közterület-felügyelő cigizik, kicsit tétovázom: mégiscsak kínos, nő és tanár létemre, ráadásul egyedül közéjük állni bagózni… na de: minden „drogos” egyenlőnek és szabadnak születik, tehát kellő távolságra megállok. Akarva-akaratlanul hallom, amit mondanak.

„Nézd, öregem – közben elnyomja a cigit, és a kukába dobja ─ mi sem vagyunk hülyék, de szerintem a nők okosabbak” … a többit már nem hallom, mert távolodnak az utcazajban, csak az tűnik fel utólag, hogy a hangjában sem irónia, sem … …gyakorlatilag semmi nem volt, csak tényközlő nyugalom, olyan, amit, már nem is tudom, milyen időmélyben hallottam utoljára. Hm.

A hanghordozás…a hangszín…ja, nem: a hanglejtés mágiája.

Jé. Egészen otthonosan érzem magam a villamoson. Egy rövid megálló erejéig meg sem hallom az alvó testvérek szendergésébe fejhangon mobilozó hölgytársat (mellesleg mindig nők csinálják)…és nem látom azt a tahó izomagyút, akinek esze-ágában sincs levenni a hátizsákot a tömegben…

Hm. Talán nem igaz, hogy okosabbak vagyunk, de köszönjük.

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

MINIMALIZMUS

VAS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MINIMALIZMUS

Azt veszem észre magamon, hogy egyre inkább a csendet, vagy a minimalista közlést választom. Valószínűleg fáradtság és elfojtott türelmetlenség az oka, magamat azzal áltatom, hogy sztoicizmus.

Anyámnak nagyon sokat köszönhetek e téren, a Tízparancsolat tömörségével és szigorával nevelt bennünket, ami az adott pillanatokban néha sokkoló volt, hosszú távon azonban a toleranciát erősítette.

Diákjaimnak a megfelelő pillanatban mindig elmesélem eszmélkedésem nagy pillanatait. Így könnyebb, mintha prédikálnék.

Történt volt, hogy Juditka, aki megszokta, hogy semmi tanulással is ötöst szerez általánosban, beújított egy fizika hármast. Otthon gyászlobogó kilengetve, jaj, Juditka mit történt?

„Á, Emi néni hülye.”

Anyám néz, a kétségbeesés tekintete lassan szigorodik szemében:

„Nem is tudtam, Juditka, hogy te tökéletes vagy.”

Így tanultam meg egy pillanat alatt vállalni a felelősséget.

Azt hiszem, ideje kiragasztani a lakás különböző pontjaira, mondjuk a vásárlandók mellé. Ja, az nem jó, mindig elfelejtem…

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

KÜTYÜN INNEN ÉS TÚL

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

KÜTYÜN INNEN ÉS TÚL

El ne higgyétek, hogy a digibumm nemzedék nem él a valóságban!

Persze, van néhány kütyüfüggő, ők azok, akik 30 évvel ezelőtt bújták volna a könyveket, az örök introvertáltak, akik nincsenek itthon, vagy otthon, vagy úgy általában az emberek között, mert ki tudja, miért, külön világuk van, a különcöké, a magukban teljeseké. Olvasnak, zenélnek, festenek, kütyüznek, és védik az aurájukat. Most, hogy kooperatívnak, „teamworker”-nek KELL lenni, erőszakot követünk el rajtuk. Té mondta, mikor áttértem a csoportmunkára, és felfigyeltem, hogy a legmélyebbek visszahúzódnak. „Unom, tanárnő. Nekem ontsa a tanár a tudást, én meg majd meghallgatom, és végiggondolom magamban.” A másik meg azt unta. Nincs üdvözítő módszer. Minden gyerek mást un. Végül is, az iskola nem a szórakoztató ipar része. Vagy nem úgy.

