Magyar politikus, a korszerű magyar kereskedelem és közlekedés megalapítója. A dualizmus korának kiemelkedő gazdaság-és közlekedéspolitikusa. A vasútügy fejlesztése terén elért eredményei miatt „vasminiszternek” nevezték, kora Széchenyi István közlekedéspolitikai eszméinek megvalósítóját tisztelte benne.
…
MUNKÁSSÁGA
• Baross Gábor a nemzeti gazdaságpolitikának rendelte alá közlekedéspolitikáját.
• Legjelentősebb reformja a vasúti személyszállításban az ún. zónatarifa-rendszer bevezetése volt, amely a sok vasúttársaság díjszabásait egységesítette, és a távoli utazásokat olcsóbbá tette.
• A vasúti áruszállítás tarifarendszerének átalakításával a magyar mezőgazdaság versenyképességét, az ipar és a kereskedelem szempontjait tartotta szem előtt, akár a vasút jövedelmezőségének kárára is.
• Mindebben eszközül használhatta a magyar vasúti rendszerben egyre nagyobb szerepet játszó MÁV-ot.
• Közlekedéspolitikusként célja volt a víziközlekedés fejlesztése, a fiumei kikötő kiépítése és az Al-Duna hajózhatóvá tétele. A Vaskapu csatorna megnyitását (1896) már nem élte meg, de a beruházás elindítása az ő érdeme.
• Gazdaságpolitikusként az ipari szakoktatás fejlesztése fűződik a nevéhez, a posta és a távírda egyesítése, a Budapest-Bécs közötti telefonkapcsolat kiépítése, a Postatakarékpénztár megalapítása.
• Vágvölgyi Lap címen lapot alapított 1874-ben, amely a közéleti tisztaság védelmével és a Szabadelvű Párt programjainak elkötelezett támogatásával vált ismertté.
• Eközben segédkezett a trencséni nőegylet létrehozásában, sőt, dalárdát is szervezett. Megoldotta a trencséni gimnázium szegényebb diákjainak ingyenes étkeztetését.
• 1882-ben Tisza Kálmán miniszterelnök felfigyelt a fiatal képviselőre, és nyugat-európai tanulmányútra küldte. Bejárta az 1871-ben egyesült birodalmi Németországot, Franciaországot és Belgiumot, tanulmányozta a közigazgatási bíróságokat és az ottani politikai viszonyokat.
• Általános meglepetést keltett 1883. április 10-én történt államtitkári kinevezése a Közmunka-és Közlekedésügyi Minisztériumba.
• 1889-ben kereskedelemügyi miniszter lett. Ezzel felügyelete alá kerültek az ipari, a kereskedelmi, a vám, a tengerészeti és a szabadalmi ügyek, továbbá az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal.
• A hazai ipar védelme és fejlesztése érdekében elsőként dolgozott ki rendeleteket a közszállításokra. Első rendelete 1887-ben jelent meg, ez a vasúti munkálatok, illetve szállítások terén szabályozta az állami beszerzések módját és feltételeit. Továbbfejlesztett második rendeletét a halála után, 1893-ban hirdették ki, és 1907-ig, a Közszállítási szabályzat megalkotásáig ez tartalmazta minden közmunka és közszállítás „vállalatba adásának” a szabályait.
• Az állami megrendelések biztosításával új vállalatok és új iparágak megteremtését segítette elő. Közel 100 gyár alapítását, illetve működését támogatta, nevéhez fűződik többek között a magyar gumiipar megteremtése is.
• Perspektivikus céljai, tenni akarása, hazaszeretete, szolgálni tudása, mai szóhasználattal menedzser szemlélete a jelenkor emberének is tanulsággal szolgál. Életrajzírója, Petrasovics László 1892-ben megjelent könyvében tömören jellemzi Baross Gábor politikusi, képviselői tevékenységét:
• „Nem kicsinyes pártpolitikai, vagy önző célokért való küzdésben látta ő a képviselői kötelességek teljesítését, hanem abban a törekvésben, mely mindenben a nemzetnek akar hasznára válni.”
• Még nem volt 44 éves, amikor 1892. május 9-én megfeszített munkatempója és tenni akarása felőrölte szervezetét. A magyar állam által építtetett mauzóleumban nyugszik Klobusicon, Illava mellett a Vág völgyében.
Emlékezete
• 1898-ban a Keleti pályaudvar előtti, róla elnevezett téren felállították bronzszobrát, Szécsi Antal alkotását, amely ma, többszöri áthelyezése után, eredeti helyén áll.
„Tolnai Ottó (Magyarkanizsa, 1940. július 5. –) Kossuth-díjas szerbiai magyar író, költő, műfordító. A vajdasági magyar irodalom sokoldalú és egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveit német, francia és szerb nyelvre fordították le.
Tisza-parti városban, Magyarkanizsán született. 1955 és 1959 között a zentai magyar gimnázium tanulója volt. 1959 és 1962 között az Újvidéki Egyetemen, majd a Zágrábi Egyetemen tanult, magyar nyelv- és irodalom és filozófia szakokon.
1956-tól publikál, eleinte rövidprózával, majd 1960-tól versekkel is jelentkezett. 1961-től az újvidéki Ifjúság hetilap Symposion mellékletét szerkesztette Domonkos István, Fehér Kálmán, Koncz István társaságában,[1] majd az ebből létrejövő, 1964-ben induló Új Symposion alapító munkatársa, 1969 és 1974 között főszerkesztője volt, ahonnan a jugoszláv cenzúra nyomására kellett távoznia. 1974 és 1994 között az Újvidéki Rádió magyar adásának szerkesztőjeként és képzőművészeti kritikusaként dolgozott. (Művészeti íróként azóta is számontartják.[2]) 1992-től 2004-ig az Új Symposion megszűnése után megalakult és Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője, azóta a szerkesztőség elnöke.
Fiatal éveitől kezdve Újvidéken élt, ahol barátaival, köztük Domonkos Istvánnal és Végel Lászlóval igen hamar a helyi irodalmi- és közélet fontos szereplőivé váltak. Első verseskötete 1963-ban, első regénye, a Rovarház 1969-ben jelent meg. A kettő között 1967-ben a Híd-díj elnevezésű vajdasági irodalmi kitüntetéssel jutalmazták, amelyet tizenhárom év múltán újból megkapott. 1968-ban Domonkos Istvánnal közös könyve jelent meg a Symposion könyvek (az Új Symposion könyvmelléklet-sorozata) keretében, Valóban mi lesz velünk címmel. Bayer aspirin című monodrámáját Jancsó Miklós rendezésében Ladik Katalin adta elő az Újvidéki Színházban 1981-ben.
1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja, a szervezet utolsó elnöke volt, annak megszűnése előtt. 1994-től a Szabadka melletti Palicson él. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. 2001-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta. 2004-ben egy évet DAAD-ösztöndíjjal Berlinben tartózkodott. 2005-ben Költő disznózsírból című könyvéért megkapta a Magyar Irodalmi Díjat. 2007-ben Kossuth-díjban részesült.
