Vass Judit oldala Posts

Kehidai Deák Ferenc (Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó államférfi „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulust kapta.

Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.

Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását.

A politika mellett a tudományokban is jártas volt; mint államférfi a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit.

Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei Úti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstekː „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”

Kedvenc időtöltése volt az olvasás, a séta és a fafaragás. Szabadidejében rendszeresen olvasott és tanulmányozta a magyar alkotmány- és jogtörténetet. Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor verseit kedvelte, de leginkább Vörösmarty Mihály költészete állt hozzá közel. Vele rendszeresen levelezett és elszakíthatatlan barátság alakult ki közöttük, Vörösmartyt a legnagyobb magyar költőnek tartotta. A zalai liberális érzelmű körökben több jó barátot szerzett, akik egyben a politikai reformjai támogatói is lettek. …

Deák Ferencet 1833. április 15-én választották követté. Pozsonyba érkezése után tevékenyen részt vett az országgyűlés tárgyalásaiban. Első országgyűlési beszédét 1833. május 6-án mondta el az alsótáblán. Rövid idő alatt elismert vezére lett a megyei oligarchia legkimagaslóbb alakjait, Beöthy Ödönt, Pázmándy Dénest, Balogh Jánost magába foglaló rendi ellenzéknek. Barátjául fogadta Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, és életre szóló barátságot kötött Klauzál Gáborral. Sikerét, pozícióját döntően saját képességeinek és nem külső tényezőknek köszönhette. Vagyona, származása a birtokos nemesség egyenrangú tagjává tette, képzettsége és életmódja nem emelte osztályos társai fölé, így nem is keltett irigységet másokban.[13]

Önzetlensége és következetes jelleme lefegyverezte a kétkedőket. Kizárólag rábeszélés, meggyőzés révén kívánt hatni, ebben pedig nemcsak a szó hatalmával rendelkezett, hanem mindenekelőtt a dolgok mélyére ható átlátó képességgel. Csak az igazságra törekedett és arra, hogyan teheti azt hazája számára is gyümölcsözővé. A vitában a közös kiindulópont megkeresésével, az abból fakadó következtetések levonásával azt akarta elérni, hogy a szemben álló fél is magáénak érezhesse álláspontját. Ez nemcsak harciasságot nélkülöző alkatából, hanem pontos helyzetfelismeréséből is fakadt: a kiváltságait, hatalmát, vagyonát féltő nemességet csak lépésről lépésre lehetett a reformok ügyének megnyerni.

….

Igazi nagysága nem az országgyűlésen tűnt ki – bár ott is olyan ifjúi hévvel tudott elragadni, szigorú logikával meggyőzni, mint senki más –, hanem kedélyes beszélgetések közben pipázgatva, anekdotázva, amikor mint egyenlő szólt az egyenlőkkel. Nemcsak feltétlen önzetlensége és hazaszeretete biztosította számára az elismerést, hanem inkább a nagyravágyás és hiúság teljes hiánya is.

Személyisége nem hasonlított vezérre, sem diplomatára, sem íróra, fűtötte a haza szeretete, és saját felemelkedése és hatalmának kiterjesztése helyett úgy élt, hogy tisztán szellemének súlyával és erkölcsi felsősége által egy hosszú életen át vezére volt egy nagy pártnak és bölcse egy nemzetnek.

„Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat, de az irigy sors megtagadta tőlünk a legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést – talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. „

Bármennyire a nyugat felé vonta őt politikai érzéke, egész egyéniségével tiszta képviselője maradt a régi nemesi világnak, és megmutatta, hogy a nemesség is képes a fejlődésre és a lelki felemelkedésre. Megvalósult, amit Széchenyi óhajtott: békés diktátora volt a nemzetnek. Az országgyűlésen alig merült fel kérdés, amit ne tisztázott volna szónoklatával, példájával és akaraterejével, vagy ne buzdította volna kitartásra a gyakran széthúzó és lankadozó ellenzéket a kormány esetleges törvénytelenségeivel, rosszakaratával és a főrendek huzavonájával szemben.

https://hu.wikipedia.org/wiki/De%C3%A1k_Ferenc_(igazs%C3%A1g%C3%BCgy-miniszter)

„Schweitzer József a magyar kultúra valódi ismerőjeként és tisztelőjeként úgy tudta a zsidó hagyományokat interpretálni, hogy a más kultúrkörben szocializálódó emberek is „könnyedén kontextusba tehették tanításait. Mindezt olyan természetességgel és utánozhatatlan könnyedséggel tette, hogy üzenete nemcsak az értelmünkre, de egyből a szívünkre is hatott”  (Heisler András)

„Schweitzer József ékes példája annak, hogyan lehet odaadással, szeretettel és szenvedélyes hittel élni és tanítani. A néhai főrabbi soha nem söpörte szőnyeg alá a vitás kérdéseket és problémákat, de mindig azt kereste, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként én a tudós professzor előtt is fejet hajtok – a magyarországi zsidó közösségek történelmi kutatója, a zsidó teológia kiváló ismerője, számos vallástudományi, felekezet történelmi könyvnek és könyvsorozatnak a szerzője és szerkesztője előtt„ (Lovász László)

https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/heisler-andras-schweitzer-jozsef-egyarant-buszke-volt-magyarsagara-es-zsidosagara

Schweitzer József (Veszprém, 1922. október 13. – Budapest, 2015. február 5.) Széchenyi-díjas tudós, vallástörténész, egyetemi tanár, országos főrabbi.

Csecsemő volt, amikor édesanyját elveszítette. Anyai nagyapja Hoffer Ármin szentesi, majd veszprémi rabbi. Kisgyerekként került Budapestre, itt kezdte az elemi iskolát. 1940-ben a Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumában érettségizett. A második világháború idején munkaszolgálatra hívták be, majd Budapesten bujkált. 1945–1947 között vallástanár volt. 1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1947-ben avatták rabbivá. 1948–1981 között Pécsett volt főrabbi. 1964-től az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára volt. 1981-ben a Budapesti Izraelita Hitközség főrabbijává hívták meg, e tisztséget 1985-ig töltötte be. Ekkor egyetemi tanárként az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának nevezték ki, itteni teendőit 1997-ig látta el. 1994-ben felekezete a neológ hitközségek országos főrabbijává választotta, e tisztséget 2000-ig látta el.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Schweitzer_J%C3%B3zsef_(rabbi)