A többségnek a kütyü a világ kiterjedése. Kezdj el csak beszélgetni velük az aktuális valóság egészen hétköznapi kérdéseiről, és meg fogsz döbbenni: hirtelen gördülékenyen és választékos szókinccsel kezdenek el beszélni, nagyon is, úgymond, komoly dolgokról. Kant nélkül tudják, hogy az előttük járó nemzedékek „jelenségvilág”-ban élnek, sokkal előbb felismerik a fake newst, mint mi, vájt fülűek, árnyaltan gondolkodók, igaz, nem idéznek klasszikusoktól. A mi nemzedékünk többsége sem tette. „Keressük Petőfit!” Ugye emlékszünk?

Persze, szűk térben mozognak, az otthon és az iskola egyenesén, a tehetősebbje csak apu-anyu autójából látja a várost, gőze nincs arról, mit kell egy vérző sebbel tenni, de kinevet, ha a csekkírást magyarázod – minek? Online élnek. Minek életrajzot, motivációs levelet tanítani? Kinyitja a Wordöt, ott a séma, csak az adatokat kell betölteni. Nem a technikai-gyakorlati tudást hiányolják, hanem az emberit – csak nem tudják.

Irodalomtanár vagyok, napi fájdalmam, hogy a többség nem olvas regényeket, verseket, kicsit talán féltékeny is voltam a törisekre, hogy az ő tárgyuk sokkal jobban érdekli őket, mígnem rájöttem a nagy miértre. A történelem tele van sztorival, mesével, de nem kell hozzá elolvasni több száz oldalas regényeket. Rákérdeztem: Ugye így van? Igen, mondták, pontosan így. Mert meseéhesek. Sóvárogják, amit mi is: azt, ami kiemel a napi robotból.

Persze, sejtem ezt már egy ideje. Mikor azt mondom, le lehet tenni a tollakat, mert csak életrajz következik, felélénkül a figyelem. Életmeséket hallanak, a valóságot. Ha anekdotázni kezdek személyes élményekről, nagyszülőkről, kerekedik a szem, hegyez a fül. És közben tudom, sokuknak fáj, hogy nem adatott meg, mert munkafüggő, kizsigerelt vagy karrierista szülők (többnyire elváltak) ingázó gyerekei. Ezen a héten anyánál, aztán apánál. Nem folytatom. Köt a betyárbecsület.

Pontosan tudják, mi vár rájuk, egy olyan világ, amelyben már senkit nem érdekel a papír, csak az, hogy tudod-e. Hogy vadászni fognak rájuk olyanok, akik a kreativitást hirdetik, aztán meg világgá kürtölik, hogy az ő cégüknél csak az marad meg, aki kész a heti 70 óra munkaidőre.

Még folytathatnám napokig, de inkább lezárom a vesszőparipámmal.

A magyar közoktatás rákfenéje a réges-rég tönkretett magyaroktatás. Igen, a magyar nyelv és irodalomé. Mert a mai gyerek nem az internet és nem a kütyü miatt nem olvas. És nem azért macskakaparás az írása.

De nem folytatom. Ezt már írja meg az, akinek van még ereje elmagyarázni. Mert a pedagógiához, a magyarhoz mindenki ért, (és persze, az amerikai elnökválasztáshoz) csak a gyakorló szakember legyint: el van ez már…mea maxima culpa.

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ÁRNYALOM

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÁRNYALOM

De csak órán. Módszertani, tanítás-tartalmi kérdésekben utoljára huhogok. (Írtam volt ezt két évvel ezelőtt, de a számat csak nem tudom befogni. Mondta is apám: Ha meghalsz, a nyelvedet külön kell majd agyonütni.)

Mikor megtaláltam ezt a képet a sugármeghajtású gyerekről, rögtön éreztem: igen, ez az! De mi ez? Semmi különös. Az örök, repülni vágyó Ikarosz, itt volt már a vaskorban is, ahogy mi is, az aranykor örök visszavágyói és kihalói.

Hagyomány és újítás örök vitája ez, s mint mindig, időnként süketek párbeszéde. Mit és hogyan tanítsunk? „Hagyd zajongni, majd az élet /korlátozza önmagát./Nem vesz el harcában semmi,/ mindig új s mindig a régi/halld csak igéző dalát.” (Madách – hiába mondogatja már 160 éve, a „régi kor árnya felé merengők” nem merik neki elhinni. Nagy kár, sokkal előbbre tartanánk.)