Érdekes vonulat munkásságában a fiktív lexikoncikkek írása (Új Tolnai világlexikona), ezekben „…olyan fogalmak magyarázatára törekszik, amelyek a Tolnai Világlexikonában nem szerepeltek, vagy meghatározásuk szerinte hiányos. Komoly stúdiumokat folytat ez ügyben a pufajkáról, a Lídia bélésről, Bláthy Ottóról, a tojásról vagy éppen az orchideáról.”[3] (Wikipedia)
Legutóbbi kötetei
Nem könnyű. Versek, 2001–2017; Jelenkor, Budapest, 2017
Szeméremékszerek. A két steril pohár; Jelenkor, Budapest, 2018
Fischer Annie (Budapest, 1914. július 5. – Budapest, 1995. április 10.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zongorista, kiváló művész.
Élete
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Székely Arnold, majd Dohnányi Ernő növendéke volt. 10 éves korában (1924) Beethoven I., C-dúr zongoraversenyével debütált. 1926-ban volt az első nyilvános külföldi fellépése Zürichben, amelyen Mozart és Schumann egy-egy zongoraversenyét játszotta. Igen korán kezdte pályáját, igazi nemzetközi áttörésre azonban csak akkor kerülhetett sor, amikor megnyerte az 1933-ban Budapesten rendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny első díját.
Felfelé ívelő karrierjét a II. világháború szakította félbe, zsidó származása miatt. Ezeket az éveket Svédországban töltötte férjével, Tóth Aladár zenetudóssal (aki 1946-tól az Operaház igazgatója volt).
1946-ban tért vissza újra Budapestre, és ettől kezdve megszakítás nélkül itt élt, innen járta a világot. Különösen szívesen látott vendég volt Angliában, Hollandiában, Franciaországban és Svájcban. Sajnálatos, hogy a világ nagy zongoraművészeinek sorában elfoglalt kiemelkedő pozíciója ellenére viszonylag kevés hanglemezfelvétel őrzi emlékét – ennek egyszerű oka az, hogy nem szerette a stúdiók zárt világát.
Játékában csodálatos szintézisben egyesült a férfias erő, a billentés bámulatos szépségével és frazírozás ezernyi csodájával.
Fischer Annie hivatalosan sohasem tanított, ha fiatal művészek tanácsért fordultak hozzá, szívesen hallgatta meg őket és segítette pályájuk kibontakozását. Az 1950–1960-as években Magyarország „utazó zenei nagykövetének” nevezték.
1961-ben debütált az USA-ban Széll György vezényletével, s habár világszerte koncertezett, alapvetően európai illetőségű művész volt. Otto Klempererrel előadta Beethoven összes zongoraversenyét a londoni Royal Festival Hallban. 1995. április 10-énhalt meg Budapesten.(Wikipedia) https://hu.wikipedia.org/wiki/Fischer_Annie
RÉV LÍVIA
zongoraművész
1916. július 5.
Élete, munkássága
Csodagyerekként kezdte karrierjét, már 9 évesen fellépett, 12 évesen pedig önálló zenekari koncertet adott (Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyművének egyik szólistájaként). Már gyerekkorában fontos díjakat nyert. Mint kiugró tehetség, Varró Margitnál és Máthé Kláránál tanult, majd a Zeneakadémián Weiner Leó és Székely Arnold tanítványa volt.
1938-ban diplomázott Bartók, Kodály és Dohnányi jelenlétében, de egyúttal a tanárképzőt is elvégezte. Ezt követően még Lipcsében Robert Teichmüllernél és Bécsben Paul Weingartennél is tanult. A háború alatti évek végét a Wallenberg-féle svéd Schutz-pass birtokában élte át édesanyjával és húgával.
A háború után hat hónapos koncertsorozatot adott Bukarestben. 1946-ban Párizsba utazott egy zenei versenyre, és – noha nem tudott franciául – letelepedett a francia fővárosban. Csakhamar elindult a világkarrierje, Magyarországon pedig elfelejtették. A leghíresebb karmesterekkel lépett fel (Adrian Boult, André Cluytens, Walter Süsskind, Jascha Horenstein, Eugen Jochum, Josef Krips, Rafael Kubelik, Hans Schmidt-Isserstedt, Constantin Silvestri és mások).
Miután hatalmas sikereket aratott Nagy-Britanniában, Európa számos országában, Japánban, Hongkongban, Afrikában, 1963-ban New Yorkban mutatkozott be szólóhangversenyen, ott is nagy sikerrel.
1949-ben férjhez ment Pierre Aubéhoz (házassági tanúi a politikai és a művészi élet nagyjai, Georges Bidault és Marguerite Long voltak). Zongorista karrierjében csak a gyerekek (Sylvie, Béatrice) születése utáni évek jelentettek szünetet.
A Nemzetközi Zeneakadémián (Université Musicale Internationale de Paris) tanít, emellett minden évben nagy sikerű mesterkurzust is tart. Különösen érzékenyen tolmácsolja Chopin, Debussy, Mendelssohn és Jolivet darabjait.
Kevés számú hangfelvétele csak töredékesen képes bemutatni művészi kvalitását, de az 1990-ES ÉVEKBEN A BBC ÁLTAL KÉSZÍTETT „VAKTESZT” ALAPJÁN RÉV LÍVIA CHOPIN NOCTURNE-SOROZATÁT A VALAHA KÉSZÜLT LEGJOBB FELVÉTELNEK ÍTÉLTÉK.
Magyarországon az 1960-as évek elején adott először hangversenyt, de a fellépését nem tartotta sikeresnek. Ezután csak 2003 novemberében lépett fel újra itthon (87 esztendősen), s ennek rendkívüli sikere jelentette itthoni „felfedezését”. Eddigi utolsó hazai fellépése Szegeden volt 2012 áprilisában, zsúfolásig telt teremben, előzőleg pedig 2010 áprilisában adott Érdi Tamással közös Chopin-koncertet a Művészetek Palotájában.
Itthon, 2006-ban, 90. születésnapja alkalmából Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki, 2009-ben pedig megkapta a francia Becsületrendet. Mácsai János és Pálos György 90. éves születésnapjára egyórás portréfilmet készített róla Rév Lívia zongorista címmel, egy amerikai író pedig könyvet írt életéről. (Wikipedia)
„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni” Csontváry Kosztka Tivadar
Eredetileg patikusként dolgozott, de festői tehetséget érezve magában, otthagyta állását, és Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult. Kitűnő tanulmányai maradtak fenn ebből a korszakából. Rendszeresen utazott, jelentősebb képeit a Közel-Keleten festette. Viszonylag kevés, mintegy száz nagyobb művet alkotott. Külföldi kiállításairól (például a maga által szervezett 1907-es párizsi tárlatról) általában elismerően nyilatkoztak, de Magyarországon nemigen méltányolták. Ehhez különc (mértéktartó) életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétikus allűrjei is hozzájárultak; ezeket képeinek több elemzője pszichopatológiásnak vélte. Megismerését nehezítette az is, hogy képeit megtartotta. Örökösei anyagárban, kocsiponyvaként akarták eladni alkotásait, amiket az utolsó pillanatban vett meg Gerlóczy Gedeon.
Festészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de egyik, elhatárolható művészeti irányzathoz sem tartozott. Magát a „Napút festők” közé sorolta. Talán a legismertebb festménye a Magányos cédrus, aminek címét azonban az utókor adta: Csontváry katalógusaiban az Egy cédrusfa Libanonból címen szerepel. Magyarországon jóval halála után, képeinek 1963-as székesfehérvári kiállítása tette népszerűvé. Alkotásai ritkán cserélnek gazdát, a magyar árverési rekordot 2006 óta tartják képei, legutóbb a Titokzatos sziget című alkotása kelt el rekordáron 2021. december 19-én, 460 millió forinton. Életének első jelentősebb összefoglalása Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar című, tudományos igényű műve, ami 1964-ben jelent meg.
Élete
Fiatalkora
A felvidéki Kisszebenben, Vincent van Gogh születési évében, 1853. július 5-én született, de valójában mégsem tekinthető kortársának, mivel Van Gogh már nem élt, amikor Csontváry festői korszaka elindult. Édesapja, dr. Kosztka László gyógyszerész, aki a helyi közösség igen megbecsült tagjaként, hivatása mellett különféle rendészeti-közigazgatási jellegű (rendőrkapitányi és postai) feladatokat is ellátott. Különcségei már neki is voltak: az akkori magyar közállapotoktól meglehetősen idegen módon, kerülte a szeszesital és a dohányzás minden formáját, szabadidejében pedig pirotechnikai kísérleteket folytatott, petárdákkal és minirakétákkal; tehát afféle amatőr tudós volt, amilyen „külföldön” egyébként sem volt ritka a „nagy háború” előtt. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt.
Csontváry elemi iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte. Szlovák és német nyelvű közegéből a magyar nyelv tökéletes elsajátítására szülei alföldi rokonaikhoz küldték. 1863-ban egy tűzvész következtében leégett a város jelentős hányada. Míg apja a tűzoltást szervezte, Bella nővére a tűz áldozatává vált. 1863 őszétől a kisszebeni piarista algimnáziumába járt, ahol az első két osztályt végezte el. Sokat kerülte az iskolát, inkább a természetben gyönyörködött, különféle rovarokkal, lepkékkel, dongókkal és méhekkel játszott. Eközben összebarátkozott a gimnázium igazgatójával, Rehák Vincével, aki a természet nagy kedvelője és a növények kiváló ismerője volt. „A napi sétáinál engem soha ki nem hagyott: séták közben fejlődött ki a kisszebeni gymnáziumi múzeum létesítésének eszméje, a természetrajzi gyűjteménnyel való megkezdése. Gyűjtöttünk mindent szeretettel, mindennek nevét ismertük rendszeresen.”
Az apa a forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt családjával együtt, 1865-ben Kisszeben elhagyására kényszerült. Felesége rokonaihoz, Szerednyére költöztek, ahol a családfő földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni. A gyerekek az ungvári királyi főgimnáziumba jártak.
1873-ban elhagyta a római katolikus vallást. 1874-ben Budapesten járt egyetemre, ahol gyógyszerészet, kémia, ásványtan, földtan, kristálytan voltak a tantárgyai. 1876-ban önkéntes katonai szolgálatot teljesített, és közben a fővárosban az egyetem jogi fakultására is járt. Az 1879-es szegedi nagy árvíz idején önkéntesként dolgozott a mentésen. Az ország pénzügyi helyzetének javítása céljából a selyemhernyó-tenyésztést javasolja, de ezzel egyik minisztérium sem foglalkozott.
Festői pályája
Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerész-oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Mindenki kissé különc, de csendes és szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.
1881-ben Rómába utazott, járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, későbbi nagyobb utazásainak és munkáinak egy része is.
1883-ban Párizsba ment, hogy Munkácsyval találkozzon, aki akkor éppen külföldön tartózkodott. Még ebben az évben hazatért, és Szentesen a Megváltó patikában dolgozott. Saját gyógyszertárat szeretett volna nyitni Gácson, amihez 1884-ben kapta meg az engedélyt. Évekig patikusként dolgozott, hogy legyen elég pénze a nagy „motívumot” kutató utazásokra.
Ezután ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. 1904-ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója, amelyen egyes kritikusok szerint már a lappangó skizofrénia jelei mutatkoznak. Betegségével kapcsolatban azonban kételyek is felmerültek, hiszen a festőt nem kezelték hivatalosan skizofrénia miatt. Boncjegyzőkönyve és saját kutatásai alapján Czeizel Endre például arra a következtetésre jutott, hogy Csontváry nem volt őrült. Az őrültségelmélettel szemben foglalt állást W. Barna Erika és Waszlavik László is a Csontváry–100 centenáriumi konferencián.
1906-ban megfestette a fő művének érzett legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekbent, amelyről Rockenbauer Pál így írt:
… és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában.
Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s elkészítette két nagy művét, a Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához címűt (1907). 1908-ban festette meg a Mária kútja című kompozícióját és a Marokkói tanítót. 1909-ben Nápolyban készült utolsó befejezett festménye, a Sétalovaglás a tengerparton. 1910-ben még megpróbált egy külföldi kiállítást szervezni műveiből, de nem járt sikerrel. 1912-től írta filozófiai töltetű írásműveit, röpiratait; előadásokat tartott és brosúrákat jelentetett meg. 1919-es haláláig még két 18m2-es és több kisebb szénkartont készít. Ezek az eddigi feltételezésekkel szemben nem vázlatok, hanem befejezett művek.
1915-től egészségi állapota folyamatosan romlott. 1916-ban IV. Károly királlyá koronázásán jelen volt, hogy megfesse a koronázást, azonban egészségi állapota miatt nem tudta végignézni, így megfesteni sem. 1917-ben eladta patikáját. 1919. június 20-án halt meg a budapesti Új Szent János Kórházban, két héttel 66. születésnapja előtt. A hivatalos kórisme szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár egyesek szerint éhen halt. Az Óbudai temetőben temették el.
Írásai
Életéről és gondolatairól irodalmi igényességgel (s néhol rendkívüli tömörséggel és világossággal, máshol homályossággal) megírt, furcsa, önéletrajzi írásaiból értesülhetünk, amelyek egy része 1982-ben a Magvető Kiadónál is megjelent. Ezekről Rockenbauer Pál így írt:
De hiszen a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert – szépek. Csontváry különös, senkiéhez sem hasonlító írásai (mint ahogy festményei sem hasonlítanak senkiére, és őrá sem hasonlít senki) a magyar próza legszebb darabjai közé tartoznak – szerintem – de egy-két művészettörténészen kívül nem ismeri őket senki.