A magam harcát majd megvívom az órán ezzel a gyerkőccel, akivel naponta és ezerféle alakban találkozom. Azt már biztosan tudom, hogy elsősorban, itt és most a humánumot kell képviselnem, és persze az árnyalt gondolkodást – na, de ne legyek ilyen nagyképű. „A többi” , ki tudja ezt ma? (Szerintem lehet tudni, de tényleg ne legyek ilyen nagyképű.)

Átmeneti korban élünk. Újítók és hagyományőrzők kilengéseiben. De nekem az órán, a napi „kultúrsokkban” nem elméletekre, hanem nagyon is gyakorlati és egyedi megoldásokra van szükségem egy fenekestül felfordult világban, ami úgy kezdi nyomasztó voltát, hogy a globális status quo is átalakulóban van, és akkor még nem beszéltünk a riadóról: koronavírus. Bebizonyította, hogy milyen gyengék is vagyunk, és még valamit. Nem is olyan internetfüggők a gyerekek, mint hittük: alig várják, hogy újra offline éljenek.

Ne féljetek ettől a sugármeghajtású gyerektől, de figyeljetek rá, mert sokkal többet felfog, mint képzeljük. Ám nem nagyon tárulkozik ki, többnyire csendben tűri ódivatú prédikációinkat. Eléggé magára maradt ebben a világban, ahol a nemzedékeket egy egész kulturális-antropológiai szakadék választja el. Velük kell futnunk, tetszik vagy nem.

„Hajt az idő, nem vár…” Sugármeghajtású.

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

…A REZET

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

…A REZET

Az én nemzedékem még be tudja helyettesíteni a három pontot, a fiatalabbakból talán csak néhány, és talán jobb is, ha nem. Bár, ahogy Hašek írja: nem illemkódexnek szánom…

Igen, ezt tesszük a gyerekeink idejével. Annyi minden tolult fel bennem az elmúlt egy évben, hogy képtelenség egyetlen írásba sűríteni…mit is? A közhelyet, amit szinte mindnyájan tudunk: ennek a hagyományos oktatásnak már nincs értelme. Kontraproduktív.

Hol is kezdjem: talán a tényeknél.

Tizedikes osztályaimmal írattam a romantika bevezetőből, ami színtiszta gondolat, egy életre szóló, megemésztendő, nem memorizálandó adathalmaz, hanem például az: mi a különbség a ráció és az intuíció között. Értették, de „betanulni” a hagyományos értelemben már nem voltak hajlandók – sírni tudtam volna attól a sok zöldségtől, ami a romantikáról kiderült. VALAMIT ELRONTOTTAM.

Két nap múlva érvelő esszét kellett írniuk: megdöbbentem, hogy az osztály 80% -a hibátlan, koherens, érett gondolatokkal teli érvelést írt ( a helyesírást hagyjuk) a megadott témákban. Volt közük hozzá.

Ez a „közük” most kulcsszó. Megértettem. Amihez nem fűződik személyes élmény vagy érdek, kisöprik az emlékezetükből, és nem azért, mert „semmi nem érdekli őket”, hanem azért, mert egzisztenciális problémákkal küszködnek, nincs idejük az árnyalt kultúra luxusára. Sokan dolgoznak, már a jövendő életükre, karrierjükre készülnek, erre noszogatja őket a bizonytalan és hipergyorsasággal rohanó idő, és egy kegyetlen verseny a felvételi pontokért. No és egy végtelenül maradi nemzeti kerettanterv. „Csak” a szellem kalandja marad el. Ugye, mekkora frázis? Nekik nem. Létkérdés.

Van egy indiai lányom, 15 éves, már végigolvasta Dosztojevszkijt, a Bibliát (!) Most éppen évet akar ugrani, úgy érzi, nem ér rá.

Már én sem. Három és félév (ha szerencsém van), és nyugdíj: Nincs más segítségem, csak ők. Tudni szeretném, mire készítsem fel a jövőt.