Írott munkái egy sajátos vallásos ill. filozófiai gondolatrendszer megalkotásáról árulkodnak, mely igen egyéni; s amelyekben Csontváry mentális állapotának romlása miatt az idő haladtával egyre kevésbé választható el zsenialitás és az őrület; azonban tükröződnek bennük a kor új tudományos eredményei és a korabeli metafizikai és vallási áramlatok. Hasonló rendszereket, melyben fontos szerepe van az egyistenhitnek), ugyanakkor panteisztikus módon (Nap- és tűz-tisztelet) az Ószövetség teljes elutasításával; a kor új és „szenzációs” tudományos fogalmainak (energia, idegélettan) más korabeli művészek is alkottak, mint például Komjáthy Jenő költő. Valószínűleg mindkettejükre komoly hatást gyakorolt a neognosztikusanarchista filozófus, Schmitt Jenő Henrik.[37][38]
Utóélete
Magyarországon csekély elismerésben, inkább értetlenségben vagy gúnyban volt része – noha európai kritikusok az általa kiállított képek értékes voltát már életében fel- és elismerték – az értetlenséghez valószínűleg különc, excentrikus egyénisége és életvitele is hozzájárult. (Például írásai szerint köznevetség tárgya volt amiatt, hogy étrendjét késői éveiben elsősorban gyümölcsök és zöldségek képezték, és tartózkodott a szesztől és egyéb mesterséges szerektől – holott manapság az „egészséges életvitel és étkezés” igencsak központi és nagymértékben reklámozott fogalmak). Ezen kívül meggyőződéses pacifista volt.
Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű belga vásznakat anyagárban kocsiponyvaként szándékoztak elárverezni fuvarosoknak. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban, 1919 őszén felvásárolta őket. Véletlenül talált rájuk amikor műtermet keresett, és a Fehérvári út 34‐36. (ma Bartók Béla út 36‐38.) szám alatt véletlenül – szó szerint – belebotlott az összetekert festményekbe. Kosztka Anna, a festő nővére is épp ott volt, így az árverés előtt egy héttel nemcsak a képeket mentette meg, de az elégetésre szánt hatalmas mennyiségű írásos anyagokat, jegyzeteket is. Ezek, és a Gácsi patikájának padlásán tárolt további képek képezték a Pécsi múzeum alapját.
Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Magyarországon a Szent István Király Múzeumban rendezett 1963-as Csontváry-kiállítás óta lettek igazán széles körben is ismertek festményei.
Németh Lajos 1964-ben jelentette meg az első életéről szóló tudományos igényű művet Csontváry Kosztka Tivadar címmel. Ezt követően 1966-ban Pertorini RezsőCsontváry patográfiája, majd 1970-ben Németh Lajos átdolgozott, bővített második kiadásban megjelenő Csontváry nagymonográfiája is megjelent. 1976-ban adták ki a Csontváry-emlékkönyvet, amely gazdag válogatást tartalmaz Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a már megjelent Csontváry-irodalomból is.[9]
(Óbéba, Temes vármegye, 1856. július 4. – Budapest, 1917. szeptember 11.)
Édesapja Josephus Rikker, az óbébai uradalomban volt tiszttartó. Fiát még Edmundus Félix Antonius Wilhelmus Rikker néven anyakönyveztette, nevét csak később 1862-ben magyarosíttatta Téry-re. 1865-ben a család Budapestre költözött, tanulmányait a VII. osztályig a krisztinavárosi elemi iskolában végezte, majd az 1873–74-es tanévben beiratkozott az egyetem orvosi karára mint rendkívüli hallgató. A nyolcadik félév alatt eleget tett katonai kötelezettségeinek is. 1876. november 7-én feleségül vette másodunokatestvérét, Mészáros Emíliát, dr. Mészáros Ferenc vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos leányát.
Téry Ödön orvosi diplomáját 1879. április 5-én nyerte el. 1880 szeptemberében a Selmecbánya közelében lévő Stefultóra került, és ott bányászorvosi állást vállalt.
Megalapította a Magyarországi Kárpát-egyesület Szittnya-Osztályát, 1882-ben pedig a pénzügyminiszter támogatásával a berlini egészségügyi kiállításra küldték ki, ahol tanulmányozta a bányászatot, kohászatot és a dohány feldolgozási ipart érintő egészségügyi berendezéseket, majd ennek eredményéről terjedelmes jelentésben számolt be.
Az 1883-84. évi himlőjárvány idején nyújtott rendkívüli önfeláldozó teljesítményének elismeréseképpen 100 Ft jutalmat nyert a bányaigazgatóságtól. Azonban anyagi körülményeinek kedvezőtlensége miatt arra kényszerült, hogy máshol próbáljon meg boldogulni. 1884. február 23-án visszaköltözött Budapestre, ahol a közegészségügyi igazgatásban helyezkedett el, mint tanácsos. 1890. június 17-én kinevezték közegészségügyi felügyelővé. 1903. márciusában elnyerte a miniszteri osztálytanácsosi címet, 1906. március 14-én pedig közegészségügyi főfelügyelő lett. Ebben a minőségében dolgozott 1912. július 1-ig mint osztályvezető, mikor is a közegészségügyi szolgálat újraszervezése során e munkaköréből felmentették, majd a járványok és a háborús egészségügyi intézkedések körében foglalkoztatták tovább.
Számos dunántúli fogolytábort vizsgált felül 1916. telén, mely során súlyosan meghűlt, innentől folyamatosan betegeskedett. Mellőzése és két katonáskodó fiáért való aggódása is hozzájárult szervezetének további gyengüléséhez. Asztmája miatt egyre gyakrabban kényszerült ágyban maradni, végül 1916 novemberében a teljes hivatali szolgálati idejének letöltésekor kénytelen volt nyugdíjaztatását kérni. Ekkor nevezték ki miniszteri tanácsossá.
A világháború okozta izgalmak 1917 nyarára alaposan megtörték egészségét, dacára a gróf Esterházy Jánosné nyitraújlaki kastélyában töltött üdülésének, már nem tudta visszakapni régi erejét. Hazatértekor, augusztus 16-án ágynak esett, majd szeptember 11-én hunyta le szemeit örökre.
A TURISTAMOZGALOM SZERVEZŐJEKÉNT
Élete során intenzíven foglalatoskodott a magyarországi turistamozgalom szervezésével. Kezdetben a Pilist és a Börzsönyt járta be, majd a tátrai hegyekben túrázott. Több csúcsot a Magas-Tátrában ő mászott meg először. Az ő nevéhez fűződik az első dobogó-kői menedékház alapítása.
EMLÉKEZETE
Számos turisztikai hely őrzi a nevét, például a Tátrában a Téry menedékház, a Téry-csúcs, a Téry-horhos vagy a Téry-kuloár, a Visegrádi-hegységben pedig a Téry út.
• Dobogó-kőn tiszteletére emlékművet állítottak.
• Szülőfalujában, Óbébán 2006-ban avatták fel mellszobrát.
• Róla nevezték el a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programot (Wikipedia)
Édesapja támogatta fia művészi ambícióit, édesanyja pedig irodalom- és zenekedvelő asszony volt, aki jelentős vagyont hozott a házasságba. Jekelfalussy Valéria a Sáros vármegyei nőegylet létrehozója és első elnöke volt. Maga is írt verseket, a Kisfaludy társaság egyik alapítója. A szabadságharc alatt minden ezüst holmijukat és ékszereit a szabadságharc céljaira ajánlotta fel. Részt vett az eperjesi hadikórház megszervezésében. A szabadságharc bukása után 50 kancsuka-ütésre ítélték, amit csak otthona elhagyásával kerülhetett el.
1856-tól Eperjesen, a katolikus gimnáziumban tanult hatodikos koráig, amikor megbukott (összes osztálytársával együtt), ugyanis az iskola szlovák tanárait egy politikai tüntetésen magyar diákok kergették meg. 1859-ig magántanuló lett, majd 1861 augusztusában vizsgát tett a VI. osztályos anyagból. Ezután 1861 őszétől Nagyváradon tanult, érettségit is itt tesz 1863 nyarán.
Szinyei a gimnazista évei alatt kezdett komolyabban a festéssel foglalkozni. 1864-ben beiratkozik a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol egy év után Hermann Anschütz osztályába kerül, majd Wagner Sándornál tanul festeni. Az első évek szünidejét Jernyén töltötte, ahol olyan jól sikerült munkákat készített, hogy ettől az időponttól számították az 50 éves festői jubileumát. 1866-ra jelentős barátokra tesz szert, akik később Európa vezető mesterei lettek (például Wilhelm Liebl (1844–1900). Közülük kettővel (Hans Makart (1840-84) és Gabriel von Max (1840–1915) tartós barátság alakult ki.
Szeretett volna a nagy mester, Karl von Piloty osztályába kerülni, és ehhez egy vizsgadarabot kellett készítenie. Mivel Piloty a historizmus elkötelezett híve volt, ezért a magyar történelemhez kapcsolódó témát választott és 1866 decemberében megfestette az Attila halála című vázlatot. Az elkészült mű nem nyerte el Piloty tetszését, így az osztályába kerülés még váratott magára.
A következő évben megjelent Szinyeinél a természet és az ember együttes ábrázolása (például Apáca és lovag). A sok munka meghozta eredményét és az Akasztott elszállítása című képpel, három és fél év tanulás után, 1867 októberében felvételt nyert Piloty osztályába.
1869. július 20-án megnyílik Münchenben a 3000 művészi alkotást felsorakoztató nemzetközi kiállítás. A kiállítás alkalmával került kapcsolatba Gustave Courbet francia festővel, akinek a tolmácsa lett. A kiállítás nagy hatással volt rá és egy hirtelen pillanatában, 1869 novemberében otthagyja az Akadémiát.
Csak 1870 tavaszán tér vissza Münchenbe. Önálló mesterként, piacra dolgozik, van megrendelése, így megélhetése biztosított. Ennek a korszakának legismertebb képe a Szerelmespár.
1870-ben kitört a porosz–francia háború és Szinyei egy genovai utazást követően visszaköltözött Jernyére. Apja főispáni kinevezése miatt a családi birtok igazgatása újra rámaradt, így első önálló évében a festés háttérbe szorult. De azért nem hagyott fel teljesen a festéssel és ebben az időszakban festette két jelentős képét, amelyeken érzékelhető Courbet hatása. Csak 1872-ben apja és kollégái unszolására tér vissza Münchenbe. Ekkor ismerkedett meg unokatestvére, Gundelfinger Gyula, tájképfestő baráti körével, és gyakran jártak együtt kirándulni. Ennek a társaságnak volt a tagja újlublói Probstner Zsófia , akit később feleségül vett. Egy időre Arnold Böcklin műteremszomszédja lett, akivel szoros szakmai és baráti kapcsolatot alakított ki. 1873-ban készítette el egyik legismertebb képét, a Majálist. A képpel zárul Szinyei első festői korszaka.
A gazdasági ügyek lefoglalták és szinte teljesen elfordult a festéstől. Egyre ritkábban festett. Közben a családban sorozatos tragédiák történnek; meghalt a festő édesapja, nővére, és két gyermeke. A nyomott kedélyű Szinyei három éven keresztül nem festett semmit.
1878-ban egy különös élmény miatt ragadott ecsetet; sógora léghajóra szállt és ennek hatására született a Léghajó című kép, majd hosszú idő után újra befejezett egy mitológiai (az utolsó) témájú képet, ezután már csak családtagjairól készített portrékat, de egyiket sem fejezte be igazán.
Úgy érezte, el kell hagynia Jernyét és 1882 májusában családostól Bécsbe költözött. Bécsben elsőként A pacsirta című képet festette meg, 1883-ban más műveivel együtt a Künstlerhausban állították ki, de a kritikusok nagyon lehúzták; a kép színeit (főleg a zöldeket) brutálisnak titulálták. Ekkor gyeptéglákat hozatott és a kép elé tetette, és a kritika megenyhült. A Pacsirtát kiállította még Budapesten is, a Faun és a Majális keretében; ez volt az első jelentősebb itthoni kiállítása. Márciusban hazatért Jernyére. Szakítva korábbi gyakorlatával kiment a természetbe és alig egy óra alatt megfesti a Hóolvadás című képét, és csaknem egy évtizedre félretette az ecsetet.
Csalódásait nehezen élte meg, ami házasságát is megkeserítette, felesége nem bírta elviselni férje indulatkitöréseit és apátiáját, ezért kezdeményezte a házasság felbontását. Az asszony 1887-ben magával vitte életben maradt leányaikat, Szinyei pedig egyedül maradt fiával, Félixszel. (Felesége a válásuk után hozzáment Ghillányi Imréhez, aki később földművelésügyi miniszter lett, házasságukból 5 gyermek született. Probstner Zsófia 1952-ben halt meg, 101 éves korában.) Festés helyett politizálással és a birtok vezetésével foglalkozott. 1896-ban megválasztották a héthársi kerület országgyűlési képviselőjének.