Van, amit már csak az én nemzedékem tud…de ez már egy következő, vagy ki tudja, hányadik eszmélkedés…

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / Egy meg nem írt regény

POST-TRUTH

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT KOMMENT

POST-TRUTH

vagy amit akarnok

Már a régi görögök is, a rómaiak már csővezetéken, mi pedig azóta, sőt a globális felemelegedésen túl is, ott, ahol a homokba dugott fejek keresik a hajszálereket, fel-feltaláljuk a melegvizet. A spanyolviaszt persze nem a régi görögök, de nem mindegy, hogy minek hívjuk?

A POST-TRUTH-ról, a POST-FACT-ről meg annyit, hogy mióta neuronjaink vannak, meg Kant óta jelenségvilágunk, mítoszokat gyártunk magunkról, meg ami körbevesz, jobb híján világnak hívjuk. Az „én-ontológia”, amúgy nagyszerű tanulmány írója sokat mesélhetne erről, kár, hogy most mással foglalkozik. (Hja, a hatalom édes mámora.)

A POST-TRUTH divatszó feltételezi, hogy volt előtte a truth, mikor még a fact-eknek éltünk, de most már beszéljünk magyarul.

Akarnók, vagy inkább akarnok volt mindig is rendbe szedni, megszervezni, átnevezni, vagy épp zaklatni a világ sejthalmazát. A többi meg „a világot megkapálni”, annak él.

Szóval mindig is POST-TRUTH volt, tényeink halnak, a mítosz él. Ha sok mítosz él, azt nevezzük pluralizmusnak. Divatszavak, melegvizek, spanyolviaszok meséje. Lehet választani. Sőt, szabad. Szeretem is, ha nincs kötelező mítosz. A kötelezőkből egy életre elegem lett.

Nem írom le a nevét, bestseller az egész világon szerző (én is kedvelem) megállapítja: a történelemkönyvekben csak a nagy hősökről, vezetőkről, eseményekről van szó, de hogy az átlagember hogyan élte azokat meg, az még egy nagy „fehér foltja” a tudománynak.

Hát, Öcsém, nem az. Arról szól az irodalom. Már elég régen…

Diákjaimnak szoktam mondani: „Azért, mert megmozdul egy neuron az agyunkban, még nem biztos, hogy szóra érdemes.”

Na, írtam egy kis meleg vizet…

Hozzászólások (0)

szeptember 27, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

PADTÁRS

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

PADTÁRS

a továbbiakban PT

PT azzal nyitott, hogy elsőben azt írta az ofő által kiosztott kérdőívre rólam, hogy nem vagyok gimnáziumba való. Aztán egy hónap múlva elválaszthatatlanok lettünk. Sokat köszönhetek neki, sok-sok nevetést, de inkább nevezzük vihogásnak.

Különleges érzéke volt a gaghez, a helyzetkomikumhoz.

Kívülről tudta A helység kalapácsát, annyiszor olvasta, és annyiszor kényszerített fuldokló röhögésbe a legzordabb tanárok óráin, bizonyítván, hogy tényleg nem vagyok gimnáziumba való. Egyszerűen csak odamormogta : „s a pókok szeme koppant”, vagy: „Keblem kápolnájában /A hűséges szerelemnek /Az öröklétnél /Fél rőffel hosszabb gyertyája lobog”. De ez utóbbit el kellett magyaráznia, még ma is el-eltétovázom, tényleg ekkora svihák-e Petőfi. (Igen.)

Már elég jól ismertem, de PT mégis meg tudott lepni. A közértből kifelé tartva hangosan odasúgta nekem, hogy mindenki hallja: ”A szajrét eldugtad?” Vagy belép az olvasóterem sírbolti csendjébe, és kurjongatva odarohan az asztalomhoz: „Hát itt vagy?” Úgy vágtak ki mindkettőnket, mint azt a bizonyos macskát.

Aztán elege lett a létező szocializmusból, és abból, hogy kétszer nem vették fel az egyetemre, „kitántorgott” nyugatra, ahol azzal a kevés angolsággal, amit itthon magára szedett, az egyetemi felvételin értekezésbe fogott Van Gogh festészetéről, Kierkegaard-ról, mire rémülten és azonnal felvették.

Az igazság nagy pillanata volt. Hatalmas gag.

Hozzászólások (0)