A visszatérés
Rokonai és barátai közbenjárására tért vissza a festéshez; megbízták Zemplényi Tivadart, hogy Szinyei birtokán kezdjen festeni, remélvén, hogy a festő felfigyel majd rá. Így is lett; visszatérése alkalmából egy kis tanulmányt festett, Almavirág címmel, majd Zemplényi biztatására befejezte félbehagyott munkáit. Az 1894–1895-ben a Képzőművészeti Társulat által rendezett tárlaton nagy sikert arattak képei. A vadászati témájú képét, az Oculit, maga a király, Ferenc József vásárolta meg.
Újra a festészet lett életének legfontosabb része. Utolsó 25 évét szakadatlan munkával töltötte, bár ekkor sem készített 5-6 képnél többet évente. 1899-től a maga ültette kerteket festi és megszületik a „park-képek” sorozata, leginkább tavaszi vagy őszi hangulatú képeket készített. 1900-ban a párizsi világkiállításon a Hóolvadás című képe ezüstérmet kapott. 1901-ben egy müncheni kiállításon Majális képe aranyérmet nyert, és Velencében is bemutatták néhány képét. Ugyanebben az évben tett egy Dél-itáliai körutat, amit 1903-ban megismételt. 1902 körül egyik szemére megvakult, de ennek ellenére folytatta a munkát.
1905-ben került sor első önálló kiállítására a Nemzeti Szalonban (Modern magyar művészek). A kiállításon 89 munkáját mutatták be, köztük a külön erre az alkalomra készült Szurkos fenyő című képpel. Következő elismerésként kinevezték az Országos Mintarajziskola és Rajztanár képző (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) igazgatójának, s így az induló fiatalokat és a modern törekvéseket tudta támogatni.
1907-ben a magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapító tagja lesz.
1910 februárjában a berlini Sezession magyar kiállításán 20 műve aratott nagy sikert, majd áprilisban a müncheni Galerie Heinemannban 31 képből álló önálló kiállítását mutatta be. Májusban pedig a Berlini Nemzetközi Kiállításon aranyérmet kapott. Budapesten a Téli Tárlatban a Parkban című képét aranyéremmel tüntették ki és egy magángyűjtő 20 000 koronáért vásárolta meg. 1911-ben a Római Nemzetközi művészeti Világkiállításon 19 műve különteremben szerepelt és itt nagydíjat kapott. Az Uffizi képtár elkérte 1897-ben festett önarcképét, Önarckép bőrkabátban (A kép ma is ott látható, egyike annak a két képnek, amik nem hazai múzeumba kerültek). 1912-ben az Ernst Múzeum megrendezte második gyűjteményes kiállítását, 96 alkotással. Érdemeit pedig a Szent István Rend kiskeresztjével ismerték el.
Ezek után folyamatosan állított ki, majd Jernyén időzött.
Az első világháború idején nem volt arra lehetősége, hogy Jernyére menjen, így az 1916/17-es évek nyarát Fonyódon töltötte.
Az idős mester még megélhette élete legnagyobb kitüntetését, amikor is 1914-ben a Szépművészeti Múzeum felállította a Szinyei termet. 1920-ban érte a halál Jernyén.
Negyven nappal halála után a szűkebb baráti köréhez tartozó művészek és írók megalapították a Szinyei-Merse Társaságot, mely a második világháborúig a magyar művészeti élet befolyásos társasága volt.
A marosvásárhelyi református kollégium tanulója volt. Reklámgrafikával kezdett foglalkozni. 1910-ben készítette első plakátját a Reményi-bazárnak, plakáttervének a sikere tette lehetővé, hogy Budapestre költözzön, a Savoly illatszergyártó cég meghívására, ahol házi grafikusként dolgozott. 1913-ban beiratkozott a Rippl–Rónai−Kernstok−Vaszary által vezetett szabadiskolába. A szabadiskolában megismerkedett Mattis Teutsch Jánossal, aki 1916-ban bemutatta Kassák Lajosnak, és itt találkozott 1918-ban Derkovits Gyulával, akiknek munkássága nagy hatással volt rá.
1918-tól a Kassák-kör tagja lett, részt vett a Ma kollektív kiállításán. Később a folyóirat rendszeresen közölte grafikáit, és még 1920 után is a Ma munkatársa maradt, amikor Bécsbe emigrált. Bécsben könyvcímlapokat tervezett. 1921-ben megjelentette első Albumát absztrakt sablonnyomatokkal. 1922-ben Weimarba költözött, majd 1925-ben visszatért Budapestre. Hazatérte után 1925−1926-ban alapító tagja lett a Zöld Szamár abszurd színháznak. 1927-ben az Új Föld című folyóirat szerkesztője és grafikai tervezője. 1930-ban a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága alapító tagja volt. 1932-ben a Magyar Műhely Szövetség választmányi tagja lett.
1928–1938-ban Műhely néven grafikai magániskolát nyitott, ahol a Bauhaus elvei szerint tanított. A Rekláméletben és a Magyar Grafikában írásban népszerűsítette tervezői elveit. 1933-ban saját folyóiratot adott ki Plakát címmel. A Dante Könyvkiadónak számos címlapot készített.
Első, autodidakta munkái újságillusztrációk modorában készültek. Későbbi rajzait feszesebb kompozíciójú, allegorikus tusrajzok váltották fel. 1915-től tárgyilagos és dekoratív, hatásos kereskedelmi plakátokat tervez. Az aktivisták mozgalmának kiemelkedő tehetségű tagja volt. Sikeresen ötvözte a futurizmus eszközeit az expresszionizmus és a kubizmus jeleivel. Linóleum és fametszeteiben kubisztikus elemet alkalmaz. Művei ebben a korban főleg a fekete-fehér foltkontrasztjaira épülnek. Szélpál Árpád, Barta Sándor és Újvári Erzsi verseihez készített illusztrációi pedig, erősen groteszk formavilágúak.
Leninről, Liebknechtről és Kassákról készített metszetportréiban egyesíti az aktivista emberideált és az egyénített portrét. A kompozíció erejét festményein erőteljesen kiemeli egyedi színdinamikája (Sárga-zöld tájkép, Konstruktív kompozíció három alakkal, Kompozíció hat figurával). Az 1918–1919 közt készült művei főleg geometrikus formákra épülnek. Az 1930-as években könnyedebb, dekoratív stílusú, a polgári életet megörökítő zsánerképeket festett.”
Mert ugye, itt van ez a Hofi… ezt meg kéne buktatni, de az embernek valahogy rossz érzése támad, ha a szemébe néz… a gaz linkje… mert ez ugye nem tanult az írásbelire (se), de azért csak van, na hogy is mondják manapság… fílingje… ismerem ezt a fajtát, mint a rossz pénzt, ez képes jól időzíteni ész és testbeszéd együtthatóját… hát hányast fialjon az a szóbeli, tanárnő? Kettest, mert dögöljek meg, ha több lesz. Magának annál több az esze! Ne tüntessen, tanárnő… tapsoljon, ha megéri! Ne adja itt a bankot, erőből Krisztust!… csak menjen át… hát én is attól tartok …
Nagyapja, Hoffmann János negyven évig volt községbíró Rácalmáson, ahol édesapja is született. Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár sterilező üzemében művezető) származtatta.
Hoffmann Géza a kőbányai Maglódi úti általános iskolában kezdte tanulmányait. 1955-ben tette le az érettségi vizsgát a Széchenyi István Gimnáziumban, ami után három alkalommal is sikertelenül jelentkezett a színművészeti főiskolára, csupán Básti Lajos engedte át az első rostákon. Az Ascher Oszkár által kért szavalatai sosem sikerültek, erre említette, hogy a paródia neki jobban megy, de Ascher válasza az volt, hogy ő meg ahhoz nem ért. Később a Kőbányai Porcelángyár munkásaként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol többek között Sas József és Sztankay István voltak társai. Emellett a kőbányai téglagyár Jászai András (Jászai Mari unokaöccse) vezette színjátszó csoportjában játszott. Ekkoriban Kőbányán, a Tárna utca 13. szám alatt lakott. 1957 és 1959 között Jászberényben teljesített katonai szolgálatot írnoki beosztásban. 1959. június 13-án délután 6 órakor tartotta esküvőjét a kőbányai Szent László-templomban Vnouček Margittal, akit „vörös dög”-nek becézett.
„1959 őszén ismertem meg Hoffmann Gézát, Debrecenben, a Csokonai Színház portáján. Mondhatom, siralmas találkozás volt, én ugyanis zokogva álltam két óriási bőrond között. Odalépett hozzám egy magas, vékony, fekete hajú fiatalember, és nagyon félszegen, nagyon halkan bemutatkozott, majd megkérdezte, segíthet-e valamiben? Bőgve elmondtam, hogy nincs albérlet, senki nem adott szobát. – Akkor eljössz velem, nekem már megvan az albérletem – mondta olyan hangon, mintha régi barátok lennénk. – De én férjnél vagyok – mondtam döbbenten –, a férjem most is járja az albérleti címeket. – Na és? – kérdezte – Mi a probléma? Én is nős vagyok, de a „vörös dög” biztos befogad benneteket egy-két éjszakára! Istenem, ez se komplett, futott át az agyamon, a macskájától függ hogy alhatunk-e náluk? Azzal hagyott ott, hogy el ne mozduljak, várjam meg, míg értem jön, de most az irodába kell mennie, mert Szendrő hivatta. Ha akartam volna, se mehettem volna a két nehéz bőrönddel, de főleg, mert nem volt hova menni. Nemsokára visszajött és azt mondta: – Új nevem van! – Hogyhogy? – kérdeztem. – Józsi bácsi azt mondta, Hoffmann névvel nem lehet színpadra menni, mondjak gyorsan egy nevet, ami elfér a plakáton. Próbálkoztak mindenféle névvel, de nem találtak igazán jót. Végül Szendrő az asztalra csapott, és azt mondta, megvan. – Hogy hívják a feleségét? – Vnouček Margit – mondta Géza, és mindkettőjükből kitört a nevetés. Aztán mégiscsak Szendrővel közösen kitalálták a HOFI-t.”
1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri Slágerkupa műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté, a Koós-Toldy-Hofi trió nyerte meg a kupát. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, január 1-jén a Tessék továbbmenni című műsor vendégművésze volt. Az intézménynek 1982-ig volt tagja. Svédországban és Dániában is vendégszerepelt. 1969. június 25-én elhunyt édesanyja. 1969 szilveszterén Énekóra című számával lépett fel (Sammy Davis-paródia). 1970 januárjában elnyerte a Magyar Rádió Nívódíját, február 2-án volt A tetőn dolgoznak c. műsor bemutatója, amelyben Majakovszkij: Iván Kozirev öntőmunkás… c. versparódiáját adta elő. Áprilisban Jászai Mari-díjjal tüntették ki a kabaréművészet terén nyújtott alakításáért. A Színészek és Újságírók (SZÚR) találkozóján torreádor számot mutat be. 1971 szilveszterén mutatta be a televízió Rózsa Sándor-paródiáját.
Az ifjúság körében végzett kiemelkedő kulturális tevékenységéért 1972-ben a KISZ Budapesti Bizottsága emlékplakettel jutalmazta. Októberben adta elő Kádár-paródiáját a Mikroszkóp Színpadon a Tiszta vizet a fejekbe című műsor keretében. 1972 szilveszterén a rádióban Gondolkodási idő: NINCS! címmel egyórás műsora jelentkezett, a Magyar Televízió pedig bemutatta Odüsszeusz-paródiáját. 1973 januárjában újból elnyerte a Magyar Rádió Nívódíját. Ugyanebben az évben másodszor is megkapta a Jászai Mari-díjat. Július 26. és augusztus 7. között a berlini Világ Ifjúsági Találkozón is részt vett. Szilveszterkor a Na, bumm! című televízióműsorban Koós Jánossal együtt szerepelt, melyben a Rhoda Scott-paródia is látható volt.
1974 januárjában átvette a Magyar Televízió elnökének nívódíját, októberben pedig a Mikroszkóp Színpad Magától nem megy című műsorában előadta magánszámát Építem a csatornámat címmel.
Három év után a televízió bemutatta Kádár-paródiáját, amiért 1975. február 22-én a Magyar Rádió és Televízió elnökének nívódíjában részesült. Április 4-ére hivatalos meghívót kapott az Elnöki Tanács fogadására. 1975. december 14-én a Magyar Televízió rögzíti az Építem a csatornámat című magánszámát, melyet 1980-ban tűztek műsorra. 1976-ban a Magyar Rádió nívódíját vette át, valamint Lepedős a háztetőn című magánszámával jelentkezett a Mikroszkóp Színpad Ki fog gólt lőni? című műsorában. Szilveszterkor a televízió a Még mindig aktuális című jelenetét sugározta, amiért 1977-ben megkapta a Magyar Televízió elnökségének nívódíját. Ugyanebben az évben a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntetéssel jutalmazták. Macskaduett című zeneművéből Nepp József készített hétperces animációs filmet, melynek címe: Megalkuvó macskák. Szilveszterkor a tévében látható volt Kutatjuk a közvéleményt című száma, amelyben a Sztrogoff-paródiát is előadta. Szilveszter ’77 című műsoráért 1978-ban a Magyar Televízió elnökségének nívódíjában részesült. Február 23-án elhunyt édesapja. A Mikroszkóp Színpadon a Minek néz engem? című műsorban a Tiszta őrültek háza produkciót mutatja be. December 30-án tévéfelvétel készült Mikroszkóp Színpadon a Ki fog gólt lőni? című produkcióról a televízió szilveszteri adása számára, ebben Hofi a Lepedős a háztetőn című magánszámot adta elő.
1979-ben a Magyar Rádió elnökségétől vehette át a Karinthy-gyűrűt, melyet a szatirikus és humoros műfaj terén végzett kiemelkedő munkájáért ítéltek neki. A gyakran teltházas estjei hangfelvételen jelentek meg, sokuk aranylemez lett. Kovács Katival és Koós Jánossal elkészített 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás c. zenés rádiójáték és 1979-ben animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. Állandó szerzőtársai: Malek Miklós, Szenes Iván.
1980 márciusában vendégszerepelt a Német Demokratikus Köztársaságban, majd áprilisban Horváth Ádámmal elkészítettek a Felmegyek hozzád vasárnap délben zenéjére (Hófehérke és a hét törpe) egy zenés klipet. Áprilisban a Zalka Máté Vadásztársaság tagja lett. Szeptemberben a Mikroszkóp Színpad Hogyan? Tovább! című műsorának keretében adta elő Nevezz csak Cucinak! című számát. A december 29-ei előadás alkalmával a díszlet mellé zuhant, melynek következtében több bordája is eltört, de végigjátszotta az előadást. A televízió szilveszteri adása bemutatta A tiszta őrültek háza című magánszámát. 1981. június 11-én felmondott a Mikroszkóp Színpadon, szeptembertől mint a Magyar Televízió főmunkatársa dolgozott.
1983. április 7-ével Ádám Ottó szerződtette a Madách Kamara Színházhoz, ahol saját szövegével és dramaturgiájával állt a közönség elé. Ezen a napon este fél tizenegyes kezdettel mutatta be Hofélia c. önálló estjét, melynek 1984. február 10-én századik előadását ünnepelték. A Fővárosi Tanács felkérte a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztjára, amit decemberben visszautasított. Szilveszterkor a televízió Temetném a munkát (Hegedűs a háztetőn című musical betétdala) c. előadását sugározta. 1985 áprilisában elnyerte a Munka Érdemrend Aranyfokozatát. Szilveszterkor a televízió bemutatta Koncert című filmjét (rendező: Horváth Ádám), amiért 1986 májusában a Magyar Televízió nívódíjával jutalmazták. Júniusban a Koncert a veszprémi TV-fesztiválon színész- és közönségdíjat nyert.
A Hofélia c. önálló estjét ötszázszor játszotta sikerrel, 1987. június 6-án került sor az ötszázadik adásra, melyet a televízió is rögzített, Hofélia c. lemeze szeptember 21-én került a boltokba. 1987. október 2-án a Madách Kamara Színházban bemutatta az Élelem bére c. estjét, amely 2001. május 27-ig 1500 előadást ért meg.[9]
1988-ban a Magyar Rádió zenei főosztálya eMeRton-díjjal kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményéért, majd áprilisban a szocialista kultúráért tett kimagasló érdemeinek elismeréseként megkapta a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet. A tv bemutatta a Hoféliát. Szilveszterkor az Élelem bére című előadásából adott elő részleteket.
Hofi a rendszerváltás után is töretlen sikerrel lépett fel. A műsorainak hangvétele, stílusa, egyéni humora alapvetően változatlan maradt. 1990 januárjában megkapta a Magyar Rádió elnökségének nívódíját. Ezután kéthónapos ausztráliai fellépésre indultak Malek Miklóssal és Veszelinov Andrással, melyet hatalmas siker koronázott. Áprilisban játszotta nyolcszázadik alkalommal az Élelem bére című előadást.
1990 júniusában átesett egy szívinfarktuson. A Honvéd Kórház orvosai és a Kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató intézet igazgató főorvosa, Remes Péter és csapata ápolta. 1991. április 1-jén lépett fel újra. Májusban Szakszervezeti Művészeti kulturális díjban részesült. Szilveszterkor újból látható volt a televízióban.
1995-ben elnyerte a Déryné-díjat. Márciusban hosszú betegség után elhunyt felesége, Margit. Májustól több szemműtéten esett keresztül, 1996 márciusában lépett csak újra színpadra. 1996-ban Kőbánya díszpolgára lett. Hatvanadik születésnapja alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki művészi pályája elismerése gyanánt. 1997-ben beválasztották a magyar színművészet örökös tagjai közé. Áprilisban a Madách Kamara Színházban futó Élelem bére 1100. alkalommal került színpadra, aranygyűrűvel jutalmazták ezen alkalomból.
1998-ban Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke nyújtotta át számára a Kossuth-díjat, de az elsők között kapta meg az ez évben alapított Bonbon-díjat is. Betegsége miatt március 21. és május 7-ei közötti előadásait le kellett mondania. Áprilisban Huszka Jenő-díjjal tüntette ki az Artisjus az év könnyűzenei produkciójáért. 1999-ben megint elnyerte a Bonbon-díjat, májusban pedig az Élelem bére eljutott az 1300. előadásig. 2000 februárjában megkapta a harmadik Bonbon-díjat, márciusban pedig feleségül vette Kövér Ildikót, aki önzetlenül segítette a művészt az utolsó fél évtizedben betegségben, műtétek és családi tragédia idején.
Május 28-án került rögzítésre az Élelem bére 1400. előadása. Ezen est anyagából készült az 1400. című lemezén hallható Egy kiöregedett vadászkutya című dala, amivel a leköszönő Göncz Árpád köztársasági elnököt is búcsúztatta a Hungexpón ezen alkalomból rendezett ünnepségen. A Demény Pál Alapítvány Kuratóriuma Demény Pál-emlékéremmel jutalmazta.
2001. május 27-én volt az Élelem bére 1500. előadása, októberben pedig elnyerte a Pro Cultura Urbis Közalapítványi díjat, amit 2002. január 17-én vett át Schiffer János főpolgármester-helyettestől a Madách Kamarában rendezett ünnepélyen.
2002 februárjában tért vissza a színpadra, ahol még két hónapot játszott. 2002. március 3-ai előadását rögzítette a Hungaroton, ez Napsugaras jóéjszakát címmel látott napvilágot a művész halála után. 2002. április 7-én volt utolsó fellépése a Madách Kamara Színházban. 2002. április 10-én hajnalban érte a halál álmában. Síremléke a Farkasréti temetőben található.
A Rádiókabarészilvesztereinek állandó sztárja volt. Egyik legmaradandóbb sikerét egy táncdal, az általa énekelt Lazítani hozta.
„
A korrupció az, amiből kihagynak
”
2007. július 15-ről 16-ra virradóan megrongálták Farkasréti temetőben lévő sírját. A tettes ellopta a sírt díszítő bronzszobrokat (melyek a humorista életútját szimbolizálták): a bakancsot, palástot, babérkoszorút. 2007. november 2-án átadták a felújított síremléket, melyen a szimbólumok immár kőből faragva láthatók.
1968-tól haláláig az Anker-palota lakója volt.[10] 2021-ben emléktáblát avattak 85. születésnapján az Anker-közben, korábbi lakóházának falán.[11]
